Petőfi Sándor életrajzának néhány fontos mozzanata Kecskeméthez kötődik. Itt koptatta először az iskolapadot, amikor édesapja, Petrovics István 1828. május 10-én beíratta az evangélikus népiskolába, és 1831 elejéig diákoskodott a városban. Vándorszínész évei alatt, 1843. január 12-én újra Kecskemétre vetődött. Habár élt-halt a színészetért, mellékszerepekkel kellett megelégednie. Csak egyszer kapott jelentősebbet: március 23-án a Lear király bolondját játszotta nagy sikerrel, ám a társulat aztán tönkrement, Petőfi pedig április elején elhagyni kényszerült Kecskemétet. Többé nem is tért vissza a „hírös városba”, és egy költeményben nemsokára végleg búcsút vett a színészettől.
Az aszódi gimnáziumban kitűnt rajztehetségével, majd képzőművészeti téren Pápán vetélkedett a festőnek készülő Jókaival és az irodalmi ambíciókat is dédelgető Petrics Somával, diáktársaival. Pályája ott, A borozó (1842) című első versével indult el.
Minden iskolás megtanulja róla, hogy új irodalmi ízlést honosított meg. A romantika ünnepélyessége, retorikussága, szerkezeti bonyolultsága és időmértékes ritmikája helyett a természetes könnyedséget, a köznapiságot, az egyszerű szerkezeti felépítést és a magyarosnak tartott, ütemhangsúlyos verselést tekintette mintának, a népköltészettől kapott tárgyi és formai ihletet. Verseit hetyke, kedélyes hangnemben írta (A borozó, 1842, Hortobágyi kocsmárosné, 1842, Befordultam a konyhára, 1843). A népies mellett táj- (Alföld, 1844, A puszta télen, 1848) és elbeszélő költeményeket (A helység kalapácsa, 1844) alkotott. Fő ihletforrásai a szülőföld, a családi idill utáni vágy, népmesei hagyományaink, a nemzet, a személyes szabadság és a szerelem voltak. Rövid, ám gazdag pályájának termése csaknem ezer vers volt.
Költészetének ismerete a kecskeméti kiállítás szempontjából igen lényeges, mivel az hangsúlyozottan verseinek gondolataival, költői képeivel foglalkozik. A beérkező pályaműveket elbíráló zsűri nem a költő sokadik arcképét várta, hanem arra ösztönözte a kortárs alkotókat, hogy mélyedjenek el költészetének tartalmi elemeiben, és munkáik ezt tükrözzék. A jelentkezőknek címmel kellett ellátniuk pályaműveiket. Ha illusztrációt nyújtottak be, vagy a téma egyértelműen Petőfi egy költeményéhez, esetleg annak egy részletéhez, sorához volt köthető, akkor azt legalább zárójelben jelezniük kellett. A pályázóknak ettől eltekintve szabad kezet adott a bizottság: műfaji és technikai megkötések nélkül nyújthattak be legfeljebb három műalkotást.
A beérkezett 350 munkából végül 113 alkotó 123 pályaműve látható a Cifrapalota földszinti terében.
A kiállítás anyaga rendkívül színes, akárcsak az alkalmazott művészi eszközök: kerámiatálak, bronzból készült plasztika, kézimunkával készült falvédő, gyermekded vagy aprólékos műgonddal megkomponált rajz, festményanimációs film, érem Petőfi arcmásával és dobozokba épített installatív munkák egyaránt szerepelnek. A pályázati felhívás ellenére sem sikerült azonban elszakadni attól a kényszertől, hogy az alkotók a költő arcképére helyezzék a hangsúlyt. Hol csonkig égett gyertyákból rajzolódik ki, hol kerek óra üvege mögül néz ránk mélabúsan, hol sakktáblát idéző négyzetek között tűnik fel.
Meglepően sok portrét látunk, többnyire idealizált változatokat. Az Egressy Gábor (Petőfi jóbarátja) által 1844–1845 körül készített egyetlen hiteles felvétel csupán néhány, például Haász Ágnes Rajtok borong homályos-szomorún. Az őszi köd és emlékezet című műalkotásában köszön vissza. A már-már szimbólummá vált portréhoz nyúlt Ghyczy György is, aki fekete kabát alatt vörös ruhát viselő testre applikálta a hiteles arcmást (Talpra, Petőfi).
Más alkotók a megjelenítés mellett a művet is illusztrálják. Szerényi Gábor Apostol című grafikája számos elemet (fejfát, maszkokat, koponyát) felsorakoztatva jól példázza az 1848-as forradalom idején keletkezett elbeszélő költemény hangulatát, a nagy szegénységben élő, a világ sorsán töprengő költő vívódását. A mozaikdarabokként összerakott drámai mozzanatból szoborként emelkedik ki az ingatag talapzaton álló Petőfi árnyalakja. Egyik kezét az ég felé emeli, a másikban tekercset tartva hős forradalmárként magasodik mindenek fölé.
A Petőfi-költemény másfajta értelmezését látjuk Miklosovits László képén (Illusztráció Petőfi Sándor az Apostol című elbeszélő költeményéhez). A hangvétel ugyanaz, ám az egymás mellé helyezett 16 képből a teljes történet megismerhető.
Az említett két alkotó jól példázza az értelmezés tág lehetőségét. A címekhez rendelt alkotásoknak még érzékletesebben lehetett volna bemutatni Petőfi költészetét, ha az alkotók műleírását, az őket inspiráló gondolatokat is olvashattuk volna, amint azt tervbe vették. Az összképet látva azonban így is sikerként könyvelhetjük el, hogy a kortárs képző- és iparművészek figyelme a Petőfi-életmű felé fordult, és remélhető, hogy a látogatók közül jó néhányan újra leporolják Petőfi-kötetüket.
Takáts Fábián
A kiállítás 2023. június 4-éig tekinthető meg.
A megnyitóról Papp Attila Gyula készített képeket.
