Program
Mucsi Zoltánnal tripláz a Fórum Visegrádon
Július 27. és augusztus 1. között harmadik alkalommal rendezi meg a Visegrádi Nyári Színházat a Fórum Színház. A Thermal Hotel Visegrád szabadtéri és beltéri helyszínein délelőttönként a gyerekeknek, esténként a felnőttek számára kínálnak igényes előadásokat.
Póka Egonra emlékeznek zenésztársai Kapolcson
Hazánk legnagyobb összművészeti nyári fesztiválja, a Művészetek Völgye zenei programjainak sorában különleges helyet foglalnak el a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) rendezvényei, melyek között workshopokat, beszélgetéseket, mester és tanítványa koncertet és családi beatboxszínházat is találhatnak az érdeklődők július 18. és 27. között.
A táncszínház is kitör a négy fal közül
2025. július 11–20. között a Nemzeti Táncszínház szervezésében megvalósuló TáncPark tíz estén át várja a közönséget a Millenáris parkban. A változatos programban sok minden megtalálható a tüzes flamencótól a kortárs reflexiókon át a sodró lendületű néptáncig. Az előadások után ingyenes tánctanítás vagy táncház várja azokat, akik nem csak nézni szeretik a mozdulatokat.
Kincsvadászok is felbukkannak a Füred Art Weeken
Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18–20. között rendezik meg a Füred Art Weeket (FAW), amelyen 23 galéria és aukciósház vesz részt, és számos egyéb kísérőprogram várja a látogatókat.
A tűzzel játszanak augusztusban Szombathelyen
Tüzes játékkal, jelmezes felvonulással és még sok más izgalmas programmal várja idén is az érdeklődőket az augusztus 21–24. között megrendezett XXIV. Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen.
Szinyei Merse Pálra koccintanak a Nemzeti Galériában
Júliusban ismét megrendezik a Borszerda elnevezésű programot a Magyar Nemzeti Galériában. Július 2-tól szerda esténként kiállítások, tárlatvezetések, előadások, élő zene és borkóstoló is várja a közönséget a budai várban; a programsorozat első szerdai napján, július 2-án este a szecessziós plakátkiállítás mellett a 180 éve született Szinyei Merse Pál művészete áll a programok középpontjában.
Miklósa Erika is fellép az OrgonaPonton
Új programok várják a barokk zene kedvelőit, továbbá Pál István Szalonna népzenész és Miklósa Erika hangja is megszólal a Filharmónia Magyarország nagy hagyományú, országszerte megrendezett OrgonaPont sorozatán augusztusban.
Nyáron se hallgat el az Opera
Díjátadóval összegezte most véget ért 141. évadát a Magyar Állami Operaház, melynek során 308 operaházi, 63 Eiffel műhelyházas és kilenc Erkel színházi nagytermi előadásán mintegy 300 ezer nézőt fogadott. A program azonban még nem ér véget, hiszen augusztus közepéig színes programokkal várják az operarajongókat.
Szombattól muzsikál a Mátra
Klasszikus zenei és popkoncertek, színházi előadások, szakvezetéses erdei séta és népviseletes interaktív játszóház is várja az érdeklődőket június 28. és július 6. között a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok elnevezésű rendezvénysorozaton.
Galambos Lajcsit is felvillanyozzák a rózsák
A hétvégén a magyarországi rózsatőtermesztés fellegvárában már huszonötödik alkalommal szervezik meg a Szőregi Rózsaünnepet.
Egy szál gitárral lép fel Kolibri a Petőfi Színpadon
Kolibri, azaz Bognár Bandi akusztikus koncertjével folytatódik a Petőfi Színpad x MNMKK PIM programsorozat június 25-én az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol ezúttal egy szál gitáron eljátszva, még közvetlenebb valójukban ismerhetjük meg a Kolibri-dalokat.
A jégkorszakba invitál a hőség elől a Nemzeti Múzeum
A jégkori ember a címe az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia június 24-i előadásának, amelyben az emberiség legrégebbi korszakába tehetnek időutazást az érdeklődők. Lengyel György régész prezentálásában olyan részletek tárulnak majd fel a jégkori ember életéből, amelyek a jelenünket is formálják.
Demenciabarát tárlatvezetés a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A demenciával élők és kísérőik számára tart különleges tárlatvezetést június 23-án az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum. A program résztvevői az írói naplók világába kaphatnak betekintést, híres alkotók kéziratával és gondolataival ismerkedhetnek meg, kerülhetnek párbeszédbe.
Rendhagyó néprajzi órát tart a Duna Művészegyüttes
A Duna Művészegyüttes országszerte 76 helyszínen mutatja be Kis magyar táncrajz – Rendhagyó néprajzi óra című előadását, Londonban és Bécsben pedig a Liszt Intézetben lépnek színpadra Magyar táncképek című produkciójukkal.
Múzeumok Éjszakája a kisoroszi Ujváry Műteremben
A Múzeumok Éjszakája programsorozathoz a kisoroszi Ujváry Műterem is csatlakozik, az érdeklődők gitárzenével kísért szabadtéri tárlaton és közös festésben vehetnek részt.
A könyvek fővárosává változik Kolozsvár
A 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétnek június 26-a és 29-e között a Bánffy-palota udvara ad otthont . A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) idén is színes programmal csatlakozik az irodalmi ünnephez: izgalmas beszélgetésekkel és kiállítással gazdagítja a kínálatot.