Százhatvan éve áll Szolnok város főterén az egykori Magyar Királyi Szálloda épülete, amely csak nagy sokára vált a Damjanich János Múzeum otthonává. Bár a múzeum létesítésének gondolata már jóval korábban, a 20. század elején felmerült, az intézmény végül csak az 1930-as években kezdte meg a működését. A környező megyeszékhelyekhez és a megye más városaihoz képest ez késői indulásnak számít.
Így született a szolnoki művésztelep
A Tisza parti város akkor kezdett igazán bekapcsolódni a művészeti pezsgésbe, amikor 1847-ben elindult a Pest-Szolnok vasútvonal, majd, amikor 1876-ban megyeszékellyé vált. A szolnoki vasút kitárta a kapuit az alföldi romantikára áhítozó bécsi és magyar festők előtt. 1902-ben megalakult a szolnoki művésztelep. Először ekkor merült fel egy képzőművészeti alkotásokat őrző és gyűjtő múzeum megalapításának gondolata: megkezdték a múlt század közepétől Szolnokot felkereső jeles bécsi és magyar festők képeinek gyűjtését. Ezt a törzsanyagot 1902-ben két egybenyíló műteremben állandó képtárként nyitották meg.
Hild Viktor, az első harcos
A múzeum létrehozását elsőként Hild Viktor, az építész Hild József unokája vetette fel. Hild magángyűjtő és hírlapíró volt, neki köszönhetően 1911-ben megalakult az Alföldi Magyar Közművelődési Egylet. A következő évben a vezetésével létrejött a szervezet szolnoki múzeum- és könyvtárbizottsága. Programjukról Hild így vallott 1913-ban: „E bizottság kizárólagos feladata szerintem a nevében szabatosan körül van írva. Múzeum és könyvtár. Semmi egyéb. Feladatnak ez is elég nagy, és ha szakértelem és pénz van hozzá: a leghálásabb." Sajnos minden igyekezete meghiúsult a korabeli város közömbössége és az első világháború kitörése miatt.
Dr. Balogh Béla, a múzeum megalapítója
1927-ben Szolnokon rendezték meg a Földrajzi kiállítást, ez az esemény pedig dr. Balogh Bélát, a Verseghy Gimnázium tanárát ráébresztette a helytörténeti kutatások fontosságára. A kiállítás azért is jelentős, mert anyagának egy része a később megalakult múzeumba került. Ezen a kiállításon látható volt a múzeumot és a könyvtárat egyesítő Tisza-parti kultúrpalota és park terve is, amelyet Zombory Lajos festőművész, a szolnoki művésztelep törzstagja készített 1925-ben. Sajnos ebből a tervből csak a park valósult meg.
1930-ban aztán sok minden történt. Dr. Márton Lajos, a Nemzeti Múzeum régészeti osztályának igazgatója és Schneller Vilmost, a Nemzeti Múzeumban a vidéki múzeumok szakreferense Szolnokra utaztak, hogy értékeljék az összegyűlt régészeti és helytörténeti anyagot. A város vezetése a Szabadság téri postaépületet (ma Varga Katalin Gimnázium) jelölte ki a múzeum és könyvtár helyszínéül. Az elképzelés ugyan nem valósult meg, de 1933-ban Balogh Bélát megbízták a feladattal, hogy szervezze meg a városi könyvtárat és a múzeumot. Megalakult a Szolnoki Könyvtár- és Múzeum Egyesület, a következő évben pedig már a könyvtár is megnyílt.
A múzeumi gyűjteményének alapját az 1929-ben elhunyt Hild Viktor hagyatéka adta. A hagyaték több részből áll: régészeti, őslénytani és numizmatikai gyűjtemény, történeti és régészeti jegyzetek, valamint közel 800 kötetes könyvtár. Gazdag szellemi hagyatékából kiemelkedik kézzel írt Régészeti Naplója, amelyet 1888. augusztus 5-től 1913. december 21-ig vezetett. Ugyan a II. világháború előtt már nem nyílt meg a múzeum, de ezt a gyűjteményt az érdeklődők bármikor felkereshették.
A múzeum tárgyai az első években szekrényekben, egyszerű állványokon álltak, később kerültek csak vitrinekbe és tárlókba. A feliratok és a szemléltető ábrák csak a múzeum teljes berendezése után készültek el. A háború előtt a nagyközönség számára két alkalommal rendeztek időszaki kiállítást: 1935 áprilisában XVI-XVIII. századik könyveket láthattak, 1940. júniusában pedig egy néprajzi tárlatot hoztak létre. A háború alatt a múzeum gazdátlanul maradt, gyűjteménye pusztulásnak indult.
Kaposvári Gyula, a mai múzeum első igazgatója
A háborút követően megkezdődött a károk felmérése. A múzeum leendő igazgatója így írt erről: „1946 nyarán hazakerülve a hadifogságból a könyvtári és múzeumi szuterén helyiségeket siralmas állapotban találtam. Ablakok betörve, polcok sehol, minden a földön, szeméttel, ételmaradványokkal, fekáliával keverten." Sziszifuszi munka volt az újjászervezés.
A mai múzeum megteremtője és szellemi atyja, a szolnoki származású Kaposvári Gyula közel harminc éven át, 1977. december 31-ig irányította az intézményt. Az volt az elsődleges célja, hogy az akkor még kettős intézmény megnyíljon a nagyközönség előtt. A múzeum 1949-től lett nyilvános. Első kiállítása a városháza nagytermében rendezett impozáns Szolnoki csata című volt, amelyet a tíznapos nyitvatartási idő alatt több mint tízezer néző tekintett meg. Ezen a tárlaton a szolnoki művészek is bemutatkoztak: Patay Mihály grafikusművész Damjanich tábornokról készült fametszete került a kiállítás meghívójára, de erre az alkalomra festette Chiovini Ferenc: Vörössipkás honvéd, Benedek Jenő pedig a Honvédtáborban című képét.
A Damjanich Múzeum épülete
A múzeum 1952. december 15-én vette használatba a jelenlegi, Kossuth tér 4. szám alatti műemlék épület egy részét. Ezt a házat 1860-ban a korszak sikeres vállalkozója, Obermayer Lajos az akkori piactér mellett építtette fel. A későklasszicista házat először katonatisztek számára bérelték ki, majd a Magyar Király Szálló működött benne. A főhomlokzata eredetileg gazdagon díszített volt, de az időközben lezajlott átépítések során egyre több klasszicista dísz került rá. A többszöri funkcióváltás nem kímélte az eredeti szerkezetet, az állagmegóvási munkák elmaradása miatt pedig komoly károk keletkeztek az épületen. 1989-ben azonban végre elkezdődhetett a főépület teljes felújítása. A társintézmények kiköltözésével a múzeum a teljes épületet birtokba vette. Az ünnepélyes átadásra 1996. december 15-én került sor.
A Damjanich János Múzeum ma
Az intézmény jelentőségét mutatja, hogy itt őrzik a megye teljes régészeti és a legnagyobb néprajzi, történeti valamint képzőművészeti gyűjteményét. Az épületben nyolc állandó kiállítás látható, ezek mellett háromhavonta megújuló időszaki kiállítások fogadják a látogatókat képzőművészeti, néprajzi, régészeti és történeti témákban. A múzeum néprajzi kiállításai a tájegységre jellemző népművészeti ágakat és a paraszti kultúrát mutatják be, míg a régészeti kiállításokban az őskortól egészen a török kor végéig megismerhetik a megye történetét a látogatók. A 670 négyzetméternyi alapterületen elhelyezkedő Szolnoki Képtár a neves Csontváry Kosztka Tivadar, Ámos Imre, August von Pettenkofen, Pólya Tibor és számos ismert Szolnokon élt és alkotó művész alkotásai mellett az ország legnagyobb Mednyánszky-gyűjteményével büszkélkedhet. A múzeum kétszer nyerte el (1996-ban és 2005-ben) „Az év múzeuma” elismerést.
Forrás:
Szabó László – Gulyás Éva: A Damjanich János Múzeum története in: Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (Szolnok, 2004)
Pár Nándor: A Damjanich János Múzeum épületeinek rekonstrukciója in: Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (Szolnok, 2004)
Még több kép a múzeumról a Magyar Nemzeti Digitális Archívum oldalán látható.
