Zinédine Zidane a metróban loholt az olimpiai lánggal, amit végül hőlégballon vitt fel Párizs fölé, majd felcsendült Édith Piaf dala Céline Dion előadásában – aki hosszú kényszerpihenője után stílszerűen az Eiffel-tornyon állva énekelte le a csillagokat. Pontosan száz esztendeje, 1924-ben rendezett utoljára nyári olimpiát Párizs, a péntek esti megnyitót azonban nehéz lesz lepipálni: eklektikus, néhány mellélövés dacára is szórakoztató, olykor pedig kifejezetten varázslatos pillanatoknak lehettünk szemtanúi.
A franciák olyat tettek, amire korábban még nem volt példa. Nem egy egy stadionban, hanem a várost átszelő Szajna partján, sőt részben a folyón rendezték meg a 2024-es olimpia megnyitóját. Thomas Jolly, a grandiózus esemény mindössze 42 éves rendezője igazi mázlista: Párizst magát kapta színpadul, szakítva az évszázados – ókori értelemben véve több évezredes – hagyománnyal. A város számos ikonikus, történelmi pontja is részese lett a megnyitónak. A Louvre, az Arc de Triomphe, a katakombák, háztetők és alagutak, és ha csak röviden is, a 2019-es tűzvész óta felújítás alatt lévő Notre-Dame-székesegyház is szerepet kapott.
A show egy előre felvett videóval indult: Jamel Debbouze népszerű francia színész (például Lucien szerepében láthattuk az Amélie csodálatos élete című filmben) átadta Zinédine Zidane-nak az olimpiai lángot, aki aztán a belvároson keresztül a metróig szaladt vele. A metró azonban leállt, így Zizou három gyereknek adta át a lángot, akik egy csónakkal jutottak el a Szajnához, a megnyitó helyszínéhez egy álarcos, titokzatos figura segítségével. A négyórás műsor alatt ez a rejtélyes alak vitte a lángot Párizs legkülönbözőbb helyszínein keresztül, a háztetőkön és a Louvre-on át, vele fűzték egybe a műsor különböző szegmenseit.
Ahogy haladt előre a láng, kezdtek megérkezni az első delegációk is, méghozzá hajókon. A sorrend a francia ábécé szerint alakult ki: voltak nagy uszályok több csapattal, és egész aprók is, kisebb országok sportolóival – ám a szakadó eső dacára is mindenki láthatóan nagyon élvezte a hajókázást. A magyar csapat hajója Honduras sportolóival együtt futott be, a küldöttség két zászlóvivője Böde-Bíró Blanka és Tóth Krisztián voltak.
Összesen 85 hajó siklott végig a Szajnán, az első nemzetek felvonulása után pedig máris megérkezett Lady Gaga, aki egy párizsi metróállomást idéző díszletben franciául köszöntötte a nézőket, majd a francia kabarék stílusában előadta Zizi Jeanmaire hatvanas évekbeli híres dalát, a Mon truc en plumes-öt. A dalt egyébként az amerikai közönség tette híressé, amikor Jeanmaire előadta az Ed Sullivan Show című műsorban 1965-ben.
Thomas Jolly egy színházi rendező, aki leginkább a Starmania című rockoperájáról ismert. Az olimpia grandiózus megnyitójához 3500 színészt, táncost és zenei előadót hozott össze. Párizs vonzerejével és kulturális jelentőségével persze nehéz lenne vitatkozni, a szervezők ráadásul jó érzékkel a megnyitó mellett több versenyhelyszínt is a város ikonikus pontjaira tettek.
A csapatok bevonulása egyébként megidézte azt az 1790. július 18-ai napot, amikor a forradalmi Párizsban hajós felvonulást tartottak a győzedelmes forradalom ünnepére, és amelyet Jean-Louis Prieur is megörökített egy metszetén. Erről a korról szólt Marie Antoinette kemény, rockos megidézése: a Gojira francia metálzenekar a Ça Ira című dal feldolgozásához Marina Viotti operaénekesnő csatlakozott, aki a lefejezett királynőt alakította. A banda tagjai ki voltak láncolva, hogy le ne pottyanjanak a nagy hévvel előadott műsor közben az ablakból, miközben lángolt a Conciergerie – az épület, amely a francia királyok börtöne és rezidenciája volt a francia forradalom idején.
A gallok legnépszerűbb streaminges előadója, Aya Nakamura is fellépett, de rengeteg klasszikust is elrejtettek a műsorban: felcsendült Bizet Carmenje, az À la volonté du peuple A nyomorultak című musicalből, a La Bohème és a For Me formidable Charles Aznavour-tól, a franciák nagy sanzonénekesétől, a Brigitte Bardot-hoz írt Initials B.B. Serge Gainsbourgtól, Erik Satie, Ravel és Debussy, és természetesen az elmaradhatatlan La Marseillaise is megszólalt Axelle Saint-Cirel által, aki a francia zászlót imitáló Christian Dior ruhakölteményben énekelt a város felett.
Emmanuel Macron elnök később a megnyitóról azt posztolta az X-en (a korábbi twitteren): „Ez maga Franciaország”. A műsor harmadik harmadában Thomas Jolly művészeti igazgató merészebb vizekre evezett: az est legtöbbet vitatott pontja az olimpiai tűz meggyújtása előtt egy bacchikus, újpogány jeleneteket lakossági diszkózenével újraértelmező lakoma volt az Eurovíziós Dalfesztiválok túltolt stílusában, amely kritikusai szerint egyúttal Leonardo Da Vinci Utolsó vacsorájának ikonográfiáját is felhasználta. Ez utóbbi párhuzamot Thomas Jolly azóta határozottan cáfolta.
Szerencsére hamar felocsúdtunk, és következett az olimpia szellemiségét, azaz az összetartozást, elfogadást és befogadást szimbolizáló Imagine. Juliette Armanet francia énekesnő egy folyón úszó, apró, mesterséges szigeten, a lángoló zongorán játszó Sofiane Pamarttal együtt adta elő John Lennon slágerét, amely az ötkarikás játékok megnyitóinak kötelező eleme.
Az eddigi olimpiák fontos pillanatait felelevenítő montázs után aztán a műsor központi, titokzatos figurája, a maszkos alak előbb egy fémlovon szelte át a Szajnát, majd egy valódi fehér lovon érkezett meg Jeanne d’Arc-ként a Trocadéróra az olimpiai zászlóval. Ahogy léptetett előre a cél felé, a nemzetek képviselői egyenként beálltak mögé.
Az olimpiai zászló felhúzása után Tony Estanguet, a párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke megemlítette, hogy a modern kori játékok feltámasztásának ötlete épp Párizsban, a Sorbonne-on született meg Pierre de Coubertin fejében. Hozzátette, hogy a franciák híresek arról, hogy soha nem értenek egyet, de tudják, mikor kell összefogniuk. Az olimpia pedig pont egy ilyen pillanat az ország életében.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke az olimpia fenntarthatóságáról és a nemek közötti egyenlőségről beszélt. A 2024-es olimpia ugyanis az első alkalom, hogy ugyanannyi női sportoló versenyez, mint férfi. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök végül hivatalosan is megnyitotta az olimpiát, ami után Zinédine Zidane átadta az olimpiai lángot a Franciaországba jóformán hazajáró, 15 Roland Garros-győzelmet számláló Rafael Nadal teniszezőnek.
Nadal egy motorcsónakban folytatta útját olyan (kivételesen szintén nem francia) legendákkal együtt, mint Serena Williams, Carl Lewis és Nadia Comăneci. Tőlük a parton Amélie Mauresmo korábbi teniszező vette át a lángot, és kocogott végig a varázslatosan festő, eső áztatta üres éjszakai Párizson, hogy aztán Tony Parkerrel együtt folytathassa útját a Louvre piramisához.
A Tuileriák kertjéhez érve aztán egyre több híres francia sportoló csatlakozott hozzájuk, végül pedig a legidősebb még élő francia olimpiai bajnok, a kereken százesztendős Charles Coste adta át a stafétát Marie-José Perec és Teddy Riner párosának, akik együtt gyújtották meg a lángot egy hatalmas hőlégballon alatt, amely aztán Párizs fölé emelkedett.
2012-ben a londoni olimpia megnyitóján Danny Boyle rendező 35 millió dollárból (körülbelül 12 milliárd forint) gazdálkodhatott, Thomas Jollynak pedig már 150 millió dollár (cirka 52 milliárd forint) állt a rendelkezésére. Érdemes nagyot álmodni: Jollyt azért bízták meg a rendezéssel, mert 2022-ben a L’Equipe-nek mesélt a legvadabb ötleteiről egy interjúban, amin megakadt Thierry Reboul, a párizsi olimpia kreatív vezetőjének szeme. A rendező egyébként többek között Fanny Herrerót, a netflixes Call My Agent sorozat showrunnerét, Leila Slimani írót, Patrick Boucheron történészt és Damien Gabric rendezőt is meghívta a csapatába, az ünnepségen pedig kilenc hónapon át dolgoztak.
Annak dacára pedig, hogy az utolsó pillanatig próbálták titkolni, az elmúlt napokban kiderült, hogy a ceremónia két nemzetközi sztárfellépője Lady Gaga és Céline Dion lesznek. Utóbbi énekesnő fellépése az utolsó pillanatig nem volt egészen biztos a nézők számára, hiszen a megnyitóünnepségek hagyományosan a láng meggyújtásával véget érnek. A hőlégballon felemelkedése után azonban a kamerák visszatértek a Mars-mezőre, és megpillanthattuk az 56 éves kanadai énekesnőt - hol másutt, mint az Eiffel-tornyon.
Dion a pletykákkal ellenben nem a La Vie en Rose-t, hanem a L’Hymne à l’amourt (Himnusz a szerelemről) adta elő Édith Piaftól, fellépése pedig azért is számított szenzációnak, mivel az énekesnő 2022 végén hozta nyilvánosságra, hogy stiff-person-szindróma nevű autoimmun betegséggel küzd. Ez a kór izommerevséggel, izomgörcsökkel jár, és a hangszálaira is kihat, Céline Dion pedig a betegsége közlése óta nem lépett fel a nyilvánosság előtt.
A Hymne à l’amour című sanzon előadása nemcsak azért volt felejthetetlen, mert a súlyos betegséggel küzdő előadó nézők milliói előtt, élőben tért vissza a színpadra, hanem mert a valaha volt legnagyobb francia sanzonénekes, Édith Piaf után több mit hét évtizeddel ezt a dalt elénekelni óriási vállalkozás. Pláne, ha ismerjük a dal történetét.
A L’Hymne à l’amour szövegét Piaf 1950-ben írta élete szerelme, Marcel Cerdan emlékére, és legjobb barátnője és állandó alkotótársa, Marguerite Monnot zenésítette meg. A történet kapcsolódik a sporthoz is: Cerdan Franciaország ünnepelt bokszolója, középsúlyú Európa- és világbajnok volt. A nős férfi 1948-tól viszonyba keveredett Piaffal, és noha kapcsolatukat többször próbálták befejezni Cerdan családja miatt, de mindig újrakezdték. Piaf 1949 szeptemberében adta közre a dal első verzióját, amelyben arról beszél, hogy mindenét, akár az egész Földet odaadná szerelméért.
A bokszoló 1949. június 16-án Detroitban állt szorítóba, hogy megvédje világbajnoki övét. Ellenfele Jake LaMotta, a „dühöngő bika”, Martin Scorsese Oscar-díjas filmjének ihletője volt. Cerdan megsérült, ezért fel kellett adnia a harcot, a visszavágó előtt viszont látni akarta Édith-et. A nő meggyőzte, hogy hajó helyett inkább repülővel menjen New Yorkba, hogy több időt tölthessenek együtt. Cerdan gépe egy hegynek csapódott, a fedélzeten utazó mind a 48 ember szörnyethalt. Piaf New Yorkban értesült a tragédiáról: aznap is koncertet adott, amit Marcel Cerdannak ajánlott, majd hazatérése után Párizsban fejezte be a L’Hymne à l’amour szövegét. Az olimpiai megnyitó szervezői keresve sem találhattak volna katartikusabb és kifejezőbb dalt – ráadásul egy olyan énekesnő előadásában, akinek a hangja egy a millióból.
