Program

Krúdy és Jókai reggelije Balatonfüreden

Irodalmi villásreggeli, azaz gábli, némi zenével, felolvasással és többfogásos menüvel. A ráérős gábli alkalmából megidézik a magyar irodalom egyik legszerethetőbb alakját, az álmodozó, mélabús Krúdy Gyulát, akihez ezúttal a veretes nagy író, a dicsőséges Jókai Mór is csatlakozik. Két merőben eltérő világ és alkat, akiknek ráadásul az étel elköltéséhez való viszonyuk is igencsak különbözik. Az életben ugyan személyesen nem ismerték egymást, Balatonfüreden most mégis együtt reggeliznek.

Zenés fotók a Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közös kiállításán

Két műfaj találkozását mutatja be a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás, amely október 7-én nyílt meg az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kertjében. Zsigmond Gábor, a múzeum főigazgatója a tárlat megnyitóján elmondta, hogy az MNM és a Magyar Zene Háza közösen rendezi meg a kiállítást, amelynek másik része a városligeti intézményben lesz látható.

Divat és hagyomány a Múzeumok Őszi Fesztiválján

A Múzeumok Őszi Fesztiválja idén a Múzeum és divat mottóval hívja felfedezőútra a közönséget. A programsorozathoz a Hagyományok Háza is csatlakozik, hogy a Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításhoz kapcsolódó kísérőprogramokkal mutassa be: a népi hagyomány nemcsak megőrzött örökség, hanem élő inspiráció, amely a kortárs divatban is tovább él.

Oscar-díjas rendezők, kaszkadőrshow és különleges filmek

A Cinemira Filmfesztivált idén október 17–19. között rendezik meg a Cinema City Mammut 1-ben a kamaszoknak és a Marczibányi Téri Művelődési Központban a gyerekeknek és családoknak.

Határtalan koncertek a MÁV Szimfonikusokkal a Francia Intézetben

A zene nem ismer határokat – ezt bizonyítja a MÁV Szimfonikus Zenekar és a budapesti Francia Intézet közös őszi koncertsorozata is, amely három különleges esten kínál találkozási pontot a klasszikus hagyomány, a magyar zenei örökség és a nemzetközi művészetek között.

A néprajz és a tervezőgrafika találkozása a szentendrei Skanzenben

A tervezőgrafika és az etnográfia metszéspontját mutatja be a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban október 3-tól látható Örökölt invenció című tárlat, amely a Budapesti Metropolitan Egyetem tervezőgrafika szakos hallgatói és oktatói, valamint a Magyar Plakát Társaság alkotóinak közös munkájából született.

Ősz húrja zsong – Programajánló a korai őszre

Illatos, színes, ködös, borongós, nosztalgikus, ilyen az ősz. Ehhez a hangulathoz kerestünk megfelelő programokat.

Megmutatják a magyar Nobel-díjakat a Nemzeti Múzeumban

Októberben ismét új ereklyét csodálhatnak meg a Hónap kincse kamarakiállítás keretében a Magyar Nemzeti Múzeum látogatói. Ezúttal Hevesy György kémiai Nobel-díja látható egy teljes hónapig, október 26-ig pedig Karikó Katalin és Szent-Györgyi Albert Nobel-díját is megtekintheti a közönség a Varázshatalom című kiállításban.

Idén megelőzheti az Erkel Színház a Madáchot

Futócipős színházi csúcstalálkozónak ad otthont idén október 11-12-én a 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál. A 14 éves múltra visszatekintő Fut a színház versenyre idén 25 csapat nevezett. A rajtvonalnál budapesti és vidéki színházak, független társulatok, fesztiválok és zenei együttesek képviselői sorakoznak fel.

Nagykőrösi nyugdíjas lett az utolsó francia cirkuszi elefánt

Szamba, Franciaország utolsó elefántja, amely még szerepelt cirkuszi porondon, a nagykőrösi Richter Safari Parkban lelt végleges otthonra. Richter József futóversenyt is szervez az afrikai elefántokért.

Avarkával eredhetünk az avarok nyomába

Már videókon keresztül is betekintést kaphatnak a látogatók a kecskeméti Cifrapalotában látható Egy eltűnt nép nyomában – Az avarok élete a Duna–Tisza közén című tárlatba. Az első videóban Wilhelm Gábor régész vezeti be a kiállítás érdekességeibe a nézőket, a másikban pedig életre kel Avarka, az avar kori kislány, a tárlat múzeumpedagógiai főszereplője.

Révfülöpön várja az érdeklődőket az újabb kalandra készülő Szent Jupát

Restaurált, működőképes állapotban várja az érdeklődőket Fa Nándor és Gál József legendás vitorlás hajója a révfülöpi Cholnoky Jenő kikötőben. A hajót bárki megtekintheti, és kültéri tablókiállítás segítségével a két magyar hajós történetével is megismerkedhet. A kiállítást 700 napos rendezvénysorozat követi.

Több mint 80 helyszínnel vár az Erőművek Éjszakája

Országszerte több mint 80 helyszínen pillanthatnak be az ország működését biztosító energia- és közműszolgáltatók világába az érdeklődők október 17-én, az Erőművek Éjszakáján. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni október 1-jétől az oldalon lehet.

Hazai hegedű- és vonókészítők mutatkoznak be a Fonóban

Tizennegyedik alkalommal szervezik meg a Wine & Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonját. Az esemény október 11-12-én lesz, a helyszín ezúttal is a Fonó Budai Zeneház. A szalonban hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be munkáikkal, az esti koncerteken pedig remekművek szólalnak meg.

Janne Teller, Kék Cetli és az Iparkodunk díjnyertes kiadvány a könyvfesztiválon

A 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál rekordszámú programmal, Románia és Janne Teller dán írónő díszvendégségével várja a látogatókat október 2-5. között.

Vak tyúk vezet sánta kacsát a Vojtina Bábszínházban

Egy sánta kacsa és egy vak tyúk történetét mutatja be Hell Krisztina bábszínész első rendezése a debreceni Vojtina Bábszínházban. A szeptember 28-án debütált darab Ulrich Hub Sánta kacsa, vak tyúk című meséjét dolgozza fel. A produkció két nagyon szerethető, de teljesen eltérő karakter útját kíséri végig a barátságig.