Harminc éve férgek rágják az életünket

Popkult

A Tankcsapda harmadik albuma, a Jönnek a férgek 1994-ben jelent meg, és több szempontból is változást hozott az együttes életébe. A punkos, puritán hangzást felváltotta a feszesebb, metálosabb, kiforrottabb hangkép, s a lemez megjelenése után már a Petőfi Csarnokot is megtöltötte a közönségük.

Lukács László énekes, basszusgitáros, a Tankcsapda együttes alapítója. Fotó: MTI / Mohai Balázs
Lukács László énekes, basszusgitáros, a Tankcsapda együttes alapítója. Fotó: MTI / Mohai Balázs

A tüzérségi előkészítést már elvégezte a Legjobb méreg című, 1992 végén publikált, számos slágert soroló albumuk, de az igazi sztárstátuszt az Ember tervez című 1995-ös LP hozta el olyan kedvencekkel, mint az Egyszerű dal, illetve A rock and roll rugója. Így aztán talán legjobb azt mondani, hogy a Tankcsapda első négy lemezével fokozatosan újabb szintekre lépett fel.

Hosszú volt az út a csúcsig, ahogy az AC/DC énekelte, ugyanakkor azt is fontos hangsúlyozni, hogy a rendszerváltást követően, a zenei klíma átalakulása után minden nehezebb lett. Már nem volt elég az, ha egy zenekar szerepelt az Ifjúsági Magazinban, a Pulzusban és a Tánczenei koktélban, már minden nagyobb városnak lett regionális tévéje és rádiója, mindenhol jelen kellett lenni, ráadásul a Multimédia Concert a Guns N’ Rosestól Michael Jacksonig havonta felléptetett Budapesten egy-egy világsztárt. A kilencvenes években már a Music Television műsorvezetőit néztük, nem B. Tóth László Pop Tari Top manóját. A Tankcsapda nem kereste a média kegyét, Lukács Laci elhajolt a bulvársajtó elől, inkább menetből, városról városra vették be az országot. Kellettek a huszonkét emeletes debreceni toronyháznál is nagyobb slágerek, de a zenekart a hitelessége emelte fel. Az, hogy minden körülmények között debreceniek maradtak, s így nem is láttunk róluk partiképeket, ahogy a kor celebjeivel puszilgatják az Arany Zsiráf-szobrocskákat. Már csak azért sem, mert sokáig nem nyertek szakmai díjakat. Érezhető volt, hogy országos népszerűségük ellenére kívül maradtak a pop nyilvánosságán.

A kilencvenes évek elején a honi kemény rock piacát a Moby Dick és a Sex Action uralta. A Moby Dick mindent elért, ami benne volt a trash metalban, 1993-ban, a kétnapos Masters of Rock fesztivál mindkét estéjén ők voltak a headlinerek, a Sex Action viszont a média számára izgalmasabbnak tűnt. De míg a Moby Dick megtartotta a metálban őrzött státuszát, addig a Sex Actionről három év után kiderült, hogy zenei zsákutca. Bár izgalmas volt mindent feltenni a szexre, három lemez után már mindenki ráunt arra, hogy olyan vörös a szád, bébi… fogjál engem marokra… Amikor 1993-ban megjelent Mocskos élet című albumuk, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szexből a szoció felé nyitó zenekarnak nem áll jól a bűnregények megéneklése. És ekkor jött a Tankcsapda, akik lazábban, szellemesebben álltak a nagybetűs rock and rollhoz, és a közönségnek jobban bejött a közvetlenségük, mint a kissé modoros Sex Action alászállása az alvilág drogokkal dekorált világába. A Tankcsapda 1994-ben egyszerűen átvette a Sex Action helyét. Amikor 1993-ban a Sex Action utolsó nagy koncertjét adta a PeCsa szabadtéri színpadán, guminővel és topless csajokkal, a Tankcsapda már dolgozott a Jönnek a férgek anyagán, készülve arra, hogy az ország vezető rockzenekara legyen.

Bár nekik is voltak csajozós számaik, ez a téma a Tankcsapdánál csak egy volt a sok közül. Ha a kilencvenes évek elején valaki azzal nyitott egy interjút, hogy itt állunk a dirty rockot játszó Tankcsapda énekese mellett…, nos, azzal nagyon fel lehetett idegesíteni Lukácsot, mert tényleg semmi közük nem volt a Sex Action-féle mocskos rockhoz. A Tankcsapda 1994-ben ott folytatta, ahol a Legjobb méreggel abbahagyta, viszont a technikusból gitárossá előlépett Molnár Levente „Cseresznye”, aki ekkor mutatkozott be, olyan dinamikát és némi panterás, biohazardos ízt adott a zenekarnak, hogy azonnal az első ligában találták magukat. A recept a régi volt, a boogie-s dalokat (Voltam már bajban, Ki csinál rendet? stb.) váltogatták a társadalmi mélyfúrások (Jönnek a férgek, Rohadt a hely stb.), a drogkalandok megzenésítései (például a Hóesés) és a „whisky vedelése a bárban” életképek (Ezen a földön)… A Tankcsapda annyira komolyan vette az igazság kihordását, hogy a címadó dal, a Jönnek a férgek egy évvel beelőzte Ganxsta Zolee és a Kartel szókimondó, durva szövegekkel teli rapalbumát, az Egyenesen a gettóból (1995) című lemezt.

Mint a háborúban a foglyok,
Csak a parabolamocskot fogjuk,
Ahol minden nő tökéletes,
És minden férfi izmos.

Meg a legjobb mosópor,
Ami a faszom tudja, hogy mos,
Meg az izomagyú Miki egér,
Aki bárkit megöl a kokainért.

[…]

Meg a bedeszkázott ablakai
A halált hordozó háznak,
A nyomornegyedek bűze,
Ahol a háromévesek fáznak.

(Jönnek a férgek)

1993 végén volt egy Tankcsapda-koncert a Láng Művelődési Házban. A buli végén, a backstage-ben Kémeri Péter, a zenekar egykori menedzsere felállt az asztalra, és bejelentette: leszerződtek a Warnerrel együttműködő Rózsa Recordshoz. Persze mindenki tudta, hogy nagy kiadó ide vagy oda, a Tankcsapda mindenhol telt házakkal játszik az országban, és ha kell, MK-27-es magnókkal veszik fel koncertjeiket, és másolt kazettákon terjed a zenéjük, ahogy 1979 körül a Beatrice felvételei. Azóta a Tankcsapda már nemcsak a rock and roll rugója, de a rock and roll képzeletbeli órájában az egyik mutató is.

Tankcsapda: Jönnek a férgek
Rózsa Records (eredeti kiadás: 1994)
11 szám, 45 perc