Huszonhárom évvel ezelőtt találkoztam először orgonával szétszedett állapotban – meséli Süveges István, amikor arról faggatom, miként lett hangszerépítő. – Hithű katolikus vagyok, rendszeresen orgonáltam az ócsai katolikus templomban. Amikor felújították a premontrei templom orgonáját, bementem, és megláttam a sípokat papírdobozokba csomagolva, és akkor, 19 évesen éreztem, hogy megtaláltam a hivatásomat. Másnap – a szüleim tudta nélkül – kiléptem a munkahelyemről, és arra kértem a hangszeren dolgozó mestert, hogy hadd legyek ott, amíg összerakják, akár egy légy a falon. Ebből az lett, hogy a mester, Varga László taksonyi orgonaépítő felvett a műhelyébe, egy évvel később pedig elkezdtem a Zeneakadémia hangszerészképző iskoláját. Miután befejeztem, még tíz évig maradtam a mester mellett, majd 2011-ben megalakítottam a saját kft.-met.
István cége nemrég a kaposvári székesegyházba épített egy vadonatúj orgonát, de közben számos kisebb felújításon dolgoztak már. Ahogyan a karzaton sétálva mesél a hangszerről – a szélládákról, a regiszterek bővítéséről –, arra kérem: induljunk az elejéről. – Az orgona fúvós hangszer, de egy elektromechanikus szerkezet szólaltatja meg a levegővel működő sípokat. Ennek a hangszernek a levegőjéről három darab fúvómotor gondoskodik, amelyek borzasztó nagy mennyiségű légköbmétert tolnak be egy perc alatt a hangszer belső szerkezetébe, amely a fúvók, majd a légtartályok után a szélládákba kerül. Ezek a szélládák osztják el a levegőt a sípok között az orgonista játékának, a választott regisztereknek és hangoknak megfelelően.
– Ez a hangszer három nagy átépítésen ment át, de sosem fésülték át az egészet, hogy egy átgondolt rendszer mentén harmonizálják a működését – teszi hozzá. – Az orgonát 1905-ben építtette Angster József. Akkor ez a hárommanuálos, 65 regiszteres orgona az ország legnagyobb hangszere volt. Ő maga bővítette ki később egy negyedik manuállal. Majd 1938-ban a Rieger orgonagyár átépítette az egészet.
A kérdésre, hogy miért lehetett erre szükség, Süveges István a vállát megvonva felel. – A hangszeren látszanak ázásnyomok, de hogy mennyi találatot kaphatott az első világháborúban, nem tudom megmondani. A fölötte lévő ablak biztosan beszakadt, mert még most is porszívóztunk ki belőle üvegdarabokat, a fa ráadásul őrzi az egykori víz nyomait. Akkoriban jelent meg a hangszerben az elektromosság. Az első szerkezet pneumatikusan működött. Ez azt jelenti, hogy egy hat milliméter átmérőjű ólomcsőbe itt, a játékasztalnál beengedem a levegőt, az szépen bemegy a hangszer belsejébe, a végén van egy 20 × 60 milliméteres kis bőrtasak, azt megemeli a beleeresztett levegő, és megszólal a szerkezet. Mi ennek a nagyon nagy hibája? Az, hogy ez a folyamat néhány tizedmásodpercet vesz igénybe, így az orgonistának ki kell tudni kapcsolnia a fülét, mert csúszással hallja vissza, amit játszik. Az 1930-as években valószínűleg ezért építették át elektromos vezérlésűre. Ezzel megszűnt a játékos és az orgona közti késés.
Bár a bazilika 2003-ban záruló, csaknem húszéves felújítása során a hangszert is rendbe tették, érdemben nem nyúltak hozzá. Amikor arról kérdezem, miért elengedhetetlen az újabb felújítás, teljesen érthető a válasz: – A hangszer utolsó felújítása csaknem harminc évvel ezelőtt volt. Képzeljük el azt a háztartást, ahol mondjuk harminc éve nem volt egy felmosás… Az orgonának vannak olyan részei is, amelyek rendkívül nehezen hozzáférhetőek, ezért 125 éve nem takarították őket, tele vannak porral. A legnagyobb gond mégis az, hogy egy cserzési hiba miatt a bőrök, illetve a bőrből készült alkatrészek szétfoszlottak. Az összes bőr alkatrészt kicseréltük, tehát teljesen felújítottuk a hangszer tüdejét. Kicseréljük a teljes belső elektromos hálózatot, hiszen itt még textillel szigetelt vezetékek vannak.
– Ez a hangszer harminc éve volt utoljára intonálva. Egy sípsor egyenletes intonációval kell hogy rendelkezzen. Minden egyes sípot újraintonálunk, és még egy nagyon-nagyon érdekes dolgot csinálunk a hangszerrel. Körülbelül 12 hertzcel lejjebb visszük a hangját. Ha megnézzük a játékasztalt, lehet látni, hogy vannak bizonyos regiszterkapcsolók, amelyeknek az alja már le van ragasztva pirossal. Ez azért van, mert ezek a regiszterek nem használhatók együtt a még nem felújított regiszterekkel, mert tizenkét hertzcel lejjebb szólnak.
De vajon miért kell lejjebb vinni az orgona hangját? – Azért, mert 1905 óta ennek az orgonának mindenki csak feljebb vitte a hangját. A hangszernek 20 Celsius-fokon kell 440 hertzen működnie. Most ez egy picit lejjebb van, ez az orgona 22-23 Celsius-foknál fogja elérni a 440 hertzet. Itt nem arra kell gondolni, hogy a sípoknak a hőtágulásból adódóan megváltozik a hosszuk vagy ilyesmi. Egész egyszerűen a hang terjedési sebessége változik meg a levegőben a hőmérséklet függvényében. A sípoknak most nagyon szép, felhangdús hangjuk lett.
Nem könnyítette meg a munkájukat, hogy amikor novemberben hozzáfogtak, a templomban nyolc fok volt. Kivitték a sípsorokat a húszfokosra fűtött próbaterembe, ahol legalább egy napig állniuk kellett, hogy hozzáfogjanak a hangszín beállításához. – Nem itt, bent intonálunk mindent a templomtérben, mert zavarnánk vele a turistákat, hanem építettünk egy kis orgonát a próbaterembe.
Folyamatosan egyeztetünk Virágh András Gáborral, a bazilika vezető orgonistájával, és egyelőre úgy tűnik, szépen szól, jó irányba haladunk. Amikor nincs koncert, akkor tudunk itt, a helyszínen dolgozni, de mindennap bejárunk az ócsai műhelybe.
Kérdésre, hogy nehézséget okoz-e a jó minőségű alapanyagok beszerzése, István nemmel felel. – Szerencsére 13 év után már nem nagyon kell harcolnom a beszállítókkal. Tudják, hogy a faanyagból nem lépcsőt akarok építeni meg konyhabútort, hanem ezt most éppen a Szent István-bazilikába viszem. Mindig röhögnek a fatelepen, hogy: – Na, ez melyik templomba lesz beépítve? Mikor legutóbb azt feleltem, hogy a kaposvári székesegyházba, akkor szóltak, hogy ne abból vigyek, hanem amabból.
A tervek szerint a munka még egy évet vesz igénybe.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
