A kortárs művészetről gondolkodva és beszélgetve gyakran felvetődik, hogy a szépség és az esztétikum fogalma meghaladott eszme. A napjainkban létrejövő műalkotásokhoz már más aspektusból kell közelíteni vagy teljesen el kell kerülni ezt a felfogást. Ha több érzékszervünkkel kapcsolódunk a természethez, akkor megtörténhet, hogy benne leszünk, sőt a részei leszünk olyankor is, amikor fizikailag éppen nem a természetben vagyunk. Egyéni választásaink döntik el, milyen folyamatnak és mennyire leszünk részei, mit engedünk közel magunkhoz, mivel azonosulunk.
Ezeket az intenzív, egyszerre magunkba, befelé és a környezetre, kifelé való figyelés állapotában megélt helyzeteket nevezik a kiállítók szépségállapotnak. A szó ebben az értelmezésben a természet lényeges tulajdonságait tartalmazó alapegységre utal, amelyből akkor lesz „állapot”, ha engedjük, hogy a meglátott egységek beépüljenek az életünkbe.
A Szépségállapotok című kiállítás azokat a természetben rejlő, látható vagy másképpen érzékelhető jelenségeket ragadja meg, amelyek közegében megnyugtató létezni, és amelyekből életerő árad. A mindennapokat átitató nehézségek közepette üdítő az ilyen művészeti élmény. A művek között haladva ősi igazságok, a természettel összefűződő élet misztériuma elevenedik meg.
A látványvilág formanyelve mégsem didaktikus: a legtöbb műalkotás részleteket ragad meg, erővonalakat domborít ki, geometrikus rendet alkot vagy expresszív vonalvezetéssel jeleníti meg a témát. Legyen szó dombornyomásról, festményről, grafikáról vagy textíliáról, ez a megközelítésmód a kiállítás minden pontján tetten érhető. „A természet szeretete életünk minden percében meghatározó módon jelen van, ez a fajta kötődés munkáinkon keresztül átélhető, és az is, hogy milyen közel állhat egymáshoz a festészet és a textilművészet” – írja Zoltai Bea festőművész a kiállításról.
Az eddigiekből következően nem véletlen, hogy a két művész, Gulyás Judit és Zoltai Bea műtárgyai ugyanabba a kiállítótérbe kerültek.
Talán furcsának tűnik, hogy festmények és textíliák rendeződtek közös egységbe, de összefüggésük jól érzékelhető és könnyen értelmezhető. Az említett közös jellemzők felismerése, a művészeti törekvések azonosságának felfedezése erősíti a munkák közötti kohéziót.
Közös gondolkodásukról a következőképpen fogalmaz a két kiállító a tárlat beharangozójában:
„Mindig is rendkívül közel álltak egymáshoz az alkotásaink, de az utóbbi időben határozottan azt gondoljuk, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni, befogadni és értelmezni a létrehozott felületeket. Mindkettőnk munkáiban folyamatosan tetten érhető a műfaji határok közötti létezési formák keresése, a feloldódásokból, közelítésekből új, érvényes és legfőképpen igaz helyzetek megtalálása.”
A műfaji kísérletezőkedv mindkét alkotó munkásságára érvényes.
Gulyás Judit Ferenczy Noémi-díjas, nívódíjas textilművész kárpitjai túllépnek a hagyományos funkciókon. Egyes darabok textilképként is működnek, amelyeken geometrikus kompozíciók jelennek meg. Találkozhatunk különleges, egyedi technikával megvalósított textíliáival is, amelyek organikus módon jelenítik meg a természeti erővonalakat, az éltető energiák áramlását, terjedését. A szövött képek közé installált merítettpapír-domborítások szervesen kapcsolódnak a képekként kezelt textíliákhoz, így elmosódnak az ipar- és a képzőművészet közötti határok.
Zoltai Bea Barcsay-díjas festőművész műfaji megközelítésmódja sem a hagyományos keretekhez igazodik. A klasszikus értelemben vett olaj-vászon festmények mellett olyan kompozícióit is láthatjuk, melyek kilépnek a térbe, és objektként működnek. Zoltai ehhez korábbi funkciójuktól megfosztott tárgyakat emel be munkáiba, amelyeket új értékekkel ruház fel és képépítő elemként alkalmaz.
A kiállítás meghatározó témája a természettel való összhang. Az élővilág motívumai, a lét önmagában hordozott érvényessége inspirációs forrást jelent az alkotók számára. A legelemibb igazságok és örök érvényű szépségek ugyanis a természetben rejtőznek és bontakoznak ki. Mindkét kiállító művész ezeket a jelenségeket keresi, és magukon átszűrve, a legkülönbözőbb módon használt anyagok és technikák felhasználásával jeleníti meg.
Gulyás Judit textilművész a következő gondolatot fogalmazta meg megközelítésmódjáról: „Fontosnak tartom a természetet nem kívülről nézni – ha csak kimegyünk a természetbe, és gyönyörködünk benne, az csupán egyfajta kívülállás lenne. Sokkal inkább létezésünk helyszínének, kiszolgáltatottságunk terepének tekintem a természetet. Vagyis mivel eleve benne vagyunk, és onnan szemléljük, belső törvényszerűségeivel együtt mozdulva létezünk. Számomra ez a fajta megközelítés hiteles.”
A kiállítást járva újra és újra ráeszmélünk arra, hogy határmezsgyén járunk.
A határait tapossuk annak, hogy a természet igaz szépsége a jövőben is tapasztalható legyen, hogy legyen mi felé fordulnunk, mihez kapcsolódnunk, hogy a természettel való egységünk megőrzése örök forrásként létezhessen a számunkra. A bemutatott művek még a határ innenső oldalán születtek. Magukhoz vonzzák a látogatókat, hogy a kiállítótér küszöbén továbblépve is teret adjanak ennek az idilli állapotnak. Az élhető jövő érdekében ne bolygassuk, hanem határozottan húzzuk meg a határokat. Mert a kialakított korlátok nemcsak elválasztanak, hanem meg is tartanak. Ha sikerül a természet határait tiszteletben tartanunk, akkor életben fog bennünket tartani. Érdemes ezeket a gondolatokat magunkkal vinnünk, és tennünk annak érdekében, hogy továbbra is a természet szépségállapotaiban létezhessünk.
A kiállítás március 13-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában tekinthető meg.
Enteriőrfotók: Bíró Dávid
