1918. szeptember elején indult hódító útjára a mozikban egy addig ismeretlen műfaj: a filmek előtt bemutatott heti filmhíradó. Ettől az időponttól kezdve többféle próbálkozás eredményét is figyelemmel követhette a publikum a fővárosi és vidéki filmszínházakban egyaránt.
Ezek a kísérletek egy-egy napilaphoz kötődtek, azok képes mellékleteként jelentkeztek. Nem véletlenül, hisz ezek voltak akkoriban a legnagyobb, leggyorsabb hírszolgálatok.
1918 nyarán a Pesti Napló jelentette be elsőként nagyszabású tervét, hogy filmet készít „az ország, sőt az elérhető külföld minden nevezetes eseményéről”, melyet 24 órán belül eljuttat az ország mozgóképszínházaiba.
A Pesti Napló tényfeltáró jellegű filmjei azonban nem nyerték el annyira a moziközönség tetszését, mint a vele egy időben induló Az Est Film, mely az előző heti események szélesebb palettájáról válogatva, több rövidebb filmriportot is bemutatott híradóiban.
Az Est Film rövid időn belül rendkívüli népszerűségre tett szert. Elengedhetetlen részévé vált a mozielőadásoknak.
Ennek ellenére alig négy héttel az indulása után arra kényszerült, hogy egy időre szüneteltesse heti rendszerességű híradóit.
A magyarázat az akkor már hónapok óta tomboló spanyolnáthajárványban keresendő, mely 1918 októberében érte el tetőpontját hazánkban. A betegség gyorsan terjedt és sorra szedte áldozatait, így október folyamán elrendelték a mozik és a színházak bezárását.
Eközben azonban a híradóstábok nem álltak le a munkával. Újabb és újabb anyagok forgatásával készültek arra, hogy az újra megnyíló mozik számára aktuális híradószámmal tudjanak szolgálni.
Nemrégiben egy raktárrendezés során a Filmarchívum egyik raktárából előkerült néhány eredeti kameranegatív tekercs ebből az időszakból. Digitalizálásukkal lehetővé vált a véletlenszerű sorrendben egymáshoz ragasztott, pár másodperces felvételek kutatása is a korabeli sajtó segítségével.
A filmrészletek beazonosítása során kiderült, hogy ismeretlen felvételek is vannak a tekercseken. Olyanok is, melyek bizonyíthatóan ebben az októberi időszakban készültek.
Minthogy a mozik a kényszerleállás után először csak az őszirózsás forradalom győzelmét követően nyithattak meg, az addigra aktualitásukat vesztett filmriportok nagy része – úgy tűnik – végül dobozban maradt.
Erre a sorsra juthatott az a felvétel is, melyet Szomory Dezsőről, a kor ünnepelt színpadi szerzőjéről készített Az Est Film. Ez több mint száz év elteltével most látható először.
Valószínűleg az egyetlen fennmaradt mozgókép az íróról.
Azért is kivételes ez a filmrészlet, mert a korabeli napilapok és képes hetilapok segítségével egészen pontosan fel lehetett tárni a felvétel készítésének körülményeit és apropóját.
A Vígszínház 1918. szeptember elején kezdte el a színházi főszezon első nagy bemutatójának, Szomory Dezső erre az alkalomra írt Matuska című drámájának próbáit. Az izgalmas szerelmi történet színpadra állítása az évad egyik legnagyobb irodalmi és művészi eseményének ígérkezett. Ezért szinte az összes napilap, színházi magazin, de még az élclapok is ezzel a témával foglalkoztak.
A Színházi Élet című képes hetilapból tudjuk azt is, hogy az október 12-ére kitűzött premier előtt járt az írónál Az Est Film operatőre, aki a dolgozószobájában készítette el a most előkerült felvételt.
| Szomory Dezső, a 20. század első évtizedeinek egyik legjelentősebb drámaírója 1869. június 2-án született Weisz Mór néven. A Szomory nevet ifjúkori szerelmétől, Jászai Maritól kapta.
Zenei pályára készült, de Zeneakadémiai tanulmányait félbehagyva inkább újságírónak állt. Először a Nemzet, majd a Pesti Hírlap és a Pesti Napló című lapoknak lett a munkatársa. A humanista életfelfogású fiatalember 1890-ben a katonai bevonulás kötelezettsége elől Párizsba szökött, ahonnan csak 1906-ban térhetett haza. A francia fővárosban vált igazi íróvá, élményeit A párizsi regény című művében írta meg. Hazaérkezése után sorra mutatta be színdarabjait a Vígszínház és a Nemzeti Színház. Történelmi témájú drámái közül a Habsburg-trilógia a legjelentősebb, II. József császár című színművével 1919-ben elnyerte a Vojnich-díjat. Máig tartó népszerűségét mégis leginkább a polgári világ színét és fonákját egyaránt bemutató társadalmi drámáinak köszönheti, melyek mondanivalóját a lélektani problémák pontos és aprólékos ábrázolása teszi örökérvényűvé. Híres volt szenvedélyességéről, mely átüt szinte minden mondatán. Stílusának egyedisége szecessziós díszítettségű, gazdag nyelvezetének zeneiségében rejlik, melyről Kosztolányi Dezső ezt írta: „Csupa kép és szín, csupa hasonlat, csupa egyéni észrevétel.” Az igen nagy műveltségű, különc természetű, arisztokratikus megjelenésű írót a fennálló rend elleni kritikái miatt az 1920-as évek végétől egyre több támadás érte, a harmincas évek második felétől egyetlen könyve sem jelenhetett meg, darabjait sem játszották. A második világháború idején származása miatt bujkálni kényszerült, végül 1944. november 30-án, a nyilas uralom idején Budapesten érte a halál, feltételezések szerint éhen halt. |
A teljes cikk a Filmarchívum oldalán olvasható.
Nyitókép: Szomory Dezső és Heltai Jenő 1913-ban a Pannónia utca 6. előtt a Vígszínház művészbejárója felől.
