A 14. Budapest Cirkuszfesztivál idején meghirdetett Mobile Shooting of the Budapest Circus Festival nyertes alkotása Karl Bardosh, a New York University professzorának meghívására érkezett Cannes-ba.
Carlos Droguett artistaművész Cirkusz című, a Fővárosi Nagycirkuszban forgatott rövidfilmje három eseményen is versenybe került.
Az International Cellphone Cinema Showcase versenyét négy kategóriában rendezték meg, és a cirkuszfilmek közül hozta el a legjobbnak járó díjat. A Global Short Film Awardon is a legjobb cirkuszfilmnek választották, ahol a Qoobex úttörő technológiájának köszönhetően Carlos Droguett filmjét 3D-ben is bemutatták az érdeklődőknek.
Tízéves múltra tekint vissza az amerikai származású Angelique Monet, az afrikai miniállam, Etioni királynője által alapított Artisan Festival World Peace Initiative, a humanitárius filmek fesztiválja. Ezen a szemlén nemcsak Carlos Droguett filmjét, hanem
a Fővárosi Nagycirkusz munkatársainak alkotásait is díjazták.
Florosz Zoi New Yorkban élő görög–magyar származású színész-rendező, a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál háziasszonya a rövidfilmjéért elismerő oklevelet vehetett át.
A cannes-i filmfesztivál keretében megrendezett seregszemlén Mobile Phone Film Shooting kategóriában
a zsűri különdíját kapta Vámosi Eszter és Pál Dániel Levente A cirkusz egy egérke szemével című rövidfilmje.
Az alkotók az elismerés kapcsán meséltek cannes-i élményeikről.
„Hivatásomból adódóan nem az első fesztiválom volt az idei, de a feszített tempó mellett ritkán adódott mód arra, hogy a kisfilmes kategória alkotásait is megnézzem. A mobiltelefonnal készített,
a világ minden tájáról érkező alkotások magas színvonalat képviseltek, nemritkán többszörösen díjazott rendezők álltak a kamera mögött.
Öröm volt a Fővárosi Nagycirkuszt képviselni az eseményen, köszönjük az együttműködést Karl Bardosh professzornak” – nyilatkozta Vámosi Eszter, a Fővárosi Nagycirkusz PR- és sajtóreferense.
„ anuárban együtt dolgoztunk egy csodálatos színésznővel, Florosz Zoival, ő volt a budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik konferansziéja, két hétig sülve-főve együtt lógtunk. Zoi korábban nyert Cannes-ban mobilfilmes kategóriában, sokat faggattam erről, s csupa inspiráló gondolata volt.
Eszterrel a rengeteg fesztiválos munka közben, leginkább a saját magunk szórakoztatására elkezdtünk felvenni jeleneteket s hangulatokat.
Egy jó mobilfilm nem a technikáról szól, olyan lesz, amilyen a készülék a kezedben, hanem egy jó ötletről és egy eredeti perspektíváról. Azt találtuk ki, hogy megmutatjuk a cirkuszt és a fesztivált alulról, egy összevissza szaladgáló kisegér szemével. Először csúsztunk-másztunk, hogy jó képeink legyenek, aztán előkerült valahonnan egy ezerforintos szelfibot, mi meg egyre jobban szórakoztunk, hatalmasakat mulattunk azon, melyikünk hova mászott be, hogy egerek legyünk. A végén összevágtuk és beküldtük, részünkről a történet itt véget is ért volna, teljesen el is felejtettük. Erre pár napja jött egy hivatalos levél, hogy nyertünk Cannes-ban, csütörtökön díjátadó, várnak minket, adjuk le a nevünket, satöbbi. Azt se tudtuk hirtelen, hol a film, de ha már, akkor ki kell jönnünk, Cannes-ban nyerni mégiscsak valami, ne hagyjuk ki! Most itt vagyunk, s
olyan nevek után mentünk fel a díjunkat átvenni, mint a kétszeres Oscar-jelölt Barry Alexander Brown vagy az Oscar-díjas Jeff Bridges.
A kisegér persze tovább mocorgott bennünk, fel is vettük az összes helyszínt, vetítést, díjátadót, rongyrázást alulról, egérperspektívából. A vicces az volt, hogy a szelfibotot otthon hagytuk, csúsztunk-másztunk hát négykézláb a szmokingos és nagyestélyis lábak között, az asztalok alatt, amíg nem jelezték finoman a biztonságiak, hogy itt ezt nem igazán illik…” – mesélte Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja a díjátadó után.
Fotók forrása: Kultúra.hu