A műsor úgy kezdődik, hogy Pilinszky János az Apokrif című versének harmadik részét szavalja egy régi felvételen. – Ebben minden benne van, amit szeretek benne – fogalmaz Erős Kinga, majd hozzáteszi: ez a vers Pilinszky életművének ékköve és sarokpontja. – A versmondása, a szaggatott felolvasásmódja inspirálóan hat rám. Ahogy mondja, a tartalom megelevenedik előttem, és el tudom képzelni az üres árkot, amely mindannyiunkban ott van.
Juhász Anna számára azért izgalmas ez az előadásmód, mert a csend és az üresség is megjelenik benne, amelyek a költő munkásságágát annyira jellemzik. Erős szerint a halk szavúság szintén ide sorolható: – Pilinszky a szikárságával és a nagy csendjeivel emelkedik ki, amelyek a sajátos költői látásmódját, illetve a nyelvhez és a világhoz fűződő viszonyát tükrözik.
– Ebben a nehéz időszakban hogyan élted meg a húsvét ünnepét? – kérdi Juhász.
– Ambivalens volt. Egyrészt meghitt és bensőséges, másrészt a cicánk épp húsvétvasárnap halt meg. A nyolcéves kisfiam pedig életében először pont a feltámadás napján találkozott a halállal és szembesült az elmúlással.
Erős Kinga száz szálon kötődik a költő életéhez és munkásságához, mondja a műsorvezető. – Pilinszky életművét Dsida Jenőével párhuzamosan az első gimnáziumi évemben fedeztem fel, és azóta is jelen van az életemben. Elmélyültem az életútjában, a személyiségében, beleástam magamat a naplóiba, a levelezéseibe és a publicisztikai írásaiba – emlékezik az elnök. Gimnazistaként és fiatal felnőttként úgy vélte, hogy Pilinszky a hétköznapokban csendes és visszahúzódó lehetett, ezért igencsak megdöbbent, amikor megtudta, mennyire bőbeszédű volt.
Juhász Anna megkérdezi, hogy az emberek vajon mennyire ismerhetik a költő publicisztikai írásait. – 1957-től egészen haláláig heti rendszerességgel írt az Új Ember című katolikus hetilapba. Szerintem ez kétélű fegyver volt: az írásokon egyrészt meglátszik a rendszerességből fakadó fegyelem, másrészt a rendszeres feladat kihívást jelentett: mindig jobbat kellett alkotni. Mint a sportoló, aki ha megugrik egy szintet, mindenki megtapsolja, de ha legközelebb ismét ugyanazt a teljesítményt nyújtja, azért már nem jár taps. Kevés esettől eltekintve üdítő látni, mennyire nagy ívű alkotások születtek – fogalmaz Erős Kinga.
Az 1960-as években az Új Ember hasábjain komoly szellemi írások, valamint komplett sorozatok születtek a tollából, folytatja. Olyan sorozatok, amelyekben a Bibliát értelmezte, például a teremtéstörténeten ment végig. – Ha a publicisztikáit a versei mellé tesszük, érzékelhetővé válik, hogy mikor milyen hatások érték, milyen gondolatok foglalkoztatták, és ezek összességéből hogyan születhettek a versei. Pilinszky könyvismertetőket, recenziókat és színházi kritikákat is írt, teszi hozzá.
A költő filozofikus írásai az esszéhagyomány szép darabjai közé sorolhatók. Olvasmányosak és mély merítésűek, a befogadásuk ugyan megkövetel az olvasótól egyfajta alapműveltséget, de nem sznob, mert az arányok jók, mondja. Amikor csak prózai írásokat adott ki a kezéből, verseket pedig egyáltalán nem, az idő alatt gondolhatta ki, hogy a líráját miként írja. A költeményei ugyanis egyre szálkásabbá és puritánabbá váltak, ami Erős szerint nem a véletlen műve, hanem végiggondolt művészi és esztétikai törekvés.
– Egyszer írt a fogyatékos nagynénjéről, akinek bár a szókincse szegényes volt, ha azt mondta, hogy fa, akkor pontosan arra is gondolt. Tehát egyetlen szavának sem volt mögöttes, asszociációs tartalma, mindegyik éppen azt jelentette, ami. Pilinszky költőként is erre törekedett, és ennek érdekében minden sallangot kiirtott.
Juhász Anna felsorolt néhány visszatérő szót Pilinszky műveiből: „senki földjén”, „labirintus”, „deszkarés”, „szalma”, „ólajtó”. Erős Kinga szerint a publicisztikai írásokban is megtalálhatók a költőt jellemző kulcsszavak. Ilyen a remény és a csönd is, amelyek szintén folyamatosan jelen vannak a költészetében.
Pilinszky mindig a tökéletességre törekszik, nála mindennek súlya van, még a vesszőknek is, mondja Juhász. Erős úgy véli, hogy a költő felismerte: az írásnak tétje van. Olyan, mint a gyónás. Önmagához is őszinte volt, miközben a szavak valódi igazságtartalmát vizsgálta. – Teljes lényével arra törekedett, hogy ne beszéljen mellé – húzza alá.
A műsorvezető a költői jelenlétvesztést is szóba hozza. – Pilinszky kapcsán megkerülhetetlen az egzisztenciális szorongás, amely az írásait, a verseit és a prózáit is jellemzi, de ezzel képes volt szembenézni, és ezáltal a művei csavart és spirituális tartalmat kaptak – jegyzi meg erre Erős Kinga. Pilinszky alkotásaiban így jelenhet meg a kegyelem. Egy másik szemszög, amelyben az embert mint drámai lényt nézi. Ez isteni kegyelem, a mélypont ünnepe, véli.
És a csönd, teszi hozzá Juhász Anna. – Pilinszky János alkotóként, költőként megérezte, hogy egyes fogalmaink mennyire kiüresedtek. A munkásságát nemcsak a költői tehetsége, hanem az evangéliumi szemlélete is beragyogja – zárja mondandóját a Magyar Írószövetség elnöke.
A programsorozat a Petőfi Irodalmi Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével valósul meg. A beszélgetés ezen a linken érhető el.
Nyitókép: Pilinszky János, fotó: G. Fábri Zsuzsa. Forrás: a PIM fotógyűjteménye.
