A Napkirály lovának nyomában ügethetnek öttusázóink Versailles-ban

Párizs mindent – többek között a világörökségi helyszíneit is – beveti, hogy minden idők legemlékezetesebb olimpiáját hozza össze.

A francia főváros pontosan egy évszázaddal az előző után ad újra otthont a nyári játékoknak. A szervezők semmit nem bíztak a véletlenre, és a legikonikusabb látványosságok közelében helyezték el a különböző versenyszámokat.

Szajna

Olimpia Szajna AFP.jpg
A férfi triatlonosok egyéni versenyének rajtja a 2024-es párizsi olimpián. Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP

Már a sok vitát kiváltó megnyitó ünnepséget is a Szajnán rendezték meg, aztán az esőzések miatt napokig kellett aggódni a vízminősége miatt, hiszen ide tervezték a triatlont és a maratoni úszást is. Ugyan a férfiak triatlonversenyét egy nappal el kellett tolni, végül a francia remények beértek, a várost keresztülszelő folyót úszásra alkalmasnak ítélték. Hosszú évek munkája és eurómilliók kellettek ehhez az eredményhez, hiszen már 1923 óta tilos volt a Szajnában úszni.

A Szajna-part 1991 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A 900 hektárt felölelő terület magában foglalja a hidakat, a rakpartokat, a Szajna-part történelmi szakaszát, valamint a La Cité és a Saint-Louis szigeteket. Párizs legikonikusabb nevezetességei találhatóak itt, mint a 2019-es tűzesetben megsérült Notre-Dame, a Sainte-Chapelle, IX. Lajos király magánkápolnája, a Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma, vagy a Conciergerie egykori bíróság és börtön, ahol Marie Antoinette és Maximilien Robespierre is eltöltötte utolsó éjszakáját.

Eiffel-torony

Eiffel-torony Stadion MTI AP.jpg
A strandröplabdaversenyek helyszíne az Eiffel-torony Stadion. Fotó: Robert F. Bukaty / AP / MTI

És persze az Eiffel-torony, amelynél híresebb párizsi jelkép nincs. A megnyitón itt énekelt Céline Dion négy év után először, és ennek árnyékában helyezték el az ideiglenes, 12 ezer férőhelyes pályát, amely a férfi- és női strandröplabdának ad otthont. A paralimpia idején vakfocira fogják használni.  

Les Invalides

Olimpia Remco Evenepoel AFP.jpg
A belga Remco Evenepoel, a 2024-es párizsi olimpia kerékpáros egyéni időfutamának későbbi győztese, háttérben az Invalidusok épületegyüttesével. Fotó: Emmanuel Dunand / AFP

Az Eiffel-toronytól keletre található Párizs egyik legismertebb nevezetessége: a Les Invalides, amely eredetileg katonai kórház és veteránok otthona volt, ma pedig katonai múzeumok és Bonaparte Napóleon sírhelye található itt. A közeli, füves Esplanade des Invalides-on az íjászat és paraíjászat versenyeit rendezik meg, valamint kiindulópontként szolgál az országúti kerékpározás egyéni időfutamaihoz, és itt lesz a férfi- és női maraton célja is.

Grand Palais

Olimpia Vívás Grand Palais MTI.jpg
A későbbi bronzérmes Muhari Eszter (balra) asszója a női párbajtőr egyéni versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban. Fotó: Illyés Tibor / MTI

A szervezőbizottság úgy jellemezte a Grand Palais-t mint egy ékszert Párizs koronáján. A francia főváros központjában, a Champs-Élysées-n található épület 1900-ban kiállítási csarnoknak épült, és Európa legnagyobb üvegtetőjével büszkélkedhet. Míg az elmúlt három év nagy részében felújítás miatt zárva volt, a Grand Palais idén összesen húsz sportesemény helyszíneként mutatja meg magát a vívás és a taekwondo különböző versenyszámaiban, valamint ezek paralimpiai változataiban.

Concorde tér

Olimpia gördesezka AFP.jpg
A 2024-es párizsi olimpia női gördeszkás versenyszáma, háttérben a Concorde téren álló obeliszk, melyet az egyiptomi alkirály, Mohammed Ali 1829-ben adományozott Franciaországnak. Fotó: Ballet Pauline / KMSP via AFP

Amikor a párizsi olimpia szervezői arról beszéltek, hogy a sportokat be akarják hozni a városba, valóban komolyan gondolták. A Champs-Élysées végén található tér az olimpia idejére felnőttek játszóterévé válik, ahol négy sportág – a BMX freestyle, a 3 × 3 kosárlabda, a gördeszka, valamint az olimpiák történetében először a breaktánc – osztozik majd a területen és az ideiglenes, 7300 főt befogadó stadionon.  

Versailles

Olimpia lovas számok profimedia.jpg
A lovastusa egyéni döntője a versailles-i kastély parkjában. Fotó: David Davies / PA Images / Profimedia

Míg a fenti helyszínek mind a Szajna-part világörökségi helyszínéhez tartoznak, a versailles-i kastély és kert külön, alanyi jogon került fel az UNESCO listájára 1979-ben. A Párizs központjától mintegy húsz kilométerre nyugatra található palota, a Napkirály egykori rezidenciája az egyik leghíresebb történelmi helyszín és turisztikai látványosság, amely évente több mint 15 millió látogatót vonz. A játékok ideje alatt a lovassport mindhárom szakágának, valamint a modern öttusa díjugratójának ad otthont. A paralimpián a paralovasokat fogadja majd.

A cikk forrásai itt, itt és itt olvashatók.

Ez is érdekelheti

Világhálón a párizsi olimpia himnusza

A OneRepublic frontembere, Ryan Tedder Hello World című dalát Gwen Stefani és Anderson .Paak adják elő.

Szajnán vágtató ló, metál és Céline Dion az Eiffel-tornyon

A szakadó eső sem ronthatta el a 2024-es nyári játékok különleges nyitányát: olyat mutatott a fény városa, amire még sokáig emlékezni fogunk.

Több mint 45 ezer dollárért kelt el egy 2024-es olimpiai fáklya és egyenruha egy aukción

A közel 400 darabot felvonultató árverésen viszont a legértékesebbnek tartott emléktárgy nem talált gazdára.

Ezért lett lila a futópálya a párizsi olimpián

A feltűnő szín mellett anyaga is különleges, amely nemcsak újrahasznosított forrásból származik, de újabb rekordokhoz is hozzásegítheti az atlétákat.