Közel száz innovatív terméket fejlesztettek a Magyar Divat & Design Ügynökség második design LAB inkubációs programja során.

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2021 tavaszán második alkalommal indította el a design LAB inkubációs programját, amelynek új termékei 2022 első negyedévére készültek el. A programnak köszönhetően hét gyártó-tervező páros kapott támogatást, hogy a gyártói tapasztalatot és a formatervezői kreativitást új termékfejlesztésben ötvözzék.

A hat hónapig tartó gyártási folyamatot követően kifejezetten innovatív, szériaérett termékek születtek. Többek között újrahasznosítható alkatrészekből készült szobainas, banánlevél-huzattal ellátott bútorcsalád, szénszál erősítésű kompozit asztal, sőt kortárs képzőművészeti ihletésű közületi ülőbútorok is, amelyek nemcsak fenntarthatók, hanem a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt versenyképesek lehetnek.

A design LAB inkubációs program elsődleges célja, hogy elősegítse a kollaborációk létrejöttét a szektor szereplői, a gyártók és a tervezők között, illetve erősítse és korszerűsítse a hazai gyártói hátteret.

A program nagy hangsúlyt fektet a gyártásfejlesztésre, az iparág versenyképességének növelésére és az ágazat exportjának ösztönzésére. A design LAB létrejöttét egy szakértői kerekasztal-beszélgetés előzte meg, ahol az iparág visszajelezte, milyen nagy igény áll fenn olyan projektalapú kooperációkra, ahol tehetséges és ígéretes tervezők ötletei találkozhatnak professzionális gyártókkal, és közösen alkothatnak egyedi és versenyképes termékeket.

A programra a gyártók és a tervezők egy közösen beadott pályamunkával jelentkezhettek, a sikeres együttműködések létrejöttét az ügynökség most is egy kapcsolatépítő esemény, a Speed Dating megrendezésével segítette. Végül a design LAB programjára 35 pályázat érkezett, a legtöbb munka fókuszában fenntartható designtermékek ötletei álltak.

A szakmai zsűri döntése értelmében végezetül hét gyártó-tervező páros nyerte el a támogatási keretet, és kezdhették meg termékeik legyártását.

Az Árkossy Bútor Kft. és Horváth Máté közreműködésének köszönhetően jött létre a JEAN inas, ami egy mára kissé elfeledett bútor, a szobainas újragondolása. Az alkotás során olyan bútor tervezése volt a cél, amely megállja a helyét mind a lakossági, mind a kereskedelmi és turisztikai szférában. Mindemellett a fenntartható gondolkodásmód kiemelt fontosságú volt, a fém alkotórészek újrahasznosított alapanyagokból is előállíthatók, az egyes faelemek pedig minimális hulladékkeletkezés mellett gyárthatók.

A Flaar Mérnöki Tervező és Szolgáltató Kft. és Juhos Lehel közös munkájának eredménye a HORIZON szénszál erősítésű kompozit asztal. A szénszálak fontos jellemzője, hogy könnyűek, ugyanakkor erősebbek, mint például az acél, így autókarosszéria-elemek, hajótestek, kerekpár- és motorkerékpár-vázak gyártásánál is alkalmazzák. Az asztal megvalósításával a céljuk a kompozit anyag és a különleges technológia adta alternatívákban rejlő lehetőségek maximális kihasználása volt, egy szokatlan arányokkal és jellemzőkkel bíró bútor esetében.

A Kárpitos Partner Group Bt. és Hevesi Annabella nevéhez fűződik a Dedas moduláris ülőbútorcsalád, melynek megalkotását Lantos Ferenc zománcművészete inspirálta. A bútorcsaládot elsősorban közönségforgalmi terek látványos berendezési elemének szánták, így bármely hosszúságban elkészülhetnek, sőt fenntarthatóságuk végett bármikor szétszedhetők és javíthatók, így tolva ki a termék életciklusát. A tervezés során a világon egyedülálló kárpitot alkalmaztak, a „bölcsőtől a bölcsőig” elvet követő, strapabíró anyagot, amely elég rugalmas a varrásmentes borításhoz.

A Meshlin Composit Zrt. és Temesi Apol a SOUND WOOL akusztikai panel kialakításán dolgozott, amely termékcsalád a hazai és regionális gyapjúmaradékokat éleszti újra saját technológia alkalmazásával. Az új technológia teljes mértékű újrahasznosítást tesz lehetővé, ami hatékonyabb gyártást eredményez. Az eljárás során korábban a textilipari gyapjúmaradékokat, míg ezúttal a ruhaipari hulladékokat hasznosították újra. A termék háromdimenziós felülete kifejezetten segíti az akusztikai adottságokat, továbbá az egyedi préseléssel előállított panelek kiváló zengéscsillapító hatásúak is.

A Rotte Kft. és Kele Sára közös projektje a CoTangens bútorcsalád, mely a nagysikerű Tangens bútorcsalád testvére, kültéri használatra tervezve. A Tangens bútorcsalád számos nemzetközi díjat tudhat a magáénak, többek között a Red Dot Award 2021 Best of the Best díját. A CoTangens termékcsaládot az íves formák, a variálhatóság, a mobilitás és a fenntarthatóság jellemzi. A tervező és a gyártó olyan közösségi terekbe szánja a bútorcsaládot, ahol szabadon létrejöhetnek értékes emberi találkozások, beszélgetések. Mindemellett az alkotás különlegességének számít, hogy banántextilt tartalmaz, amely egy banánlevelekből készült természetes anyag. 

A SIXAY Bt. és Horváth Máté kollaborációja az UPP! ergonomikus irodabútor család, amelynek célja egy olyan ökologikus, ergonomikus, barátságos, ember- és természetközeli munkakörnyezet létrehozása, ahol az irodai munka egészségesebb és kellemesebb hangulatban történik. Az irodabútor-család 100 százalékban újrahasznosítható anyagokból készült, mint például a tömörfa, illetve az asztalok burkolata is természetes anyagból készült, továbbá a felületkezelés is fenntartható forrásból származik.

Az Üvegmanufaktúra Kft. és a Position Collective létrehozta a CEL lámpacsaládot, amely gyakorlatilag egy olyan függesztékekből álló lámpacsalád, amely magyarországi kézi megmunkálású fújt üvegtechnológián alapul, és hazánk egyik utolsó üvegmanufaktúrájában készítik el. A projekt célja, hogy kiemeljék az üveg áttetsző jellegét, színezhetőségét és rétegezhetőségét. A koncepció az egysejtű algákból, a kovamoszatokból indul ki. A kovamoszatok fontos ismertetőjegye, hogy külső kemény sejtfaluk szilícium-dioxidot tartalmaz, amelyek az üveggyártás alapjául szolgáló kvarcásvány-homok jelentős részét képezik, így ez adta a termék inspirációját is.

„Felemelő érzés látni a program fejlődését, hiszen az első inkubációs programhoz képest majdnem kétszer több termék készült el második design LAB során. A tavalyi termékeket Budapesten és két nemzetközi designvásáron is bemutattuk, ahol egyértelműen láttuk, hogy elérik, sőt akár felül is múlják a külföldi versenytársak által nyújtott színvonalat. Büszkén állítjuk, hogy a tavalyi és az idei alkotások is egyértelműen erősítik Magyarország regionális designipari pozícióját, és hozzájárulnak az országimázs erősítéséhez” – mondta Baka-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója.

Az MDDÜ nemcsak a termékek fejlődésében ad támogatást a gyártó és tervező párosoknak, hanem azok utóéletét is támogatni kívánja.

A cél, hogy széles körű láthatóságot és exportlehetőséget biztosítsanak a kollaborációk számára, így az ügynökség folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több hazai és nemzetközi kiállításon, valamint designplatformon jelenhessenek meg a program során született alkotások. A design LAB inkubációs program sikerességét méltatja, hogy a magyar 360 Design Budapest, a párizsi Maison & Objet és a közel-keleti Dubai Dowtown Design vásár mellett a VIA francia designintézet felajánlotta, hogy a termékeket bemutathatják a Paris Design Weeken, ami kivételes lehetőség volt az alkotók számára.

A második design LAB inkubációs program kapcsán elmondható, hogy a párosok többsége végül több terméket gyártott le, mint amit a pályázat során előzetesen elvállaltak.

Az elkészült több mint 80 alkotás a sikeres kollaborációk létrejöttét igazolja, hiszen az eredményes közös munka mellett lehetőség volt az értékes szakmai kapcsolatok kialakítására is.

Fotók forráa: HFDA