Száz éve született Pilinszky János. A centenáriumi év alkalmából Juhász Anna irodalmár a Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM) és a Petőfi Irodalmi Ügynökséggel együttműködésben elindította a Pilinszky 100 programsorozatot. Az egyelőre online megtekinthető adásokat a PIM és a Juhász Anna Irodalmi Szalon Facebook-oldalán közvetítik, az eddigi részeket is ott lehet visszanézni.
Pilinszky János élete és munkássága számomra megdöbbentő módon hatott azon vendégei életére, akikkel eddig beszélgetett a sorozatban.
Ezt én is megdöbbenve tapasztaltam, habár az egész centenáriumi évben úgy válogatom össze a vendégeket, megszólalókat, fellépőket, hogy ismerem a kötődésüket Pilinszky János munkásságához. Személyesség, megérintettség – ezt hallhatjuk a beszélgetésekben, és megjegyzem, valami ilyesmit kerestünk, amikor belevágtunk a programsorozatba. Számos irodalmi szervezettel vettem fel a kapcsolatot, s olyan írókat, zenészeket is megkerestem, akik ez idáig is sokat foglalkoztak a költővel. Mellettük számos új szereplő mutatja be idén a Pilinszkyhez fűződő gondolatait. Úgy vélem, az irodalom amellett, hogy forrás és szépség, egyfajta mankó, kapaszkodó az életünkben. Ahogy telnek az évek, a legtöbb ember rendre visszatér egy-egy vershez vagy gondolathoz. Pilinszky János pedig az a szerző, akire szükségünk van. Az életműve sokaknak kapaszkodót adhat a centenáriumi évben.
Az Ön számára a cselekvő derűt jelenítik meg a szövegei, nyilatkozta.
Igen, azt is. Említeném még előtte a bizalmat – a legkisebb dolgokban, meg a szemlélődést, ami számára a legfontosabb létforma volt – ezt tőle tanulom. Említeném a reményt is és a néma imádságot. Ő azt mondja:
„A legszebb a néma imádság, amely megfogalmazását egyedül Istenre bízzuk.”
Eszerint próbálok élni. Ebben a sorban valóban fontos számomra a derű, ami legtöbbször átjár szövegei olvasásakor. Pilinszky János költészetét édesapámtól, Juhász Ferenctől kaptam, akivel kortársak, barátok voltak, ahogy ő fogalmazott, „akaratlanul is egymás tükrei voltunk, még ha az Isten más-más oldalán állva is”. Kiskamaszkorom óta beszélgetünk róla, olvasom és szeretem a költészetét, mert a verseiben pontosan megfogalmazza azt, ami bennem, bennünk zajlik, legyen szó szerelemről, boldogságról, veszteségről, töprengésről. Észrevettem, hogy több Pilinszky-vers esetében a szerelem ember és Isten iránt is értelmezhető, ennek elemzése nagyon izgalmas feladat.
Amikor Pilinszky szövegeivel találkozik, az alapos felkészülés egy pillanat alatt semmivé porlad, mondta egyszer.
Így van, a legutóbbi, Szabó T. Annával folytatott beszélgetés alatt említettem, hogy Pilinszkyből nem lehet „készülni”, mert az elolvasott lexikális tudás, életrajz, tanulmányok sokasága gyorsan háttérbe kerül a versekkel való találkozáskor. Érdekes, Annával mindketten annyira izgatott és felfokozott állapotba kerültünk, hogy egymás szájából vettük ki a szót.
Az évadra készülve interjúkat olvasok, lexikonokban kutatok, beszélgetéseket és filmeket nézek meg, vagyis igyekszem minél többet megtudni Pilinszky életéről, de mondjuk ha az Egy szenvedély margójára, majd az Egy titok margójára című verseket olvasom, hirtelen a hatalmas életműve és annak üzenete is elém tárul: ott állok a nagysággal szemben. Pedig olyan világból jövök, amelyben a költészet a mindennapjaim része volt. Édesapám mellett otthonos lett a líra és a versekben feltett kérdések. Száz és száz szerzőt mutatott be nekünk, sokat mesélt a kortársairól. Megértettem, hogy a számtalan költői hang kiegészíti egymást, még ha olyan eltérőek is, mint Juhász Ferenc és Pilinszky János. Míg apukám nagyon összetetten fogalmazott, nála egy vers akár huszonötezer sorból áll, addig Pilinszky minden szavát kimunkálta, mindegyiknek súlyt adott, szikár verseket hozott létre. Két különböző látásmód, mégis ugyanarról beszéltek: Istenről, hitről, keresésről, megérkezésről és borzalmakról.
Pilinszky János költészetében a húsvét témaköre is megjelenik.
A vallás az egész életét átitatta. A szüleitől katolikus neveltetést kapott, piarista diák volt. Több törés is volt az életében: az egyik az édesapjával való kapcsolatához, a másik a második világháborúban átéltekhez kapcsolódott. A háború vége felé katonaként Nyugatra vitték, ezt követően az oroszok bevonultak Magyarországra. Ekkoriban a ravensbrücki haláltábor közelében állomásozott. A koncentrációs táborok szörnyűségeiről a verseiben is ír. A béke beköszöntét, 1945 húsvétját Németországban élte meg, erre utal a vers.
Az ünnep kapcsán a Harmadnapon és a Ravensbrücki passió című versét emelném ki. Egyik sincs a másik nélkül, a kötetben is egymás után következnek. Ezek üzenete a feltámadás felé vezet. Ahogy a Harmadnaponban írja: „És fölzúgnak a hamuszín egek, // hajnalfele a ravensbrücki fák. // És megérzik a fényt a gyökerek // És szél támad. És fölzeng a világ.” Erre a gondolatra ma talán mindennél jobban szükségünk van. A vallási ünnep, a feltámadás mellett a tavasz beköszönte és a természet újraéledése is zajlik, a remény időszaka ez.
Mennyi visszajelzést kapnak a sorozatról?
Nagyon sokat, ami megtisztelő számunkra. A kéthetente jelentkező videófelvételeket tízezrek nézik meg, a műsor alatt aktívan bekapcsolódva a beszélgetésbe. Kialakul az a személyes légkör, ami korábban az „élő” irodalmi esteken – megszólítjuk egymást, együtt gondolkodunk a témáról.
A legutóbbi est után pedig nagy ajándékot kaptam: egy kedves hallgató eljuttatta hozzám azt a Pilinszky életéről szóló kötetet, amit régóta nem tudok beszerezni. Ez a figyelem a legnagyobb dolog, hisz a költő is ebben hitt, nagyban erről írt. A centenáriumi programokon arra törekszünk, hogy ilyen személyes beszélgetések jöjjenek létre. Azt szeretem, ha az emberek úgy érzik: ez az ő történetük, ezek az ő verseik, a szerző akár a barátjuk is lehetne. Tudjuk, Pilinszky János esetében az átélt borzalmakra vonatkozóan kollektív bűntudat van jelen, és bár magányos, a csendre és a szemlélődésre fókuszál. Bennünket azonban összeköt és felszabadít a művei üzenete.
Hogyan folytatódik a sorozat?
A következő adásban Erős Kinga szerkesztő, kritikus, a Magyar Írószövetség elnöke lesz a vendégem, aki Pilinszkyhez való kötődéséről beszél, a költő prózai munkásságáról, publicisztikáiról mesél majd, illetve a színház is szóba kerül. A folytatásban utazásos videókat is tervezünk, többek között Székesfehérvárra, Velembe, Rómába és Londonba fogunk ellátogatni. „Egy ember lépked hangtalan” – írja versében a költő. Hiszek abban, hogy idén közös felelősségünk lépteit követni: felfedezni és meghallgatni ezt a kivételes embert, Pilinszky Jánost.
A Pilinszkyről készült felvételek forrása a Petőfi Irodalmi Múzeum fotógyűjteménye.
