Római kori kocsisírra bukkantak Baranyában

Képző

Idén több, kiemelkedően értékes római kori került elő Baranyában mentő feltárások során. Úgy tűnik, a sikeres sorozat folytatódik: a Janus Pannonius Múzeum önkéntes lelőhely-felderítő programja során egy római kori kocsisír bukkant elő Pereked határában.

Baranya megyében eddig csak egy kocsisír feltárás történt: az 1969-ben, Kozármislenyben előkerült lelet rekonstrukciója a Janus Pannonius Múzeum állandó régészeti kiállításában (Káptalan u. 4.) tekinthető meg.

A mostani lelet több szempontból is eltér az 50 évvel ezelőttitől: a perekedi kocsi kétkerekű, bronz díszeire jellemző az ősi triszkelion (hármas spirál) motívum, mely az indoeurópai kultúrák egyik legősibb motívuma. Hiányoznak viszont a kocsiról a kozármislenyire jellemző Bacchus-szobrok.

A kocsival együtt két fogatos lovat, egy hátaslovat és két vadászebet is eltemettek a barbár szertartás során. A mintegy 1800 éves temetkezés során a kocsit és a lovakat, illetve kutyákat egy előre megásott, téglalap alakú sírgödörbe helyezték, a kocsi kerekeit leszerelve, a kocsiszekrény két oldalára helyezve. A temetkezés fölé feltehetően sírhalmot is emeltek. A kocsi – a díszítése alapján – egy, az őslakossághoz tartozó kelta arisztokratáé lehetett, aki a római hódítást követően továbbra is az itt élő lakosság elitjéhez tartozott.

A feltárást Kovaliczky Gergely vezette, a Janus Pannonius Múzeum részéről részt vett benne Nagy Erzsébet régész és Simon Béla technikus, illetve Kiltau Kristóf restaurátor, az önkéntes lelőhely-felderítő munkát Réger Viktor végezte. A feltárás folyamatát a Pazirik Kft. dokumentálta.

Forrás és fotók: Janus Pannonius Múzeum