A függőség a jutalmazást, a motivációt és a memóriát érintő agyi rendszer krónikus működési zavara, intenzíven érinti a jutalmazás és a megerősítés agyi útvonalait. Ez érint mindenkit, aki képtelen abbahagyni egy szer – alkohol, cigaretta, gyógyszer, drogok – használatát vagy egy tevékenységet – munka, internet, szex, evés, edzés, szerencsejáték stb. –, még akkor is, ha az pszichés és fizikai károkat okoz. Jellemzően akkor válik látható problémává a függőség, amikor az egyén hétköznapi életét komolyan befolyásolja és viselkedési problémákat okoz. Olyan jelekből vesszük észre, hogy az illető képtelen távoltartani magát az adott szertől vagy abbahagyni a függőséget okozó viselkedést, fokozott vágyat érez az anyag vagy a tevékenység iránt, és ezt a vágyat nem képes kontrollálni.
A függőségi viselkedést kiváltó folyamatok ellenállnak a leegyszerűsítő magyarázatnak. A kiváltó okoktól a függőségektől való szabadulásig a téma teljes egészére találunk laikus magyarázatokat, amelyek sokkal inkább a társadalmi sztereotípiákat erősítik, mintsem a megértés felé segítenének bennünket. Többek között annak tudatosításában is van még teendőnk, hogy a függőség elsősorban betegség, és minden más vonatkozása ennek tükrében értelmezendő. Továbbá a gyakori vélekedésekkel ellentétben, miszerint a függőség örökletes személyiségjellemző, nem létezik egyetlen „addiktív személyiségtípus”, amely egyértelműen megjósolja, hogy egy személynek problémái lesznek-e a függőséggel. Ahogy a függőség kialakulásának sem csupán egyetlen oka lehet: bár genetikai vagy más biológiai tényezők hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valaki hajlamos legyen az addikcióra, számos társadalmi, pszichológiai és környezeti tényező is erőteljesen befolyásolja kialakulását.
Gyakran az egyént teszik felelőssé, a belecsúszás és a leszokás kudarcát akaratgyengeségnek vélik, holott minden függőségi eset csak a kialakulásának kontextusából érthető meg, és csak a környezeti tényezők figyelembevételével kezelhető.
A függőség típusai szerint még nagyobb végletekben gondolkodunk: az alkoholizmussal kapcsolatban toleránsabbak vagyunk, mint a droghasználatot illetően, holott az alkoholizmus a legnagyobb tömeget érintő függőség hazánkban. A droghasználatot ugyanakkor bűncselekménynek tartjuk, holott a szerhasználó függő betegnek minősül. Az is kulturálisan meghatározott, hogy a munkaalkoholizmust társadalmilag nemcsak toleráljuk, hanem támogatjuk is, és bár alkohol- és cigarettareklámokat már ritkán látunk, a szerencsejáték még mindig megjelenik az óriásplakátokon. Ez az ambivalencia aligha segít helyén kezelni a függőségekkel kapcsolatos problémákat.
Sokéves gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberekkel igyekeztünk pontos válaszokat adni a függőségekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre.
„A különböző addikciók kialakulásában hozzávetőleg ötven százalékban genetikai meghatározottság, ötven százalékban pedig környezeti tanult elemek játszanak szerepet. Ez nem jelenti azt, hogy ha valakinél eleve van egy genetikai sérülékenység, az törvényszerűen függő is lesz, inkább azt mondhatjuk, hogy az esélyei nőnek meg annak, hogy később valamilyen függőséget mutasson. Sokszor látjuk azt is, hogy valaki, akinek egyik vagy mindkét szülője egy bizonyos függőségben szenved – gyógyszer- vagy alkoholfüggő például –, eldönti, hogy ő tudatosan távol tartja magát a szerhasználattól, ám később nála is felüti fejét egy nem szerhasználattal járó függőség, mint például a munkaalkoholizmus, a pornó- vagy éppen a testedzésfüggőség” – mondja dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus a függőségek kialakulásának esélyeiről.
Azt javasolja, hogy érdemes úgy értelmezni a függőséget, mint általában a mentális zavarokat, amelyek hátterében rengeteg védő- és kockázati faktor található, és ezek egymáshoz viszonyított aránya határozza meg a zavar kialakulását. Mint rámutat, egy szegregátumban, még ha szerető családban is felnövő gyermek esetében, aki szociális körülményeit tekintve elmaradottabb környezetben, rossz fejlődési körülmények között él (az optimális fejlődéshez ugyanis a megfelelő higiéné, tápláltság, vitaminok stb. is szükségesek), halmozottan megnő annak a kockázata, hogy később valamilyen függőséget mutasson. Ugyanakkor például, ha valaki bántalmazó családból kerül ki – ami nagyon súlyos kockázati tényezőnek számít –, de később erős védőháló veszi körül – osztályközösség, szerető család, barátok stb. –, ez utóbbi csökkentheti, akár ki is olthatja a kockázati tényezők negatív hatását. „A kockázati tényezők és a védőfaktorok tehát folyamatosan és egymással versengve alakítják a kimenetet: éppen ezért nagyon egyéni, hogy ki milyen irányba fog elmozdulni” – fejti ki dr. Kapitány-Fövény Máté.
Bár a függőségekkel kapcsolatos szakmai tapasztalatok szerteágazók, éppen a kutatást nehezíti, hogy csak becsléseink vannak a betegek számáról: Európa több országában léteznek erre vonatkozó statisztikák, amelyek egybevágnak a magyar adatokkal, miszerint a függőségben szenvedőknek csupán tíz százaléka jut el terápiára. Ennek több oka is van. Egyrészt jellemzően csak akkor kerülnek egészségügyi ellátórendszer közelébe a függők, amikor a függőség már valamilyen egészségügyi vagy életviteli problémát okoz, és még akkor sem feltétlenül magával a függőséggel foglalkozik a diagnosztika, hanem az abból adódó egyéb gondokkal.
Nehéz helyzetben van a jelző- és ellátórendszer, mondja dr. Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus, a Magyar Addiktológus Társaság elnöke, az INDIT Alapítvány szakmai vezetője: „Ha valakinek függőségi problémája van, nem a rehabilitációs otthonok az első állomás, hanem az egészségügyi alapellátásban a háziorvosoknak kell hogy szemük legyen arra, hogy itt függőség van a háttérben, és azt kezelni kell. Az ellátórendszer nagyon foghíjas, elsősorban a nagyvárosokban vannak rehabilitációs otthonok, tehát nem is mindenki fér hozzá szakszerű ellátáshoz.” Az ellátásba kerülő esetek nemcsak a függőség típusa szerint, de súlyosság szempontjából is nagyon különbözőek lehetnek. A pszichiáter szerint sajnos sok olyan függő van, akinek az életben maradás a kérdés, abban kell neki segíteni először, hogy túljusson az akut krízisen, és csak utána tudnak vele dolgozni a pszichoterápiában. „Az alapítvány ellátórendszerében minden kollégát arra kérek, hogy tanuljon családterápiát is, hiszen rendszerszemléletre van szükség ahhoz, hogy megértsük a függőségben szenvedő hátterét, és ismerjük azt a közeget, ahová vissza fogjuk integrálni” – mondja dr. Szemelyácz János.
A különböző függőségekhez kapcsolódó számadatok döbbenetesek.
„Magyarországon az alkoholizmus vezető függőségi probléma: a 15 évestől fölfelé a lakosság 21,3 százalékát érinti, azaz több mint kétmillió embert (900 ezer alkoholista van és másfélszer ennyi magas kockázatú ivó) – ebben világelsők vagyunk. Az oroszok a második helyen vannak, a fehéroroszok a harmadikok. A 25 és 65 év közötti aktív, munkaképes férfiak közül majdnem minden másodiknak van valamilyen problémája az alkohollal. Gondoljunk csak bele, ezek a férfiak több százezer gyereket nevelnek, vagyis Magyarországon több százezer gyermek diszfunkcionális családban nő fel – és még csak az alkoholról beszéltünk” – sorolja az addiktológus.
Dr. Demetrovics Zsolt pszichológus, kulturális antropológus és addiktológus egyetemi tanár az együtt járó függőségek jelenségének magyarázatában a közös gyökerekre mutat rá: „A függőségeknek közös eredetük van az agyműködés, a genetika és a személyiség szintjén. Tehát egyes függőségek jelenléte növeli a másik kialakulásának kockázatát is, de annak a veszélyét is, hogy amennyiben az egyik csökken, a másik felerősödhet. A függőségek időbeli együtt járását az okozza, hogy ugyanarra a problémára adott válaszreakciókként működnek. Egy depressziós vagy hangulatzavaros ember, aki alkoholhoz nyúl, lehet, hogy a munkafüggőséggel vagy a vásárlási kényszerrel is próbálja enyhíteni a problémáját. Éppen ezért amikor alkoholizmussal foglalkozunk, sosem csak az alkoholproblémára koncentrálunk a terápiában, hanem a háttérben meghúzódó hangulatzavarra vagy kapcsolati zavarra is, ami a problémát okozza. Az alkoholproblémát ugyanis nem fogjuk tudni orvosolni a kiváltó okok megszüntetése nélkül.”
Támogatott, megtűrt és démonizált – ezen a skálán mozognak a függőségek társadalmi megítélés szempontjából. A pálinkafőzés legalizálása csak az egyik példa arra, hogyan élünk kettős morális kötésben, és hogy milyen vékony is a jég, amin belecsúszunk egyik vagy másik függőségbe. A társadalmilag megtűrt függőségek egyik jellemző példája a dohányzás, amit ugyan nem reklámoznak már, és az intézményekben, vendéglátóegységekben is korlátozzák, a dohányosokat ritkán stigmatizáljuk, viselkedésüket elnézően elfogadjuk. A drogfüggőséggel kapcsolatban vagyunk a legszigorúbbak, talán azért is, mert ezzel kapcsolatban mindig az extrém végletekről olvasunk a sajtóban, és erről tudunk a legkevesebbet.
A viselkedési függőség közül azonban néhányat kifejezetten támogatunk: a teljesítmény elismerésével összefüggésben a munkaalkoholizmus tipikusan ilyen betegség. „A munkaalkoholizmus akkor jelentkezik problémaként, amikor az illető képtelen abbahagyni a munkát, soha nem érez elégedettséget. Egy hosszú munkafolyamba ágyazódik az élete, és nem fordítva, nem a munka része az életfolyamának. Nagyon sokszor látunk felső- és középvezetőket, akik este 7-8-ig is bent vannak az irodában, majd hazaviszik a munkát, és otthon is folytatják, hétvégén is dolgoznak, a szabadság ideje alatt sem tudják kikapcsolni a mobiltelefonjukat – amiből lehetőleg kettő is van nekik, egy magán és egy céges –, és egyáltalán: minden helyzetben a munkának van prioritása az életükben. Már 1910-ben leírta Ferenczi Sándor a vasárnapi neurózis jelenségét, vagyis hogy miként teszi pokollá a hétvége a munkamániás életét, mert olyankor muszáj másra is figyelnie, esetleg a családdal kell lennie” – mondja dr. Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta. 2
Az okok a személyiségen túl a társas környezet hatásában is keresendők. „Az alapvető karakterműködés, a perfekcionizmusra való törekvés mellett ilyenkor egyfajta tudattalan szeretetreméltóságra való törekvés is megjelenik: az illető azt akarja, hogy elfogadják, megdicsérjék, elismerjék. A munkamániás ember személyisége egy idő után mozgósítani kezd tudattalan elhárításokat, amelyek közül az első az úgynevezett narcisztikus páncél, amellyel görcsösen védi a folyamatos munkavégzési késztetést a családdal és a barátokkal szemben. Ezek a hárítások az okai általában annak, hogy ezek az emberek gyakran elmagányosodnak, és akár olyan egészségi jelzéseik is lesznek, mint például a szorongás, a magas vérnyomás, az alvási problémák” – mutat rá a terapeuta.
Miért olyan nehéz kikeveredni a függőségekből? Mert gyakran annak felismerése is problémát okoz. Rendszerint a környezet veszi észre hamarabb a problémát, az érintett sokáig hárít vagy tagad, a betegségtudat pedig sokszor ki sem alakul benne. Különösen igaz ez a viselkedési függőségekre, mint a játékszenvedély, a netfüggőség, a szex- és munkafüggőség vagy a testedzés-függőség. Továbbá azért, mert a támogatott függőségeket széles körben és sokáig „normális” viselkedésnek tartjuk: nem mérjük, ezért nem is tudjuk pontosan, mennyi időt tölt a számítógép előtt a gyermek, és örülünk, hogy otthon van, nem „ki tudja, hol és kikkel lóg”, esetleg iszik vagy drogozik, miközben a szemünk láttára válik netfüggővé. A munkáltató pedig örül is, ha túlórázunk.
Nemcsak nagyon vékony a választóvonal függőség és nem függőség között, de a függők személyével kapcsolatos attitűd is a végletek között mozog: az egyszerű munkásember alkoholizmusában hamarabb látunk morális problémát, mint egy művész szerfüggőségében. Az irodalom, a művészet és a tudomány bőven szolgáltat példákat magasan funkcionáló szerfüggőkre és viselkedési függőségekben szenvedőkre, de velük kapcsolatban elnézőbbek vagyunk: a teljesítmény szentesíti a devianciát.
Gáspár Kinga
A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/2. számában olvasható.
Fotók forrása: Fortepan
