A PALDRA stúdiót alapító páros, Módra Bettina és Palásti Kristóf hivatása már gyermekkorukban kirajzolódott. Ahogy ők fogalmaznak, „megtanulták a természet nyelvét", és megértették, hogy a bennünket körülvevő élővilág ajándék, ami egyszerre lehet egy tudatosabb életmód alapköve és képzőművészeti alkotás – de csakis úgy, ha tisztelettel adózunk iránta, és nem ellene, hanem vele együtt dolgozunk.
Meséljetek egy kicsit a kezdetekről. Honnan eredeztethető az életetekben a természet szeretete? Kiskorból hozzátok ezt az „örökséget”, vagy felnőttként alakult ki?
Módra Betti: Emlékszem, hogy gyermekkoromban, amikor szabadidőnk volt, kirándulni mentünk a nagymamámmal. Akkor megtanultam a természet nyelvét, megélhettem azt az érzékeny rendszert, aminek részei vagyunk. Több szempontból is meghatározza a gondolkozásosomat ez az elemi tapasztalás. Egyrészt, hogy a privát életem minden részét tudatosan alakítom, másrészt a művészeti életemben is természetművészettel foglalkozom a textil mellett, bár már nem lehet ezeket az irányokat éles határral különválasztani.
Palásti Kristóf: Nálam is korán kialakult ez az ösztönös kötődés a természettel. Nagyapám vidéki szántóvető ember volt. Lovai, állatai voltak, kertet gondozott tanyasi környezetben, távol még a falu zajától is. Sokat voltunk vele szülők nélkül, igazi példakép volt nekem. Ő tanított meg a kétkezi munka fontosságára, kreatív feladatokat adott a tanyán, a fizika törvényeit magyarázta türelmesen, és hogy hogyan tartsunk egyensúlyt legalább a magunk életében a környezetünkkel. Később Édesanyám szerelmesedett bele a természetbe, így aztán mi is kiköltöztünk tanyára, ahol tényleg minden ház a faluban 1-1 km-re volt egymástól. Ott aztán volt minden, gazdálkodás, bunki építés, indiánosdi, fúrás-faragás, eszközöket készítettünk saját magunk, a saját bicskánkkal.
Volt egy folytonos problémánk az öcsémmel. A falugondnoki Lada Niva volt az iskolajárat, az indulási pont 2 km-re volt a tanyától. Sokszor nem értünk oda időben, mert elidőztünk a séta közben. Hol gyíkokat hajkurásztunk, hol a téli befagyott tócsák struktúráját nézegettük s aztán törtük be a jeget rajtuk, hol pedig legelésző szarvasokat csodáltunk pár méteres közelségből. Esténként tiszta, fényszennyezés nélküli égboltot csodálhattunk és friss levegőt szívhattunk. A természet egy másfajta rezgést generál, mint amit a városi mindennapok adnak, nekem irtózatos kontrasztot adott már gyerekkoromban is.
Szerintem gyerekként kell megismerni a természetet ahhoz, hogy tisztelni tudjuk.
Hazánkban újszerűnek hat a land-art művészet, valószínűleg sokak számára ismeretlen ez a kifejezés még. Ti hol találkoztatok vele először?
Betti: Már több mint tíz éve, az alapszakos egyetemi éveim alatt Szombathelyen alkalmam nyílt részt venni egy land-art kurzuson Péter Ágnes szobrászművésszel, ami fordulópontot jelentett az életemben. Megismertem egy teljesen új, izgalmas művészeti területet, ami messze túlmutatott a klasszikus, kiállítóterekben megvalósuló művészeti koncepción, szabad és lendületes alkotást tett lehetővé. Persze ez a lépték nem volt egyszerű elsőre, de már itt megtettem az első lépéseket ebben az irányzatban.
Ágnessel azóta is szoros együttműködésben dolgozunk, 2011-ben hívott meg először a Nemzetközi Velencei-tavi Természetművészeti Symposionra, ahol azóta is aktívan dolgozunk, már Kristóffal együtt.
Kristóf: Magával a fogalommal Betti ismertetett meg már a kapcsolatunk kezdetén. Én tőle kaptam az első inspirációimat. Azóta eltelt pár év, de még mindig sokan nem hallottak a dologról, pedig már láttak alkotásokat, csak nem tudták, hova sorolják őket.
Mi a land-art lényege? És ezen belül is, mi a PALDRA ars poeticája?
Betti: Számos művészeti irányzat, művészeti mozgalom kapcsolódik a land art (vagy earth art) művészethez. Ilyenek például a nature art, az eco art vagy environmental art. Eleinte, a hatvanas években a hagyományos szobrászati anyagok elhagyását, a tájba való kivonulást, monumentális méretű munkák létrehozását jelentette a környezet átformálásával. A nyolcvanas évekre átalakult, az alkotók nem csak alakítani akartak a természeten, hanem odafigyelve, tudatosan együttműködni vele.
Talán napjainkra teljesedett ki igazán a lényege, mert már nem csak önmagában értelmezhető, egybeolvad a tudományokkal, egyéb művészeti irányzatokkal, a dizájnnal.
Mi az utóbb említett, a természet ritmusával harmóniában létező irányvonalat képviseljük, amikor kiemelünk részeket, új fókuszpontokat megmutatva.
A művészi kifejezés gondolatformáló és társadalomra gyakorolt hatását egyre intenzívebben tapasztalhatjuk.Így fontos feladatnak és felelősségnek tartjuk, hogy reagáljunk a körülöttünk zajló világ sajátosságaira, párbeszédre, kreatív gondolkozásra és cselekvésre ösztönözzük a közösségeket a vizuálisan izgalmas megjelenítésen túl. Installációinkkal igyekszünk felhívni a figyelmet a környezetvédelemre, a megújuló energiák fontosságára, a természetben megtalálható anyagok használatára.
Készítettünk már például úszó installációt, aminek a közepébe egy napelemes fényforrást helyeztünk, így egy önműködő, éjjel és nappal is látható munkát hoztunk létre. Csináltunk lombházat egy területről kitermelt sűrű bozót gallyaiból, építettünk kapukat fesztiválokra, azokat a fákat felhasználva, amiket kidőlve találtunk a területen.
Nem a land-art az egyetlen terület, amiben alkottok, ha jól tudom, ruhákat is készítetek.
Kristóf: Bár varrni én is tudok, textillel és textiltervezéssel alapvetően Betti foglalkozik, de a közös land-art munkáinkhoz is tervezzük textiles struktúrák beemelését. Ezen kívül dolgozunk egy művészeti szabadiskola beindításán más alkotókkal együttműködve. Érdekel minket az építészet népi technológiákkal, naturális építőanyagokból, ökotudatosan. Fesztiválkörnyezetben fontos, hogy egy installáció este, sötétben is vizuális élményt nyújtson. Itt kapott szerepet a színházi világban eltöltött időm, ahol hang- és fénytechnikával is foglalkoztam a díszlet mellett. Mostanra létrehoztunk egy kisebb műhelyt Budapesten, amit próbálunk felfejleszteni, hogy minden anyagot meg tudjunk alapszinten munkálni, ahol folyamatosan tudunk dolgozni és kísérletezni.
Betti: A nagy közös metszet mellett mindkettőnknek megvannak az önálló projektjei is. Tavaly szereztem meg a mesterfokozatomat a MOME textil szakán, ahol fókuszba állítottam az általam művelt két nagy művészeti terület közös pontjait. Így az elmúlt három évben az ökodizájn területén, az élő növények és textil kapcsolatait vizsgáltam. Ezenkívül tervezek szőnyegeket, valamint van egy kis márkám, a NADRA textile, amin belül kézi festéssel, monotípiával, batikolással készítek öltözékeket és kiegészítőket kis szériában.
Mi szerepel még a művészeti „bakancslistátokon”? Van esetleg olyan hely, ahova mindenképpen szeretnétek eljutni, vagy technika, amit kipróbálnátok?
Kristóf: A terveink között szerepel, hogy megtaláljuk a saját otthonunkat vidéken, ahol szabadban tudunk dolgozni az új ötleteinken. Valamint mostanra megfogalmazódott bennünk egy újabb irányvonal, a PALDRA home, amin belül enteriőr tárgyakat, belsőépítészeti elemeket tervezünk létrehozni. Szeretnénk jelentkezni nemzetközi alkotótáborokba, művésztelepekre, így az alkotás folyamatán keresztül megismerni tradíciókat, új technikákat. Célunk több tapasztalatot szerezni azon a területen, ahol egy épületen belül a tartószerkezet nincs elburkolva, sőt, kiemelt figyelmet fordítanak a csomópontokra és kötésekre. Ilyen a már megvalósult reciprok tetős építményünk, amit a Velencei-tavi szigetre építettünk. Szeretünk új emberekkel kooperálni egy-egy új projekten, szeretjük a kihívásokat, és bár sok időt töltünk tervezéssel, szeretünk improvizálni is.
Mik azok a fő témák, amik most leginkább foglalkoztatnak titeket alkotóként, magánemberként? Hogy élitek meg a vírushelyzetet?
Kristóf: A világ nem állt meg, így mi sem. Amíg van kitanulandó mesterség, addig mi megleszünk. Több beadott pályázatunk tolódik egy évet, de általánosságban több projekt fut egymás mellett egyszerre, így mindig van mit csinálnunk.
Alapvetően sokat vagyunk úton, de ebben az időszakban, amikor nem lehet csak úgy határokat lépni, tudunk időt fordítani a kertészkedésre, neveljük a kis magoncokat, palántázunk, gomba rönköket oltunk.
Betti: Élvezem a világ lelassulását, de szomorú, hogy ezen az áron tudtuk csak elérni ezt. Alkotóként amúgy is sok időt töltök műhelyben, így a szabadidőmben az emberi kapcsolataim hiányoznak leginkább.
Most hagyjuk a terveinket kiforrni magunkban, mert megszűnt a folyamatos programok nyomása. Sokkal nagyobb megvilágításba került a tanítás és tanulás fontossága, amihez mindkét oldalról kapcsolódunk. Kristóf tanul nádtetőt készíteni, én belekezdtem az asztalos szakma megszerzésébe. Fontosnak tartom, hogy mindig tanuljunk valami újat, ami továbblendít a művészeti életünkben. Emellett éppen táborok szervezésén dolgozunk a már Kristóf által említett Mesterműhelyben.
Alapvető dolognak tartom a teremtés folyamatát, a flow élmény elérését, amikor az emberek megismerik saját kreatív csatornáikat, ezzel rengeteg területet fejlesztve magukban a csapatmunkától a kreatív problémamegoldásig az élet minden területén.
| Egy fesztivál, ahova mindig öröm visszamenni: Betti és Kristóf: Sok fesztivál van ahova kötődünk az élményeink által, így nehéz lenne egyet választani. |
| Egy művész, aki inspirálóan hat rátok: Betti: Dénes Ágnes Kristóf: Betti |
| Egy zene, amit szívesen hallgattok alkotás közben: Betti: Tinariwen Kristóf: Nálam nincs egy zene, én a folyamatos zenét szeretem és csak néha a csendet. Ha természetben építünk, akkor alap a madárzene és a természet hangjai. |
| Egy film, amit bárhányszor újra tudnátok nézni: Betti: Egy asszony illata Kristóf: Baraka – Világok arca, Samsara – A lét örök körforgása |
