Pénteki kultúrrandi Farkas Krisztina „Volkova” énekessel

Kezdjük a legelején! Milyen zenék szóltak nálatok otthon
gyerekkorodban? Már kisgyerekként is egyértelmű volt számodra, hogy zenész
leszel?

Z.Z. Top, Deep Purple, Queen, Led Zeppelin, orosz zenék: ДДТ, Кино, Машина Времени, 100 Folk Celsius – Miki manó, ezek jutnak hirtelen eszembe.

Gyerekként nem emlékszem, hogy zenész akartam volna lenni. Inkább recepciós egy hotelben – ez az emlékem nagyon erős, ahogy mamánál játszom a szobakulcsokkal. Ugyan nem volt hivatásos zenész a családban, de orosz részről a bábuskám és anyukám is játszanak zongorán, magyar nagypapám pedig trombitált a záhonyi vasutaszenekarban. A záhonyi zenesuliba jártunk mindketten tesómmal a gimiig, ő klasszikus gitározni, én pedig zongorázni tanultam. Ez egy nagyon jó suli volt, szuper tanárokkal.

A zenélés az érettségi alatt kúszott vissza az életembe, amikor testvéremék zenekart alapítottak pár záhonyi cimboránkkal, és kellett még egy hang, én meg épp kéznél voltam, és nagyon kinyílt a világ.

Mennyire áll közel hozzád az orosz kultúra, az orosz zene?

Gyerekként, mivel több orosz–magyar felállású család is volt Záhonyban, egy nagyon összetartó baráti társaságban nőttem fel, így nagyon természetes volt ez nekünk. Orosz ünnepek, például a régi orosz újév ünneplése január 13-án. Bennem a húszas éveim elején erősödött fel leginkább az orosz identitásom. Akkor választottam magamnak a Volkova művésznevet is, a Farkas vezetéknevünkből kiindulva. Csináltam egy triót, amivel orosz népdalokat, cigányzenét, filmzenéket, kocsmadalokat játszottunk egy családi barátunk orosz éttermében, a Matrjoskában, ahová szerveztünk is orosz esteket, sőt egyik évben egy maszlenyicát is, a nagyböjt előtti télbúcsúztatót ünnepélyt, ami gyakorlatilag a farsang rengeteg palacsintával. Akkoriban volt lehetőségem kint tölteni hosszabb időt egyhuzamban Moszkvában és Tverben a rokonaimnál.

Utána indult a Muzsik és Volkova. Testvérem is elég sok orosz zenét hallgatott akkortájt, így a dalainkban is kezdett megjelenni az oroszos harmóniavilág. Viszockij nagyon erős hatást gyakorolt ránk.

Valahogy a szovjet idők hangulata fog meg leginkább, sokat meséltek anyumék, és mivel az ő fiatalkoruk ebben telt, kaptunk jóféle sztorikat eleget.

A lakásom is tele van orosz cuccokkal, gzsel porcelánnal, podsztakannyikkal (üvegpohár fémtartóval teázáshoz), hahlamával (kézzel festett fa étkészlet), szamovár is akad. Szórakoztat ez az orosz giccs az ikeás bútorok között.

Az egyébként sosem merült fel, hogy oroszul is írjatok
dalokat?

Bennem már igen, és mostanában a nagybőgősünk, Takács Szabi is felvetette, hogy ki lehetne próbálni egy meglévő dalt oroszul is. Szóval még az is lehet, hogy ez a közeljövőben megvalósul.

Említetted a testvéred, Jánost, akivel a kezdetektől fogva együtt zenéltek – anno már a ZUP-ban is, most pedig a Muzsik és Volkovában. Mit gondolsz, hogyan épül be a zenétekbe az, hogy nemcsak alkotótársak, de családtagok is vagytok? Miben lenne más ez az egész, ha nem egy családban nőttetek volna fel?

Intenzív, sokszor a közvetlen környezetünket is igénybe vevő dinamikánk van. Nem egy átlagos testvéri viszony a miénk, annál jóval szorosabb. Gyerekkorunktól kezdve mindig mentem utána, és ez idegesítette is őt. Aztán ahogy partnerek lettünk a zenekarban, és közben felnőttünk, változott a helyzet, és folyamatosan formálódik a viszonyunk.

Nagyon érezzük egymás zenei nyelvét, a zenei hatásaink
zömében azonosak – folyton mutogatjuk egymásnak a friss felfedezettjeinket. Az
egyik leginspirálóbb dolog nekem zenében az ő gitárjátéka. Ezt még talán soha
nem mondtam ki.

Hogy miben lenne más, ha nem testvérek lennénk? Ő az egyetlen, akivel a teljes őszinteség megvalósul. Nincs jópofizás, kíméletlen, egyenes beszéd van – ami nem könnyű, de testvérek vagyunk, ez egy elvághatatlan kötelék kettőnk között, és ezzel tisztában vagyunk.

A Muzsik és Volkova mellett több formációban is zenélsz,
ott a Napfonat és a Folkfonics is. Bár a folkos hangzás valamelyest összeköti
ezeket, mégis mindegyikben egy kicsit másik éned mutatod meg. Melyik miért áll
közel hozzád?

A Napfonat egy teljesen új dolog volt az életemben több szempontból is. A népzene korábban nem nagyon talált meg, ha igen, akkor is inkább az orosz vonalról. Lányokkal sem zenéltem korábban együtt, és a hangsúlyosan énekhangokra épülő zene nagyon nagy falatnak tűnt elsőre. Sokat tanultunk együtt, egymástól, és közben egy erős és megtartó baráti körünk lett, amiért nagyon hálás vagyok.

Míg a Muzsik és Volkovában a lány vagyok, itt jól esik, hogy csak az egyik karaktere vagyok a bandának.

A Folkfonics az pedig olyan szempontból nagyon izgi, hogy a srácok javarészt klasszikus zenészek, és ez másabb felfogás, zenélés, mint amihez szokva voltam. Népdalok és versmegzenésítések szerepelnek a repertoáron. A negyedik közös koncertünk Kínában volt a Hangzhouban megrendezett BudapestFesten, és csak pislogtam, mibe keveredtem.

Ezenkívül Redbreast Wilsonnal is szoktam zenélni, aki amerikai népzenében utazik, szóval a folk itt is jelen van. Nagyon rákattantam a bluegrassre és a countryra, mióta együtt zenélünk.

Ami nem folk, de új színfolt, az Major Eszter szövegíró formációja, ahol a megzenésített gyerekverseit játsszuk gyerkőcöknek, amiről mindig mosolyogva térek haza.

Mindegyik zenekar elég szövegcentriku. Mik azok a témák, amik leginkább foglalkoztatnak alkotóként? Úgy is kérdezhetném, hogy mit esik a legjobban elénekelni?

Erre nehéz válaszolni. Mindent jólesik. Jólesik mélyre menni, de jólesik a könnyedség is. Jólesik a líraiság, de jólesik vulgárisnak és szabadszájúnak lenni, és távolságot tartani is, ködösebben fogalmazni vagy épp tűpontosnak lenni, ha épp ez a köntös fejezi ki leginkább a mondandót.

Szeretem, hogy sok nyelven − magyar, orosz, angol, bolgár, szlovák, cigány, spanyol, lengyel − énekelhetem meg ugyanazokat a témákat, érzelmeket, és ennek megfelelően változnak a hangulatok, az attitűd.

Általában a saját lelki folyamataimból indulok ki; vagy hagyom, hogy egy hangulat megragadjon.

Mostanában sokszor feljön bennem a gátló gondolat, hogy nem lehetek folyton szubjektív, nem írhatok ennyit egyes szám első személyben, de aztán nemrégen egy ismerősöm írását olvasva egy időre helyére került ez bennem. Így szólt: „Nem hiszem, hogy bármi is személyes lenne, mindenkivel megtörténik minden” – legalábbis sok minden. A testvéremben viszont jobban megvan a tehetség, hogy jó sztorikat formáljon, és reagáljon az aktualitásokra, társadalmi kérdésekre.

Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás, amivel zenészként
szembekerültél?

Sok kihívás van és volt, például az, hogy hogyan barátkozzak meg a bennem lévő kétkedő gondolatokkal, hogy elég jó vagyok-e, hogy vajon meg tudok-e élni zenélésből akár a téli hónapokban is. Hogy tudok-e úgy kommunikálni az alkotótársaimmal, hogy közben ne sértsem meg őket, és hogy tudom-e fogadni a kritikát, az észrevételeket, hogy közben én ne sértődjek-e meg. Hát ilyenek.

Van olyan művészeti ág a zene mellett, amiben aktívan tevékenykedsz?

Nem annyira művészi, de kreatív dolog, és a hangomat is használom közben: narrációkból is keresem a kenyerem. A tánc eléggé hiányzik. A Napfonat legutóbbi klipjére csináltunk koreográfiát, és borzasztóan élveztük az egész folyamatot. Meg csúcs lenne egy varrógépet is beszerezni végre.

Hol, kikkel lépsz fel legközelebb?

November elsején a Folkfonicsszal az A38 Hajón, az Akusztikban.

Nyitókép: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi