IMG_2153.jpeg

Magyar siker a European Blues Challenge-en

A hétvégén Szebényi Dániel és az általa létrehívott kollektíva képviselhette Magyarországot 2025 tavaszán a rangos European Blues Union szervezésében megrendezett 13. European Blues Challenge eseményén.

Az idei verseny házigazdája a horvátországi Split volt, ahová a zenekar (Szebényi Dániel – ének, billentyűs hangszerek, Usztics Pepe – gitár, Usztics Dániel – basszusgitár, Geröly Mátyás – dob, Puchner Benedek - ütőhangszerek) a hazai válogató után jutott ki, képviselve a magyar bluesszíntér tehetségeit és sokszínűségét.

A European Blues Challenge nem csupán egy verseny. Célja, hogy összehozza Európa legizgalmasabb blueselőadóit, lehetőséget adva a közös muzsikálásra és nemzetközi kapcsolatépítésre.

Idén több mint 25 ország zenekarai mérettették meg magukat az első fordulóban – ebből a mezőnyből jutott be a magyar csapat a legjobb nyolc közé, azaz egészen a döntőig. Koncertprogramjuk gerincét saját angol nyelvű szerzemények alkották, de a zenekar egy magyar nyelvű dalt is játszott.

„Óriási élmény volt számunkra Splitben ezen a nemzetközi eseményen Magyarországot képviselve játszani, fantasztikus zenei közegbe kerültünk. A zenészekkel való találkozások, a szakmai visszajelzések és a közönség szeretete mind azt mutatják, hogy érdemes nem megállni és továbbvinni ezt az utat” – fogalmazott Szebényi Dániel a döntő után.

A csapat számára a közös munka és a nemzetközi tapasztalatok új lendületet adott, és már most dolgoznak a következő koncerteken és stúdiófelvételeken. 

Ez is érdekelheti

Szebényi Dániel: A zene egy véresen komoly hobbi

Szebényi Dániel Artisjus- és Fongoram díjas magyar előadóval, producerrel és zeneszerzővel, a Póka Egon Művészeti Akadémia egyik oktatójával beszélgettünk nemzetközi fesztiválturnéjáról, tanításról és nemzetközi sikerekről.

Pici bácsi volt az izzó földmag, mi csak megpróbáltuk megszólaltatni a fejében szóló hangokat

Borlai Gergő és Szebényi Dániel, akik a Póka Egon Művészeti Akadémia tanárai, és Cséri Alexandra, a PEMA ének szakos hallgatója is közreműködött Presser Gábor 403 billentyű című életútkoncertjén. Velük beszélgettünk.

Eric Clapton két évtized után újra Budapesten!

Húsz év után második budapesti koncertjére készül Eric Clapton. A legendás brit gitáros-énekes 2026. május 2-án az MVM Dome-ban fog fellépni.

Meghalt Ozzy Osbourne

„Tudjátok, mikor megyek nyugdíjba? Amikor hallom, hogy rászögelik a koporsómra a fedelet. És akkor ráadást adok” – mondta 2020-ban Ozzy Osbourne.