Réber László Svédországban élő lánya jóvoltából az itt letétbe helyezett rajzokból 2012 óta van már emlékszobája az egyébként Budapesten született mesternek Fehérváron. És azt hiszem, nagyon jól érzi itt magát.
A kiállítás két szoba, benne egy egész világ. Az egyik terem a gyerekségeké, a másik a felnőttségeké. Leképezi a Réber-életmű két nagy térfelét. Az elsőben a gyerekkönyv-illusztrációk világa, szőnyegen, függönyön, falon, kicsit még a plafonon is. A másikban filozofikus felnőttrajzok, hasonlóképp betöltve a teret.
Réber László gyerekkönyv illusztrációival sokan úgy vannak, hogy gyerekként nem szerették őket, mert túlságosan furcsák, idegenek és egyszerűek a figurái. Egykor én is azt éreztem, hogy rajzai lakótelepi gyerekeknek valók, mert mi a kertvárosban nem így nézünk ki. Felnőtt fejjel tanultam meg értékelni, szeretni Réber lehetetlen alakjait. Ezt a gyerekrajz egyszerűségével tudatosan dolgozó látványvilágot, amely nélkül ma egészen másképpen képzelnénk el Janikovszky Éva, Lázár Ervin, Békés Pál vagy Varga Katalin történeteit.
A mai gyerekeknek talán könnyebb dolguk lesz Réber befogadásával, hiszen itt van nekik ez a remek kiállítás, amely segít megszeretni a mesekönyvek réberségeit. A szoba közepén például ott egy izgalmas favár, amelyhez mesefigurákkal, boszorkával, vándorlegénnyel szegélyezett kacskaringós út vezet a szőnyegen.
A Szegény Dzsoni és Árnika történetét, Lázár Ervin meséjét úgy játszhatjuk végig rajta, mint egy nagy társasjátékot, amelyen mi vagyunk a figurák. A várból (amely másfelől jelmeztár) még posztókalapot és koronát is kölcsönözhetünk hozzá. Ez a játék nyilván a legkisebbeknek szól.
A kamaszokat az a fal vonzza, ahol magukra ismerhetnek Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című könyvének életnagyságúra nagyított illusztrációján. Kinőtt gyerekszobát ábrázol a kép, benne heverészve ábrándozó nyakigláb ifjonccal.
A szoba berendezési tárgyai közül a könyvespolc a valóságban is megjelenik, rajta a Réber-könyvtár, azaz csupa olyan kötet, amelyek mindegyikét Réber László rajzai gazdagítják, Lázár Ervintől Örkényig és - jé, ezt nem is tudtam - a Murphy törvénykönyvéig. Szabad olvasni, lapozgatni, csodálkozni.
A kiállítást tehát nemcsak nézni, használni is lehet, sőt kell, és ezáltal egyre jobban beszippant ez a különös grafikai világ. Közben persze "rendes" felnőtt kiállításként is funkcionál, azaz bekeretezett képeket is nézegethetünk: előbukkannak az olvasmányélményekből ismert legnagyobb Réber-hősök: Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, Bruckner Szigfrid, a fájós fogú cirkuszi oroszlán és a többiek.
A színes gyermeki világ után letisztult, filozofikus, fekete-fehér világba térünk, a valóság és a valóság árnyékának világába. A felnőttek számára készített grafikák már szinte a kettes számrendszer egyszerűségével készültek. Céljuk a lehető legkevesebb színnel és jellel a lehető legtöbbet mondani. Mint a feliratokból is megtudhatjuk, Réber László filozófiáját a XX. század közepének történelme, a háború és a többévnyi szovjet fogolytábor csiszolta bölcsebbre, megtanítván nagyon kevés eszközzel alkotni.
Gondolati grafikáinak jelentős része az Élet és Irodalomban jelent meg a hetvenes évek első felében. Nagyobb egységet tesznek ki az Örkény-egypercesekhez rajzolt zseniális képei. A Réber-rajzok itt nem illusztrációk, inkább arról van szó, hogy az Örkény-szöveg és a Réber-rajz testvérek. Itt van például az Örkény-egypercesek első kiadásának belső borítóján megjelent grafika. Fekete alapon két fehér felsőtest-sziluett, rajtuk néhány fekete pont. Az egyiknek a mellén rendben, függőlegesen sorakoznak a pontok, mint a gombsor.
A másikon szétszórva a szív körül, akár a golyónyomok. Micsoda egyperces ez! Milyen elegánsan játszik a tragédiával! És játszani mer a kiállításrendező is. Kitalál egy mágneses falijátékot: egy tükörlapból kivágja az előbbi sziluettet a golyónyomokkal. Ha odaállunk elé, a saját mellünkön látjuk a lövedékek helyeit és tetszőlegesen helyezhetjük fel a magunk választotta lövésnyomba a kihelyezett vasgolyókat. Hát nem egyszerre örkényes és réberes ez?!
Réber szeretett fejeket ábrázolni, természetesen a legminimálisabb rajzi gesztusokkal, sokszor csak az arcél egyetlen vonalával. Dobozfejeket is készített, csak egy-egy apró bemetszéssel arcszerűvé téve a kubust. Ilyet is látunk a kiállításban üveg alá zárva.
De hoppá, észrevesszük a rendező szellemességét, ahogy a kockafejet kiszabadítja és a kiállítás kocka alakú puffjaiban idézi vissza, bocsátja a néző kezébe, illetve feneke alá. Remek réberi lelemény!
Az elegánsan applikált grafikákon, papírmetszeteken kívül további alkotásokat csalhatunk elő az érintőképernyőkből, például Réber-kollázsokat, -rajzfilmeket, mert ilyen is volt néhány. A kiállítás végére biztos, hogy szeretnénk valamit hazavinni ebből a világból. Szerencsére az ajándékboltban bőségesen kaphatók a tárlatban is kihelyezett mesekönyvekből, albumokból.
Végül még valami: a kiállítás cipő nélkül is látogatható, ha valaki tiszteletlenségnek érzi a cipőt a szép, telerajzolt padlószőnyegen. Sőt, zokniban sokkal izgalmasabb.
Le a cipővel a Réber-kiállítás előtt!
