A világ festészetének egyik kiemelkedő alkotása került Budapestre - hangsúlyozta a portré keddi bemutatásán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: Van Dyck korának egyik legkiválóbb festője volt, Rubens tanítványa, de vele egyenrangú mester. Mint emlékeztetett, a fiatal hercegnő portréja a Stuartok Angliájában készült, egy olyan korban, mikor világtörténelmi változások következtek be, a magyarok például éppen a török és a szétszakítottság ellen vívták harcaikat.
Baán László, a múzeum főigazgatója közölte: az I. Károly angol király lányát ábrázoló, 1641-ben festett esküvői portré Van Dyck utolsó remekművei közé tartozik. A páratlan szépségű, egészalakos festmény a 9 éves hercegnő és 14 éves Orániai Vilmos házasságkötése alkalmából készült azzal a céllal, hogy a holland királyi udvarba küldjék - tette hozzá.
A 158-szor 108 centiméteres festményt a Christie's aukciósház decemberi londoni árverésén vásárolták meg. Baán László hangsúlyozta: Van Dyck alkotásának megszerzése történelmi pillanat: ilyen kvalitású műtárgy ma már ritkán kerül a piacra, hiszen a régi mesterek hasonló minőséget képviselő munkáit többnyire már múzeumok őrzik.
Stuart Mária Henrietta portréját keddtől egy erre az alkalomra összeállított kamara-kiállításon láthatja a közönség, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének néhány másik darabjával együtt. Baán László az MTI kérdésére elmondta: Van Dyck festménye a Szépművészeti Múzeum októberben nyíló, Rubens és a flamand barokk című kiállításában is helyet kap majd.
Anthonis van Dyck (Anthony van Dyck) flamand festő, a XVI. századi portréfestészet megújítója 1599. március 22-én született Antwerpenben. Eredeti neve Antoon van Dijck volt. Kivételes tehetségét korán felfedezték, tízéves korától festészetet tanult, mestere idősebb Hendrick van Balen volt. Öt év múlva már rutinos művésznek számított, erről árulkodik 1613-14-re datált önarcképe is. 1615 körül önálló műhelyt hozott létre ifjabb Jan Brueghellel, 1618-ban pedig felvették szabad mesternek az antwerpeni Szent Lukács Festőcéhbe. Pár év elteltével a város ? sőt, egész Európa ? fő segéde lett, többek között Peter Paul Rubens műhelyében.
1620-ban utazott először Angliába, ahol I. Jánosnak dolgozott 100 font fizetség fejében. Néhány hónap múlva visszatért Flandriába, majd 1621-ben Olaszországba ment, hogy az olasz festők technikáját tanulmányozza. Noha Rubenst tekintette igazi mesterének, nagy hatással volt rá Giorgione és Tiziano is.
Akkor kezdett el portréfestészettel foglalkozni. Veronese, Tiziano és Rubens hagyományait folytatva kifejlesztette a teljes alakos portréstílust, amellyel osztatlan sikert ért el az arisztokrácia körében. 1627-től ismét szülővárosában dolgozott, felhasználva lélektani megfigyeléseit is, előnyös portrékat festett flamand támogatóiról.
1632-ben I. Károly meghívta udvari festőjének, mintegy negyven portrét festett a királynak, harmincat a királynőnek (aki másnak nem is ült modellt ebben az időszakban), és kilencet Stafford hercegének. Az angliai főurakat is szép számban megörökítette.
Második hazája Anglia lett, Londonban nagy műtermet rendezett be. Hírnév iránti vágya és költséges életmódja miatt azonban később szinte minden megrendelést elvállalt, futószalagon gyártotta a portrékat. Hogy a határidőket tartani tudja, segédekkel festtette meg a ruhákat, ő csak a fejet ábrázolta a vásznon, végül már csak az utolsó simításokat végezte a képeken.
1638-ban elvette Lord Ruthven lányát, Maryt, aki egy ideig a királynői trónus várományosa is volt. A következő években többször járt Flandriában és Franciaországban. Párizsi útja során súlyosan megbetegedett, és nem sokkal hazatérte után, 1641. december 9-én Londonban elhunyt.
Noha igazi területe az arcképfestés volt, Van Dyck művészetének egy részét bibliai és mitologikus kompozíciók jellemzik (A keresztvitel, Részeg Silenus). Fennmaradt történelmi festményeinek egy listája is, de az abban felsorolt művek elpusztultak. Az általa kialakított úgynevezett társasági arckép nemcsak kortársaira volt nagy hatással, hanem szinte napjainkig tovább él.
