Program
A Radiohead ősszel lecsap Európára
A több nagyvárosban felbukkant titokzatos szórólapok után a Radiohead hivatalosan is megerősítette, hogy ősszel ismét Európában koncerteznek. Összesen 20 alkalommal lépnek majd színpadra Madridban, Bolognában, Londonban, Koppenhágában és Berlinben.
A Déryné Program több mint 3700 előadást visz el a Kárpát-medencébe
A Déryné Program által közvetített művészeti tevékenységek az egész Kárpát-medencében elérhetőek. Kilenc bemutatóval, köztük három komédiával, valamint több mint 3 700 előadással készülnek a 2025/26-os évadra.
Szentendrén újra kinyílnak a templomok
Szeptember 19. és 21. között rendezik meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét. A Ferenczy Múzeumi Centrum fesztiválján a város kilenc temploma és három imaháza tárja ki kapuit a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt.
Koreai fotósok mutatják meg a csendet a Mai Manóban
A koreai kultúra egyik legfinomabb, mégis mindennapokat meghatározó alapelve, a nunchi kerül a középpontba a Mai Manó Ház új kiállításán. A Nunchi – A csend hatalma augusztus 30. és október 5. között kortárs koreai fotográfusok képein keresztül mutatja meg, hogyan válhat a csend és a figyelem a megértés, a közösség és a természethez való kapcsolódás kulcsává.
Búcsúval ünneplik Árpád vezért Ópusztaszeren
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnephez kapcsolódva egész napos programokkal várják a látogatókat.
Budapestre jön az óriásfarkas feltámasztója
Az idei Brain Bar vendége lesz Ben Lamm, a tizenkétezer éve kihalt óriásfarkast feltámasztó Colossal Biosciences vezetője. Előadást tart Geoffrey West világhírű fizikus, és Kapu Tibor űrhajóssal is találkozhatnak az érdeklődők.
A Bikini és a Belga is fellép a Rippl-Rónai Fesztiválon
Képző- és iparművészeti, valamint irodalmi programokkal, koncertekkel várja a közönséget a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József festőművésznek emléket állító, róla elnevezett fesztivál, amelyet szeptember 4. és 7. között tartanak a somogyi vármegyeszékhelyen.
Sorsfordító pillanatokat ragad meg a HAB
Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) legjobb diplomamunkáit bemutató Best of Diploma kiállítás után a Sorsfordulat. Radikális találkozások című tárlattal jelentkezik.
Rossz színházzal keres támogatókat a TÁP Színház
Technikai problémák miatt csúszik a TÁP Színház október 8-ra meghirdetett Utas és holdvilág előadása. Ez egyben támogatói est is lett volna, ami nem marad el, mert a „minden eddiginél rosszabb Minden oRossz Varieté Everrel” várják az UP Rendezvénytérben azokat, „akik szeretnek szenvedni és közben azt akarják, hogy nekünk kicsit jobb legyen. Mert most tényleg a Lé(t) a tét!”
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a Nemzeti Filmharmonikusok
A budapesti hangversenyévad egyik jelentős őszi programja sok évtizede a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó koncertje. Az esemény rangja arra kötelezi az együttest és vezetőit, hogy ez a fellépés kivételes tartalmú és színvonalú legyen. De erre sarkall a dátum is. Szeptember 25. egy nevezetes Bartók-évforduló előestéje: 1945. szeptember 26-án hunyt el amerikai emigrációban a zeneszerző, aki életművével és emberi szerepvállalásával esztétikai és etikai etalont kínált a hazai és nemzetközi utókor számára.
Generációk és divat a Goethe Intézetben
Generációkutatók előadása, Gordon-módszerre épülő vitaworkshop, a berlini Ostkreuz fotóügynökség művészeinek magyar divatszakértőkkel folytatott beszélgetése és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatóinak kiállítása is várja az érdeklődőket ősszel a Goethe Intézet szervezésében.
Kulturális reset – Őszi évadnyitó körkép
Vonzó, inspiráló, gondolatébresztő programokkal vár az ősz.
Bösendorferrel támogatja a Yamaha a Bartók Világversenyt
Szeptember 1-jén az elődöntőkkel indul, 7-én pedig a döntővel és díjkiosztóval ér véget az ezúttal zongoristáknak meghirdetett, több mint 51 ezer euró (20 millió forint) összdíjazású megmérettetés, amelynek szóló döntőjében egy vadonatúj Bösendorfer 280VC koncertzongorán is játszhatnak a továbbjutók.
Nosztalgiabusszal Visegrádra, Szentendrére és Argentínába
Ezen a héten egy nosztalgiabuszos visegrádi kirándulásra, egy szentendrei ékszerkiállításra és egy Argentínáról szóló előadásra invitáljuk olvasóinkat.
Indul a 15 éves pécsi Kodály Központ jubileumi évada
A Pannon Filharmonikusok Városnapi díszhangversenyével indul szeptember 1-jén és a Zsolnay Fényfesztivállal zárul 2026 júliusában a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő és az elmúlt másfél évtizedben a magyar kulturális élet meghatározó helyszínévé vált a pécsi Kodály Központ jubileumi évada.
Ősszel sem ér véget a Határtalan nyár
Itt a szeptember, felpörögnek a gasztronómiai és borfesztiválok az egész Kárpát-medencében. Emellett a zenei és a történelmi-népművészeti rendezvényekről sem kell lemondanunk. A nyárnak csak a naptárban lesz vége: a MOL – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozata Szent Mihály havában is sok kulturális élvezetet ígér.