rocktörténet

David Bowie-t még Davie Jonesnak hívták, mikor ezeket a zenéket felvették

David Bowie pályájának egyik legkorábbi korszakába enged betekintést egy most megjelent lemez. A The Shel Talmy Recordings című anyag az akkor még Davie Jones néven ismert fiatal Bowie és az amerikai producer, Shel Talmy közös felvételeinek eddigi legteljesebb gyűjteménye.

John Lennon munkásosztálybeli hősként hódította meg a világot

Azt nyilatkozta John Lennon 1971 októberében a Melody Makerben, hogy „Nincs más idő, csak a jelen. Minden más időpocsékolás.” Mi most az 1940. október 9-én született John Lennonnal foglalkozunk, aki tehát azt mondja, hagyjuk a múltat, de az idő elpazarlása pont az lenne, ha nem a lényeges dolgokkal foglalkoznánk.

Melyik a legjobb Queen-album?

Negyven éve, 1986-ban lépett fel a Queen a Népstadionban. A koncertből Queen Budapest címmel film is készült Zsombolyai János rendezésében, ami 4K-s felbontásban októbertől kerül a mozikba. Azzal tesszük elviselhetővé a várakozást, hogy mint afféle koronázási ékszereket megmutatjuk a legjobb Queen-lemezeket.

Tele lesz gyűjtői csemegével az R.E.M. lemezének újrakiadása

A huszonöt éves Reveal című nagylemez felújított változata egyebek mellett eredeti videóklipekkel, eddig kiadatlan, ritkán hallható élő felvételekkel és egy kemény borítós könyvvel kerül újra a polcokra.

Pici bácsi nyolcestés koncertsorozattal, negyven év után új instrumentális dalokkal tér vissza

Presser Gábor nyolc estén át játszik a Budapest Kongresszusi Központban 2027. január 8–17. között, és három teljesen különböző műsort, több mint hetven dalt fog előadni, emellett pedig Munkakönyv címmel novemberben többrészes lemezkiadvánnyal is jelentkezik majd.

Rá se ránts, 50 éves a punk!

„A punk valójában nem zene. Hanem lelkiállapot” – mondta Billy Idol, és ez a lelkiállapot nem más, mint a düh, amit a punk a „csináld magad” terápiával kezelt. 50 éves a punkmozgalom. Megvizsgáltuk milyen volt, amikor fél évszázaddal ezelőtt képzeletben biztosítótűvel fűzték össze a zenét, a társadalomfilozófiát és a divatot.

Krézi srác, döglött macska és kozmikus szerelem – hét dal a harmincéves Heaven Street Seventől

A Heaven Street Seven bár tizenegy éve inaktív, jeles alkalmakon szerencsére el lehet csípni őket: nagyjából ötévente Orfűn és a Parkban adnak koncertet. A 2000-es és 2010-es évek magyar gitárzenei szcénájának kultzenekara szombaton játszik megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából Budapesten – a Kb. 30 című koncertre készülve tekintjük át munkásságukat hét dalon keresztül.

A The Beatles csodafegyverét a jövőből küldték vissza

Hatvan éve, 1966. augusztus 5-én jelent meg a The Beatles Revolver című albuma, amely nemcsak hogy megelőzte a korát, hanem új kort talált ki magának. Egy olyan lemezről van szó, amelyre a zenekar nemcsak 14 dalt rögzített, hanem megalkotott 14 hangzást, és forradalmasította a popzenét, George Martin producer szerint a felvételkor a stúdió is hangszerré vált.

A Rolling Stones puszta életigenlése is provokáció

Azt énekli Mick Jagger a Mr Charm című Rolling Stones-dalban, hogy az „élet túl rövid ahhoz, hogy hogy magányosan élj. Gyere velem!”. Igaza van, mennyivel jobban járunk, ha a Stones társaságában töltjük a szabadidőnket. Megjelent a zenekar 25. albuma, a Foreign Tongues.

Évek óta nem hallott dalokat ad ki a Heaven Street Seven

A hazai alternatív színtér kultzenekara 2011-ben jelentette meg Gigerli című EP-jét, amely néhány évvel ezelőtt a közönség és a zenekar számára is elérhetetlenné vált. Most a háromdalos kiadvány felkerül a streamingplatformokra.

A Pál Utcai Fiúk lelke sosem volt az a nyomulós fajta

Az 1983 óta működő Pál Utcai Fiúk frontembere és a több mint húsz éve futó Kiscsillag tagja, Leskovics Gábor ma hatvanéves.

Takáts Tamás: Dél-Afrikától az eszkimók földjéig a blues a közös nyelvünk

Újra kapható az 1990-ben rossz minőségű kazettán megjelent Takáts Tamás Dirty Blues Band 1-es sorszámú anyaga, a Proton kiadásában, vinylalbumon, feljavított hanggal. Takáts Tamással beszélgettünk.

Kraftwerk-relikviákat bocsátanak árverésre

Eladósorba kerül a legendás német zenekar alapítójának gyűjteménye, mely az elektronikus hangszerek mellett meglepő tárgyakat is tartalmaz.

Szombaton nyílik a David Bowie Központ Londonban

David Bowie életét és pályafutását bemutató archívum nyílik meg a kutatók és a közönség előtt Londonban a hétvégén.

A helyek, ahol megvadultak a szüleid

Nemcsak a macskának van kilenc élete, de a város egykori klubhelyiségeinek is. A kávéházakból bankok és gyorséttermek lettek, a pinceéttermekből pedig zenés klubok, majd raktárak.

Meghalt Ozzy Osbourne

„Tudjátok, mikor megyek nyugdíjba? Amikor hallom, hogy rászögelik a koporsómra a fedelet. És akkor ráadást adok” – mondta 2020-ban Ozzy Osbourne.