Támogató és inspiráló művészcsaládból származol.
Anyukám textiltervező, apukám belsőépítész; csodálatos, tartalmas gyerekkort köszönhetek nekik. Nagyon aktív életet élnek; kiskorom óta a mindennapjaink része, hogy kiállításokat, koncerteket, kultúreseményeket szerveznek, csodálatos alkotóközeg alakult ki körülöttük. Ilyen kezdet után nem is tudnám az életemet művészet nélkül elképzelni!
Már négy-öt évesen is vonzott a zongora. Szerinted miért éppen ez a hangszer keltette fel az érdeklődésed? Felnőtt fejjel mit szeretsz benne a legjobban?
Igen, gyerekként választottam a zongorát, de hogy pontosan miért, nem tudom. Hiszek a sorsszerűségben, és abban, hogy a gyerekek okkal vesznek valamit a fejükbe. Akkor még csak megérzés volt, ami lelkesedéssé, mostanra pedig hivatássá fejlődött. Szeretem a zongora sokféleségét; azt, hogy hangszínekben hihetetlen finomságokra képes, és közben dinamikusságra inspirál a mechanikája, ütőhangszer mivolta miatt is.
Gyerekként is rangos versenyeket nyertél. Egyenes út vezetett a komolyzenei pályához és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemhez, vagy kacsintgattál másfelé is?
Eleinte nehéz volt feldolgoznom, hogy egyvalamit ki kell választanom hivatásomként. Mindig nagyon aktív gyerek voltam, aki alkotással pihent: rajzoltam, táncoltam, filmeztem, fotóztam meg persze zenéltem az iskola mellett. De mint a projektjeimből is látszik, végül rájöttem, hogy nem is kell választanom, hanem azt kell csinálnom, amire elhivatottságot, indíttatást érzek. Emiatt vállalom az egyéniségem kísérletező oldalát, és azt, hogy a művészetek közötti átjárhatóságot keresem.
Itthon és külföldön is meghatározó mentoraid voltak. Kiemelnél párat közülük?
Nagyon szerencsés vagyok, fantasztikus alkotóktól tanulhattam, tanulhatok! Legszívesebben mindegyik tanáromat megemlíteném, de akkor kifutnék a helyből... A muzsikusok közül Wagner Rita, Kemenes András, Rohmann Imre és Csalog Gábor zongoraművészek voltak rám nagy hatással.
Egészen hamar elkezdett formálódni benned a Kamara-Kör ötlete.
A Kamara-Kört évekkel ezelőtt, még egyetemistaként alapítottam korombeli zenészekből azzal a céllal, hogy változatos formációkban adhassunk elő kamaraműveket. Alkotóközösséget próbáltam létrehozni. A Covid idején sajnos szünetet kellett tartanunk, most viszont néhány lelkes zenésztársammal új célok megfogalmazásán dolgozom, és ha a lehetőségeink megengedik, folytatjuk a közös munkát.
Különösen közel áll a szívedhez a kamarazene. Szerinted miért?
Nagyon szeretek közösségben alkotni. A zenében pedig az a legcsodálatosabb, amikor több ember zenél együtt. Hihetetlen ereje van a valódi egymásra figyelésnek, ami közös zenélés esetében még valami spirituálisnak is nevezhető élménnyel is felér: a zene képes „meghajlítani” az időt – és amikor ezt több alkotótárssal együtt éli meg az ember, az csodálatos érzés.
A zene mellett és azzal összefonódva rengeteg más művészeti ág is érdekel. A rajzolás, festés, fotózás hogyan kezdődött?
Nem kezdődtek, mindig jelen voltak. Gyerekkorom óta pihenésként gondolok ezekre a tevékenységekre, de közben azzal a maximalizmussal, ami meghatározza az életemet. Emiatt megpróbáltam fejleszteni ezeket a készségeimet is, például több évig jártam rajziskolába, ami azóta is nagyon hiányzik. Szeretem a festékek, a szén illatát, a rajzolás csendjét vagy a rajzteremnek azt a jóleső, alkotásra ösztönző, festékes, szenes piszkosságát.
Az egyik fő területed a zene mellett és azzal összekötve a filmezés.
Ó, a filmezés régi szerelem... Az a legcsodálatosabb, hogy az az összművészetiség, ami engem igazán lázba hoz, benne van. Több zenei videót és táncfilmet rendeztem az elmúlt években a hangfelvételeimre, amikben a zene és a képi világ új távlatokat adó egységét kerestem. Bízom abban, hogy ezzel új, mégis a tartalmukhoz méltó kontextust teremthetek a klasszikus zeneművek számára, és így több ember érdeklődését kelthetem fel ezek iránt az örök érvényű, csodálatos zenék iránt. Foglalkoztat, hogy koncerttermeken kívül, mégis főszerepet játszva milyen módon tud megjelenni a klasszikus zene.
A kisfilmjeid alapján úgy tűnik, hogy a tánccal is különleges kapcsolatban állsz.
Igen, nagyon szeretek táncolni is. Tíz éven keresztül művészi tornáztam, azóta pedig szabad tánccal, szabad mozgással szoktam kísérletezni saját örömömre.
A kamera másik oldalán is álltál már, pl. egy Ligeti György művét bemutató-feldolgozó filmben. Hogyan jött ez a lehetőség, és milyen élmény volt?
Igen, több alkalommal is voltam ilyen módon a kamera másik oldalán. Kerényi Mihály filmrendezővel és stábjával alkottuk meg Ligeti György Musica ricercata című zongoraciklusának filmfeldolgozását. Zenefilmnek szoktuk nevezni, mert a zongorajátékom absztrakt dokumentációja. A képek, a vágások, a fények és a kameramozgások mind a zenei dramaturgiát erősítik benne.
Van olyan művészeti terület, ami kimaradt, de szívesen megemlítenéd?
A színház. Ha az élet hosszabb lenne, és a nap nem csak 24 órából állna, arra is a legnagyobb örömmel szánnék időt. Volt lehetőségem rendezőasszisztensként belelátni egy színdarab alakulásába: Ascher Tamás jobbkeze lehettem Stravinsky A katona története című művének színpadra állításában. A színház azért is vonz, mert érdekel, hogyan lehet a filmes ötleteimet színpadi térben megvalósítani.
Nemrég életed első szólóestjét adtad a Magyar Zene Háza nagytermében, amelynek különleges vizuális világgal teremtettél egyedi atmoszférát.
Schubert és Janáček műveit játszottam. Úgy fűztem a zeneműveket egymás után, hogy az a hallgató, aki nem ismeri a darabokat, ne is vegye észre, mikor szól Schubert és mikor Janácek zenéje. Egyórányi elmélyülésre szerettem volna teret teremteni, ehhez társítottam fény- és videóinstallációkat, amik a zenei történésekre reflektáltak, a zeneművek hatását erősítették.
Több rangos elismerést is kaptál. Mire vagy a legbüszkébb?
2022-ben Hágában a Goodmesh Concours összművészeti verseny első díját hozta el In twos című előadásom, amiben kortárs táncot, videót és színpadi fényeket társítottam klasszikus zeneművekhez. Olyan csodálatos alkotótársakkal dolgozhattam együtt, mint Góbi Rita és Béky Emma táncművészek, Virág Mátyás gordonkaművész vagy Pető József világítástervező. Ez volt az első színpadra tervezett alkotásom. Hatalmas energiát adott, hogy mellém álltak.
Olyan típusnak tűnsz, aki a nap 24 órájából 25-öt kihasznál. Honnan meríted hozzá az energiát?
Szerencsés vagyok, hogy olyan emberek vesznek körül a családomban vagy a baráti körömben, akik támogatnak, elfogadnak. Igyekszem mindenben és mindenkiben a jót keresni, az életemet és a tetteimet őszinteségre, szeretetre és mások inspirálására alapozni. Szeretek adni, és éltet, ha derűt, szépséget, mélységet teremtve megnyithatom mások lelkét a valódi figyelem irányába. A csoda az, hogy nagyon sok olyan embert ismerek, akiktől hasonló figyelmet, törődést kapok, amiért nem tudok elég hálás lenni a sorsnak.
Milyen terveid vannak?
Szeretnék olyan közegben alkotni, amelyben az inspiráltságomra nyitottságot, inspirációt kaphatok válaszként. Szeretnék alkotótársakkal zenére alapuló előadásokat, zenefilmeket, zenei videókat létrehozni, amikben zongoristaként és talán rendezőként is jelen lehetek.
| Művek, amik nagy hatással voltak rád: |
| Mozart: A varázsfuvola Ingmar Bergman rendezésében; Tarkovszkij: Nosztalgia; Wagner: Trisztán és Izolda Bill Viola videóinstallációival és Peter Sellars rendezésében; Baro d’evel társulat: Là |
| Példakép(ek): |
| Sokan vannak, és úgy igazán senki sincs. |
| Külföldi ország, ahol szívesen színpadra lépnél: |
| Írország |
| Kedvenc inspirációs forrás(ok): |
| Természet, csend, egy finom tea, útvonalterv nélküli felfedező séta egy ismeretlen városban rajzfüzet, fekete toll és kamera társaságában. |
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
