Helló! Sándor vagyok!

Hogyan lehet egy mai gyereket a kultúra felé terelni? Mi változott a nevelésben az elmúlt száz év során? Hogyan érdemes ma irodalmat oktatni és miként lehet jól szólni a gyerekekhez egy múzeumi térben? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Rákai Orsolya irodalomtörténész és Czékmány Anna múzeumpedagógus is a PIM Petőfi-konferenciájának Kultusz és pedagógia című szekciójában.

Rákay Orsolya e kérdéseket a kultusz és az iskola viszonyának változása mentén vizsgálta. A kettő évszázadokon keresztül kéz a kézben járt. A 19. században még kizárólagos volt az irodalmi kultuszok általi akkulturáció. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy létezett egy mindenki által elfogadott kánon, aminek az elsajátítása a nemzet képviselőjévé avatta az adott személyt. Ha ismerem a kánont, akkor nem vagyok kívülálló, akkor az adott körhöz tartozom. Beavatott vagyok. Az irodalmi oktatásnak pedig épp az volt a célja, hogy a gyerekek megismerjék, elsajátítsák a kánont.

A nyomtatott tömegsajtó térhódításával azonban minden megváltozott: megjelent a kritika, elkezdődött az irodalom tudományos vizsgálata. Az irodalomról való beszéd pluralizálódott. Míg a 19. századig a kultusz csak egyféle narratívát ismert el, egy értékrendet fogadott el, ezután már a viták és a kritikák megjelenésével különféle kapcsolatok, hálózati csomópontok jönnek létre az irodalomban. Az oktatásban az értelmezés, az intertextuális kommunikáció válik fontossá.

A 21. századi oktatásban már nem elég a művek puszta értelmezése. A diákokat ma leginkább úgy lehet megszólítani, ha megkeressük az adott történetben a személyes érintettségüket, és törekszünk az élményszerűségre.

Míg régen az egyén asszimilálódott egy elfogadott Petőfi-képhez, addig ma a Petőfi-képet kell alakítani az adott közösséghez. A régi korok tudását frissíteni kell és különféle kulturális fordítások segítségével kell közel hozni a 21. századi gyerekekhez. A fordítás pedig lehet egy Petőfi-vers képregényesítése, egy digitális tartalom, széles közönséget elérő mém, de Nyáry Krisztián Facebook bejegyzései vagy a híres költőinknek készített ál-Facebook profilok is ide sorolhatók.

Czékmány Anna múzeumpedagógus ezt a kérdést a múzeumi tárgyak és terek fényében vizsgálta. A 19. században a múzeumi tárgyaknak immanens jelentést tulajdonítottak, így azokat belső jelentésük alapján fejlődési sorba lehetett rendelni egy kiállítótérben. Később a reflexió, az értelmezés került előtérbe: a kurátor egyfajta olvasatot biztosított a látogatók számára. A 21. században azonban már ez sem elég. A látogatónak aktív viszonyt kell kialakítania a műtárgyakkal, a kiállított darabok csak a saját személyes érintettség folytán szólnak hozzá.

A múzeumpedagógus feladata pedig éppen az, hogy megkeresse ezeket a személyes kapcsolódási pontokat, azokat az elemeket, amelyek szólnak az adott csoporthoz, az adott látogatóhoz.

A mostani Petőfi-kiállításban különféle élettörténet-tárgyak vannak, amelyek háromféle aspektusból olvashatók. Az egyik lehetőség az időből való kiállás. Rácsodálkozhatunk, hogy az adott tárgy (például egy kocsonyás tál, egy kard) kapcsolódik a költőhöz, így annak aurája van. Ha a kultusz felől közelítünk, akkor egy-egy ilyen tárgyból totalitást vonhatunk ki. A tál a „szegény” Petőfit állítja elénk, a kard a „hős” költőt. A harmadik aspektus az, ahol a reflexiót hívjuk segítségül: a tárgyat megfosztjuk a rárakódott kultusztól, és elkezdjük magában vizsgálni. Ekkor rájövünk arra, hogy a kocsonyás tál kézműves munka, ami nem volt megtalálható a szegény családok otthonában. Az is kevéssé valószínű, hogy a 164 centiméter magas költő egy 100 centis karddal harcolt volna.

Czékmány kiemelte: olyan múzeumpedagógiai foglalkozások létrehozására törekszenek, ami az egyéni kreativitásra fókuszál, ösztönzi a csoportmunkát és a lehető legélvezetesebb időtöltést teszi lehetővé, emellett a kiállítás három aspektusát sajátosságát is az élmény részévé teszi. A diákok megtapasztalják, hogy a kiállítás egy térbe rendezett színrevitel. Felismerik, hogy az élettörténet-tárgyak értékét egyediségük, önazonosságuk adja, és hogy a tárgyak, a szövegek nem csak az írói személyiség felől olvashatók.

Rákai Orsolya (BTK ITI) A kultikus beavatástól a keresőoptimalizálásig – a Petőfi-kultusz pozíciójának változásai a 21. század elején és Czékmány Anna (PIM): Elveszett jelentés, avagy hogyan olvashatunk múzeumi tereket című előadásaik a PIM Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! című konferenciáján hangzott el 2019. november 13-án.