Trillion, Man+Machine, Törzs, Platon Karataev – csak néhány név azon zenekarok közül, akiknek Szombath Máté csapata, a Cineast forgatott az elmúlt egy-két évben. Bár legtöbben videóklipjei miatt ismerik Mátét, arról sem feledkezhetünk meg, hogy eredetileg a filmezés vonalán indult el, Tündérvese nevű zenekarával pedig éppen új albumukat rögzítik. Ezen a héten vele randiztunk.
Egy korábbi interjúdban mesélted, hogy a filmezés csak poénnak indult, kezdetben paródiákat készítettetek a barátaiddal. Hogyan vált mégis hivatássá ez a játék?
Valószínűleg a legtöbb filmesről elmondható, hogy játéknak indult a barátaival. Inkább az a furcsa, hogy a barátaim közül senki más nem választotta ezt a szakmát hosszútávon. Mindig én voltam ezeknek az első számú motorja és kivitelezője, az ötleten túl a megvalósítás és maga az alkotói út volt a legizgalmasabb. Így viszonylag hamar eldöntöttem, hogy ezt akarom tanulni és valamilyen formában űzni is később. A rendezés, operatőrködés és vágás egyaránt érdekelt, és ez a mai napig sem változott. Sokan gondolják – jogosan –, hogy aki egyszerre akar minden lenni, az tulajdonképpen egyik sem igazán. De én folyamatosan próbálom bizonyítani, hogy mindegyikben meg tudom állni a helyem, akár egyszerre is. Ez egy folyamatos alkotói krízis, hogy el kéne döntenem, melyik vagyok igazán, de talán már nincs is jelentősége.
Anno a Feketerigó című filmmel startolt a Cineast csapata, de azóta klipeket és reklámokat rendezel. Milyen szempontból nyújt más élményt egy klip elkészítése, mint egy filmé?
Szabadabb játéktérnek érzem, mert nincsenek igazán szabályai. Amit egy klipben szinte bármikor megtehetsz, azt egy filmben nagyon alapos, jól felvezetett indokrendszerrel és alkotói világgal tudod áttolni a nézőkön. De még úgysem engedhetsz meg bármilyen vizuális koncepciót egy filmben. Egy olyan kliprendezői portfóliót próbáltam létrehozni, hogy aki megkeres, teljesen rám merje bízni a koncept- és forgatókönyv gyártás feladatát is, és nem csupán a megrendelői kívánságlistát teljesítem.
Még ha csak klipekről is van szó, de rendezői kéznyomot kívánok hagyni mindegyiken.
Tervezel a jövőben visszatérni a filmes vonalra?
Nem mondom, hogy nem hiányzik a filmezés, de a Feketerigó befejeztekor eldöntöttem, hogy pénz nélkül többet nem szeretnék filmezni. Így, közel harmincévesen már úri szórakozás lenne, ha újra nekiállnék puszta passzióból hosszabb időt szakítani nonprofit filmezős projektre. Ráadásul abból kinő az ember, hogy egy teljes stábtól szívességeket kérjen, és pénz nélkül motiválja őket.
Karantén alatt átéltem egy kisebb szakmai identitásválságot, de szerintem nem voltam ezzel egyedül. Attól is kezdek kiégni, hogy már szinte alig emlékszik valaki rá, hogy filmeztem korábban, és már a viszonylag közeli szakmai kapcsolataim is azt gondolják, hogy csakis klipekkel vagyok hajlandó foglalkozni. Az is nyomasztott, hogy egyáltalán itt kéne-e jelenleg tartanom ennyi idősen, és nem többmilliós reklámokat kéne már csinálnom a lowbudget klipek helyett. Mit csinálok rosszul?
Amikor sorra jönnek a klipes felkérések, néha afféle wurlitzernek érzem magam, amibe bedobnak egy pénzérmét, és záros határidőn belül kidob magából egy ultra wow-faktoros „SzombathMáté” klipet. Amit, lássuk be, nem lehet minden esetben meglépni ötszázezres költségvetésből. És ilyenkor befeszülök, mert lenne rengeteg vízióm, aminek java része megvalósíthatatlan itthoni körülmények között, és csak jönnek a kompromisszumok és a lemondások.
A nagy leállásnak köszönhetően sok aspektusból tudtam rendet rakni a felhalmozódott dolgaim közt, és feléledt bennem, hogy kéne újra valami filmszerűt forgatni. A Feketerigó óta öt év telt el, viszont egy hasonló szerzői szenvedéstörténet, ráadásul negyedannyi játékidőben, nem lenne igazi nagy visszatérés, inkább szánalmas lenne. Szívesen csinálnék egy web-sorozatot, ami inkább párperces, karakterekre épülő szituációs etűdök lennének. Az ötlet lényege, hogy egy létező, társadalomkritikus/szarkasztikus írásokat jegyző, névtelen zseni agyszüleményeit adaptálnám mozgóképre a legautentikusabb castinggal, de erről többet még nem szeretnék elárulni. Sajnos, ahogy vége lett a karanténnak, sokkal durvábban berántott a gépszíj, mint előtte, és ezzel azóta nem tudtam foglalkozni.
Hogyan hat egymásra a zenei és filmes karriered?
A filmezésnek van 6-7 év előnye a zenei pályámhoz képest, és teljesen más ambíciók munkálkodnak mögötte. Sosem mertem magam zenésznek nevezni. Szeretek hangokat előállítani több emberrel együtt, de leginkább csakis zsigerből, mert nincs mögötte semmilyen tanulmány, és nem is kívánom, hogy ez valaha a munkámmá váljon. Szeretem a zenekarunkat, a Tündérvesét, a számokat, amiket ott játszunk, írunk és a zenekartársaimat, de ezt hivatás szinten nem csinálnám. Ez egy gőzkieresztő hobbi, ahol elhihetem 50 percekre, hogy tíz évvel fiatalabb vagyok.
Viszont kliprendezőként ezzel, hogy zenélek, validdá teszem, hogy értem és érzem a zenéket, és legfőképp a zenészeket, amikkel és akikkel dolgoznom kell.
Na meg önmagában megnövelte a zenész kapcsolataim számát is ez a kettősség. Májusban például meg lett volna életem első koncertszervezése is, ha nem jön a covid.
Pár éve dédelgetett álmom, hogy majd egyszer összerántok egy trip-hop zenekart, ahol afféle producer (per basszer) lennék, aki hoz egy teljes koncepciót hangszerelésre, hangzásra, moodokra, vokálokra, látványra, és a részfeladataikhoz sokkal jobban értő zenészekkel valami nagyon nem magyar színvonalú dolgot összerakunk.
Hol érzed magad komfortosabban? A kamerák mögött, vagy a színpadon?
Egyértelműen a kamerák mögött. Színpadon basszerosként afféle kiemelt statisztaszerepben vagyok, ami fekszik nekem, mert azt a figyelmet, amit egy frontembernek kell kapnia, nem tudnám elviselni. Így, hogy a hajam mögé elbújva minimalizálom a szemkontaktust a közönséggel, de a megadott részeknél csinálom a show-t ősemberszerű mozgással és arckifejezéssel, az pont annyi, amire mindig is szükségem volt rockzenén szocializálódott tinédzserként.
Hogy tudod összehangolni a két munkát, mikor a saját bandád számára forgatsz?
Ez a legnehezebb feladat. Legalábbis két alkalomból kétszer nagyon nehéznek bizonyult. Más elvárásokkal van feléd a saját zenekarod, mint egy normális klipmegbízásnál, ahol alapból szakmai elismerés, ha téged keresnek meg. És kulcsszó tényleg az összehangolás, hiszen talán nem árulok el nagy titkot, de ezeket a klipeket nem pénzért készítem a saját zenekaromnak, viszont időmbe kerül és a többi munka sem áll meg. Emiatt olykor sakkhelyzetben érzem magam, hiszen saját ügy, de a fizetős munkáimat sem jegelhetem.
Tavaly a Tündérvese bekerült az NKA támogatottjai közé, ám amikor munkába kezdhettetek volna, berobbant a vírushelyzet. Mivel töltitek ezt az évet, min tudtok most dolgozni?
A lemezünkön, amit már a Hangfoglaló előtt elkezdtünk írni, de szerencsére tök jól jött ki, hogy kaptunk ennek egy pénz- és időbeli keretet. A számírás javát befejeztük még a karantén előtt, ráadásul kisebb büszkeséggel tölt el, hogy az egyik szám alapját én hoztam. Ennek pppánik a címe, a feldemózott változatot már lehetett hallani Rédl Ádám podcastjében és élőben is. A karantén alatt röviden és tömören semmit sem csináltunk. Miután enyhítettek a helyzeten, befejeztük a zárótételt a lemezre, és felvettük Nóniusz Gábornál a demót. Azóta nála zajlanak a stúdiófelvételek. Nyilván van pár koncert, amitől elestünk, de talán nem mi vagyunk az a zenekar, akit ez igazán érzékenyen érintett. Reménykedünk benne, hogy mire elkészül a lemez, tudunk egy szép és jó lemezbemutatót tartani legalább még idén.
A legmeghatározóbb 3 zenekar az életedben: ez nagyon nehéz, de: Korn, Soulfly, Kasabian +1 Unkle (korszakaimra bontva sorrendben)
Ha bárkinek forgathatnál klipet, ezt a bandát választanád: újraforgatnám a Limp Bizkit – My Way klipjét, de szigorúan visszautazva az időben 2001-be.
Egy film, amit mindenkinek látnia kellene: Birdman. Ha nem is mindenkinek, de minden alkotói munkával foglalkozó embernek kötelező szerintem.
Egy magyar zenekar, amit sokat hallgattál az utóbbi időben: Mörk
Kiemelt fotó: Szabó László Ádám
