Sok ember, ha összekerül, a mosolyuk nevetés lesz - BERECZ ANDRÁS

Színpad

 

? Miért pont gyergyói székely népdalok kerültek az új lemezre?

 
? Gyergyóba a mese csalogatott. Először a gyergyóalfalvi Hazug Pista bácsiról hallottam szépeket ? a nevét onnan kapta, hogy nagyotmondó meséket tud. Nem hazudik, nem az életét mozdítja előre igaztalan beszéddel, hanem költő a javából, gurítja a szavakat ? mondták, hallgassam meg, mert javamra lesz. Aztán végre eljutottam Gyergyóba, Karácsony Molnár Erikával filmet készítettünk erről az emberről, és le is hengerelt ez a szógurítgató tudománya. Élő Háry János, akinek ez a széles világ szűk és unalmas, és aki vesztes csatából is győztesen tér meg, aki a bánatán viccelődni tud, aki a szakadékból saját hajánál fogva emeli ki magát. Barát Jóskáról Szabó Anna mesélt. Ő az ötvenes években, a kollektivizálás idején volt híres, úgy tudott kibabrálni a hatalommal, hogy azért ma is hálás a falu. Először tehát mesét, legendát gyűjtöttem Gyergyóban, közben merült fel bennem, hogy ugyan milyenek lehettek itt a népdalok. A választ Bartók 1907-es, Kodály 1910-es és Molnár Antal 1911-es fonográfhengerein találtam meg ? ezeket négy éven át hallgattam.
 
? Fonográfhengerek? Nem lehet egyszerű hozzájuk jutni?
 
? Ott vannak a világhálón. A dallamhoz persze nem egyszerű hozzájutni, mert sok a zörej, kicsit olyanok, mintha az előtérben olaj sercegne, máskor vonat zakatolna, s ott valahol messze még énekelne is valaki? idő kell, hogy meghalld az éneket. A kotta, a szöveg persze segít a megértésben.
 
 

? Nem épp ismert zenei világ? Miért olyan fontos ez a gyergyói gyűjtés?

 
? A gyergyói székelység ötfokú dalainak felfedezése fordulópont volt a magyar zenetörténetben. Ezek a székely népdalok új utat, új hazát mutattak az erős idegen hatás alatt lévő magyar műzenének. Új és egyéni hangot, tulajdonképpen a sajátját találta meg benne. Ezért nevezi Kodály ezt az egyébként igen régies ?új hangot? a ?magyarság el nem vitatható csodaszarvasának?, a ?magyarság eredetével összefüggő zenecsírának?. Létezésében tulajdonképpen a létünket is ünnepli, mert így ír: e ?zenecsíra? minden vérképletnél ékesebb bizonyság, a magyarság még megvan?.
 
? Át lehet adni ezt az értéket a mai közönségnek, pláne egy 1300 személyes koncertteremben?
 
? Remélem, igen. Jó a kis közönség, de jó a nagy is. Sok ember, ha összekerül, a mosolyuk nevetés lesz, a nevetés pedig hozza a kacagást. A nagy közönség együtt megbátorodik, hevesebben érez. Az a jó, ha szorosan ülnek egymás mellett, tágasságban az ember lelke megfagy. Félházzal együtt énekelni nem érdemes. Amikor egyszerre mozdul mosolyra sok száj, azt hallani lehet! A Müpa ráadásul kamarazenekarnak is igen jó helyszín. Egyetlen hegedű, egy szál cimbalom, ütőgardon, másszor meg egy szál furulya hozzá ének. Ez hiányzik a mai fülnek, hogy fedőréteg nélkül is meglássa, meghallja a tiszta ősformákat. Előnye a hátránya, hogy szinte fölfedezésként éli meg a közönség: mintha a magunk megismerését örökké elölről kellene kezdenünk.
 
? A lemez most sem csak lemez, míves könyvecske is?
 
? Fotósalbum is egyben. Egyrészt, mert az 1890-es években készült szép gyergyói fotókat kár lett volna kihagyni. A másik ok, hogy a CD hanyatlóban van, így menekülni ebben is csak előre lehet: széppé, könyvszerűvé érdemes tenni, legyen jó kézbe venni, úgy még most is vonzó. A zene és a képek pedig együtt: új minőség. Csáki István csíkszeredai grafikusművész szép metszetekkel egészítette ki a látnivalót. Metszetein a gyergyói székely ?fúró-faragó furfang vidám remeklései? láthatók. Orbán Balázs nevezte így a fába faragott díszítményeket.
 
 

? A lemezbemutató koncerten színesíti valamivel a dalokat?

 
? A koncerten lesz mese, tréfa bőven ? szeretem, mikor egyik a másikat erősíti. Jó, mikor többféleképpen elmondhatod az örömödet. Lesz tánc is. Farkas Tamás lesz ott a párjával, ők fogják megmutatni a gyergyói székely táncokat. Nem kis dolog, mert Gyergyóban rajtuk kívül tudtommal nem gyűjt más táncokat. Táncházban is az ember, ha gyergyói táncot kérne, a zenészek leginkább rágyújtanának, fogalmuk sem lenne, mit játsszanak.
 
? Amikor fiatalon elkezdett kutatni, gyűjteni, gondolt valaha arra, hogy egyszer ez lesz a hivatása?
 
? Soha nem úgy gyűjtöttem, hogy valamit kezdeni akarok vele ? egyszerűen az ösztöneimnek engedelmeskedtem. Nagyon érdekelt. Ki voltam, és most is ki vagyok rá éhezve. Erdélyben, Moldvában idős emberek egy pár szó után meghívtak magukhoz, nem kérdezve, meddig maradok. Degeszre rakták az agyamat, szívemet, magnómat, zsákomat. Én csak patkószeggel, sütőporral, amo szappannal meg az ámulatommal tudtam meghálálni. Olyanokkal beszélgettem, daloltam napokig, akiket már nem is igen hallgattak meg, magányos, idős embereket. Sokuk csak a csupasz falakhoz vagy a macskához, a rádióhoz beszélt különben. Az örömünk egy volt, ugyan egy az ma is: én szívesen hallgatom őket, ők szívesen mondják. Azért énekeltem népdalt, mondtam mesét mindig, mert ezt szeretem, és mert egyebem sincs. Ezzel töltöttem életem értelmesebbik részét. Elsősorban élmény, aztán jön minden más. Az például csak ?ráadás?, hogy mesemondás, dalolás közben elfelejtett nyelvi fordulatokat mutathatok fel, szinte kitapintható, eleven, harcképes szavakat. És az emberek szeretik ezeket, mert érzik, hogy közük van hozzá, hogy az övék is. Amit dalolok, mesélek, nem az enyém, hanem az övék is. Mint az új illatos fenyőkorlát a templomlépcső mellett: hetente akár csak egyszer is sok kéz simítja végig, és néhány év múlva olyan, mint a borostyán. Ilyen a mese is, a népdal is. Fénylik, hiszen millió és millió ember próbálta ki és csiszolgatta, maga sorsához igazította, bele-belesóhajtott egy jó szerelmeset. A gondolatai igazak, mert csak az maradt benne, amiben a hallgatóság magára ismert, így hát, ami a mesében, dalban van, az ott van az emberben. Ami nincs, az az emberben sincs meg.
 
? Rendben van, hogy a saját hagyományainkra ki volt éhezve, de hogy jött a képbe a csuvas sördal?
 
? Európai bordalfesztiválra hívtak már vagy tizedszer, és megkértek, ezúttal sördalokat énekeljek. Jó, mondtam, bár sördalt a magyar hagyományban nem tudok. Arra gondoltam, van egy dalgyűjteményem egy rokon néptől, a csuvasoktól, azok fordításait énekelhetném. Buda Ferenc nem ért rá, azt mondta, csináljam meg én, menni fog. A nyersfordítás megvolt, négy évig csak ezzel foglalkoztam. Kiderült, ez a másfél milliós nép ismer egy műfajt, amelyet sehol máshol a világon nem ismernek: ez a rokondicsérő sörköltészet. Egymással veszekedő testvéreket összebékítenek dalban, megszámlálhatatlan hasonlatuk van arra, hogy miért vagy erős, ha a testvéreddel le tudsz ülni egy asztalhoz. Azért is jók ezek a különlegességek, mert a mai ember figyelmét fel kell kelteni, valami kukacot kell tenni a horogra. Ha hozod a jót és a szépet, de halkan mondod, senki nem hallja meg. Valami harsány, érdekes kell, a sör is csak díszgomb, vitézkötés, kedves díszítmény ezen a munkán.
 
? Mi lesz a következő téma?
 
? Nem tudom még. Most egy kicsit kirándulgatni, kuckóba kucorodni szeretnék.
 
? Apropó, pihenés: ha egy lakatlan szigetre egyetlen mesét, dalt vihetne magával, melyik lenne az?
 
? Csak egyet? Az lehetetlen. Mindig van tíz új, amelyeket a legszívesebben forgatok. A tízben benne lenne piros-fehér arcú zöld Petike története: az eltört szárnyú sasmadárral, a fagyon, sáron, rögön vergődő törpeharcsával, és egy letört rózsaszállal tesz jót, így találja meg a szívebelijét, karbavalóját. Nagyon szeretem Jánost, aki a hátán egy zsák angyallal járja a kocsmákat, hontalanul, mert sem a mennyországba, sem a pokolba nem fogadják be. Igen kedves a gyergyóalfalvi Barát Jóska figurás, ?agiátor eltársak?-at megtréfáló legendája? hú hát valahova csak elrejteném és fölcsempészném én mind arra a maga szigetire!
 
 

? Hány történet van a fejében?

 
? Próbáltam megszámolni, de nem tudom. Sok van, amit már nem mondok, és olyanok is, amelyeket összeházasítottam.
 
? Miért hagy el egy-egy mesét a repertoárból?
 
? Mert eluntam, hogy mondom, úgy éreztem magam, mint egy papagáj. Van, amit egy idő után újra előveszek. És olyan is van, amit már csak segítséggel tudok elmondani vagy épp új változatot csinálok belőle, mert már nem jól emlékszem. De azért még felfogom az új meséket, meg-meg tudok frissülni. Addig csinálom, ameddig bírom a nyelvemet, a jó kedvemet ? ezeket kaptam ajándékba, de egy nap vissza is vehetik, eltűnhet a hang, megsavanyodhatok. Akkor abba kell hagyni. Mert a mesének örülni kell.