Mit jelent számodra a kultúra?
Pont most beszélgettem erről a gyerekeimmel, akik mindketten tanulnak zenét, és már rájöttek arra, hogy az eredményekhez komoly munkára van szükség, de ha nem úgy jön ki a napi programjuk, nem mindig van kedvük leülni gitározni vagy zongorázni. Egy gyerek még nem érti, hogy miért jó, ha elmegyünk megnézni egy darabot a színházban, vagy elolvasunk egy könyvet, nem tudja, miért van erre szükségünk. A férjemmel együtt elmagyaráztuk nekik, hogy ettől vagyunk emberek. A világ, amelyben élünk, a kultúrájában tükrözi le önmagát. A művészek azok, akik azon túl, hogy eszünk, iszunk, alszunk, hozzáadnak valamit az életünkhöz. Vannak olyan gondolataink vagy érzéseink, amiket nem értünk vagy nem akarunk elfogadni. Sokszor a kultúra és a művészek adják meg a választ, vagy csak éppen megerősítenek bennünket bizonyos kérdésekben, segítik láttatni azt, hogy milyen sokfélék vagyunk.
El szoktátok vinni a gyerekeket színházba?
Náluk még többnyire a gyerekdarabokra korlátozódik a színház, most a Diótörőt fogjuk megnézni, eljött az idő, hogy végigüljék. A III. kerületben lakunk, ahol sűrűn rendeznek kulturális programokat, amelyekre szintén szívesen elmegyünk. Nálunk az a nehéz, hogy az én programjaim sokszor nehezen összeegyeztethetőek, és nem egyszer jártunk úgy, hogy hiába vettük meg a jegyünket valamire, végül más ment el helyettünk, mert nem tudtuk megoldani. Nem mindig előre megtervezettek ezek a programok, sokszor spontán alakulnak. Ha külföldön járunk, akkor is szívesen megnézzük, épp milyen aktuális kiállítások láthatóak, főleg, hogy most már a lányok is abban a korban vannak, hogy jobban érdeklődnek az ilyesmi iránt.
És ha nem a gyerekekkel mentek, milyen darabokra jársz szívesen?
Érdekes, hogy a zenés darabokat valahogy kevésbé szeretem. Azokat is megnézem azért, elmentünk például a Mary Poppinsra vagy az Operettszínházban néhány darabra. Szívesen járok a Vígszínházba is, de olyanra is akad példa, hogy amatőr társulatok előadásait nézzük meg. Sokszor csak úgy beesünk egy-egy ilyen előadásra, azért, hogy feltöltődjünk egy kicsit, és minél többfélét lássunk. Sajnos rossz vagyok a címek megjegyzését illetően, akár filmről, színdarabról, vagy könyvekről van szó, főleg mióta létezik e-book, és nem nyitom ki minden nap a könyvet, így a címével sem szembesülök. Abszolút nyitott vagyok egyébként az új dolgokra, a színházban is az újszerű rendezésekre és gondolatokra. A barátainkkal például ölre menő vitáink voltak, hogy Shakespeare-t csak kosztümben szabad-e játszani.
Te melyik állásponton voltál?
Úgy gondolom, hogy nem. Szerintem minden darabból azt kell kiemelni, ami mond nekünk valamit, ami közelebb tudja vinni a mai emberhez.
Hogyhogy pont a zenés darabok nem állnak közel hozzád?
Valahogy soha nem akartam musical énekes vagy színésznő lenni. Elismerem, hogy amit például Oroszlán Szonja és Sándor Dávid a Mary Poppinsban letáncol és leénekel, az a műfaj magasiskolája. Ha valami olyan előadás megy épp, ami érdekel vagy jókat hallok róla, akkor el is megyek és megnézem. De például az ABBA zenét nem szeretem, úgyhogy nem fogok elmenni csak azért a Mamma Mia!-ra, hogy elmondhassam, hogy láttam. Az is érdekes kérdés, hogy kinek adok a véleményére, hogy elolvassak-e egy könyvet, vagy megnézzek-e egy darabot. Volt már rá példa, hogy olyan filmen voltunk a barátaimmal a moziban, amiről ők a felénél kijöttek, mi viszont a végén úgy hagytuk el a termet, hogy mennyire fantasztikus filmet láttunk.
Emlegetted az e-bookot. Akkor te nem ragaszkodsz hozzá, hogy csak papíralapú könyveket olvass?
Az a helyzet, hogy gyakorló anyuka vagyok, aki rengeteget ül a kocsiban, sötét folyosókon várja a zongoraóra vagy a balettóra végét. A rossz látási viszonyok között sokkal praktikusabb az e-book, ráadásul kis helyen is elfér. Ha megyünk nyaralni, akkor is csak beteszi az ember a táskájába, és rajta van az összes könyv, amit olvasni szeretne. Két hátránya van: az egyik, hogy nem lehet dedikáltatni, a másik pedig, amit az előbb is említettem, hogy ha nem fogom a kezembe, nem nézem meg a címét és a szerzőjét, sokszor nem jut eszembe, hogy miket is olvastam pontosan.
Kinek adsz a véleményére, ha könyvet választasz?
Általában a közösségi oldalakon is megnézem, hogy ki mit mond egy könyvről. Ha sok jót hallok róla, akkor elolvasom. Mostanában gyakran olvasok életrajzokat vagy életrajzi ihletésű könyveket. Legutóbb elkezdtem a Lovasi könyvet, ami annyira nem jött be, Náray Tamásé viszont nagyon. Grecsótól is elolvastam nemrég a Megyek utánad-ot, ami teljesen visszavitt a múltba. Ő szegvári, én pedig Szentesre jártam gimnáziumba, és ezzel a könyvvel visszarepített a diákévekbe. Rám ült a nosztalgia, hogy mennyire más volt akkor az élet. Nem volt felelősség a nyakunkban, csak éltünk és sétáltunk a szentesi utcákon. Nem az volt, mint most, a hajtással, a gyerekekkel, a munkával, a hitellel. Olvasás közben úgy éreztem, megint ott vagyok a múltban, egy hétre le is lombozta a hangulatom, de nagyon tetszett. Azért szeretem az önéletrajzi ihletésű könyveket, mert érdekel, hogyan válnak az emberek azzá, akik: honnan jönnek, mi motiválja őket. Minden ember életében van egy olyan pont, amikor eljön az idő, hogy úgy érzi, már megcsinálta, amit akart, de kell még valami, ami a továbbiakban is motiválja. Emlékszem, amikor anyukám huszonegynéhány éves koromban azt mondta, menjek ki énekelni hajóra, mert azzal sok pénzt kereshetek. Én viszont azt mondtam, hogy nem, mert én a tévében akarok szerepelni, a rádióban akarok énekelni, saját dalokat és lemezt szeretnék. Megvan bennem az a Szekeres Adrien, aki még oda tartott, ahol most van. De az a kérdés, hogy mi van most? Ezért is szeretem az életrajzokat olvasni, hogy erre a kérdésre választ kapjak.
Te már elérted ezt a pontot?
Mostanság keresem a motivációt, hogy valami hajtson, és olyan "könnyű" feladatokat találok ki magamnak, hogy operát fogok énekelni, és ilyenkor úgy érzem, helyben vagyunk. Az, hogy érdekelnek az emberi sorsok, magam és a gyerekek miatt is fontos. Úgy látom, hogy manapság a szülők nagyon el vannak bizonytalanodva. A világ egy része azt mondja, hogy nem kell nevelni a gyereket, csinálja azt, ami neki jó. A másik részére meg rámondják, hogy begyepesedettek, és elavult az a módszer, ha az embernek elvárásai vannak, és korlátokat meg kötelességeket szab. Én a kettő között vagyok: szeretnék két boldog gyereket, ugyanakkor azt is szeretném, ha rend lenne körülöttük, kötelességtudatuk lenne, de a lelkesedésük is megmaradna. Egy-egy életrajzi könyv meg tud erősíteni abban, hogy helyesen gondolkozom.
Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer megszülessen egy Szekeres Adrien életrajzi könyv?
Igen, abszolút. Egyrészt, mert úgy gondolom, hogy van benne annyi izgalom és érdekesség, másrészt már írogatok is, egy-egy kis fejezet meg is van. A férjem nagyon bátorít, hogy meg kell írnom. Egyelőre még nem érzem úgy, hogy összeállt bennem az egész, de mindig kapok apró visszajelzéseket. Több generáció is felnőtt, amióta a pályán vagyok, és ha vannak olyanok, akik hozzám hasonlóan kicsit többet meg akarnak érteni az emberekből és a világból, és nekik tudnék adni valamit egy ilyen könyvvel, akkor elképzelhető, hogy megírom.
Kicsit a közelebbi jövőnél maradva, most miken dolgozol? Mit kell tudni például a november 19-i Müpa koncertedről?
Nagyon megszerettem a szimfonikus zenét, ráadásul azt látom, hogy az egész zenei élet, legalábbis a könnyűzenei részét illetően, kezd olyan irányba menni, hogy egy koncertet egy előadóval azonosítanak. Én ezt teljesen másképp gondolom. Amikor 2006-ban a Thália Színházban először adtam önálló koncertet, már akkor kamarazenekar kísért. Szerintem a zene több ember együttes alkotása, és csak akkor tudnak csodák történni, ha több energia van benne, és így többet is tudunk adni. 2011-ben volt az első nagy szimfonikus koncertem, és azóta is úgy gondolom, hogy ezt a fajta zenét muszáj megmutatni az embereknek, a dalaimnak pedig szerencsére nagyon jól áll a szimfonikus zenekari kíséret. Legutóbb az Arénában volt egy nagy szimfonikus előadásom, tavaly sokat jártam vidéken, Budapesten viszont nem, úgyhogy most elérkezett rá újra az idő. November 19-én a Müpában lépek fel a Győri Filharmonikusokkal, akikkel sokszor dolgoztam már együtt. A komolyzene a másik szívem csücske, szeretném, hogy ha még - ha csak kóstoló szinten is -, de megmutathatnám azoknak is, akik nem feltétlenül komolyzene-rajongók. Tudom magamról, hogy mennyire más úgy megismerkedni valamivel, ha nem rögtön nagy dózisban kényszerítik rád, hanem csak apránként, kóstolgatva, hogy legyen idő eldönteni, az adott dolog közelebb tud-e kerülni hozzád vagy sem.
Kiket hívtál meg vendégnek a Művészetek Palotájába?
Meghívtam Tokody Ilonát és Balczó Pétert, akik igazán magas színvonalon tudják megmutatni, milyen is az opera műfaja és a komolyzenei hangzás. Természetesen én is fogok komolyzenét énekelni. 2011 óta ez majdhogynem rendszeres: a szimfonikus koncertjeimen megcsillantom ezt a szenvedélyemet is. Két popzenei előadó is vendégként érkezik hozzám, Dobrády Ákos és Gáspár Laci, hiszen ritkán nyílik rá lehetőségünk, hogy elénekelhessük a közös dalainkat, most viszont úgy gondoltam, hogy sok év után újra meghívom őket, hogy együtt lépjünk fel a Müpában.
Decemberben is készülsz valamivel?
Decemberben is sok koncertet adok, 20-án pedig a Magyar Virtuózokkal lesz egy nagy közös koncertünk a Mátyás-templomban. Ez annyiban különbözik a többi fellépésemtől, hogy a koncertjeimen a szimfonikus és a popzenekar általában együtt dolgozik, de a Mátyás-templomban csak szimfonikus zenekar fog kísérni.
Weininger Andrea
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
