Poszter helyett: Koltai Barbara
Koltai Barbara Kaliforniában született alkotó monumentális textilmunkája, az Uttu’s Breath fragmentumokból felépülő, összetett kompozíció, amely egyszerre illeszkedik a klasszikus textilművészeti hagyományba és nyit új, személyes fejezetet annak kortárs továbbgondolásában. A különböző szövött, csomózott, applikált felületek egyetlen nagy egésszé rendeződnek, miközben a mű megőrzi immanens töredezettségét – mintha világunk fragmentumokba rendeződő szerkezetének és az abból újra és újra felépülő emberi történeteknek képi megfelelői lennének.
A mű anyagai régi történeteket hordoznak: fonalak, textilek, bőr, gyöngyök, talált tárgyak és apró díszítőelemek kapcsolódnak össze egy belső, láthatatlan logika mentén. A felületen végigtekintve számtalan különböző szövési technika, textúra és ritmus rajzolódik ki, amelyekhez apró, személyes jelentéssel telített applikált elemek társulnak, amelyek úgy működnek a művön, mint talizmánok.
Koltai saját megfogalmazása szerint a szövés egy személyes határhelyzetben lépett be az életébe: nagymamája ápolása és a Covid idején egy régi szövőkeret mellett kezdett el új darabokat készíteni, majd ezeket később egy nagy kompozícióvá illesztette össze. „Miközben azt hittem, nem csinálok semmit, észrevétlenül rátaláltam valamire, ami új korszakot jelölt ki számomra” - mondta a művész. Így született meg ez a munka is, amely hordozza a csendes, meditatív alkotás rétegeit, miközben kiindulópontja mélyen személyes.
A mű szerkezete szoros rokonságot mutat az assemblage és a textilalapú képépítés olyan hagyományaival, amelyek Robert Rauschenberg munkásságában váltak meghatározóvá. Ugyanakkor Koltai munkája egy kifejezetten női tapasztalati réteget hordoz: a gondoskodás, az emlékezés, az anyaghoz fűződő intim viszony és a fragmentált történetek összeszövésének gesztusát.
Koltai Barbara pályáján korszakos műnek tekinthető, hiszen egy új időszakot nyitott meg, az alkotás így személyes és művészi fordulópont egyszerre. Ezenfelül művészettörténetileg is értelmezhető: a textilművészet, az assemblage és az objektalapú képépítés hagyományába illeszkedik, mégis mélyen emberi műről van szó, amelyben ott vannak a törések, a gyógyulás, a veszteség, az újrarendeződés és a történeteinkből felépülő egész reménye.
