Barta Zsolt Péter már 12 éve dolgozik Üvegház című sorozatán, és még nem fejezte be. Alább maga mesél erről.
A kortárs fotóművészet mai tematikái javarészt városhoz kötöttek, azaz az urbánus életet, a városi folklórt, a közösségi élettereket, a nagyvárosi modus vivendit mutatják, sőt kritikai szemlélete is a városi szempontot tekinti a megítélés alapjának. Alig találunk magára a természetre, a természeti környezetre, vagy a vidéki természetközelségre irányuló művészi/művészeti attitűdöt, elvétve kerülnek be a natura ősi elemei (föld, víz, tűz, szél, vihar, csillagok stb.) a művek alapmondandói közé.
Az üvegház mint metaforikus archívum kezdett el foglalkoztatni 2008-tól, és ennyiben a CodeX darabjainak folytatásává vált, sőt ma már annak növény fejezetű részeként tekintek rá.
A képek keletkezéstörténetéhez tartozik, hogy 2005-ben Párizsban egy sokkoló alapélménnyé váló látvány volt a sorozat kiindulópontja. A Les Halles földalatti fém-üveg-kő, rideg és nagyvárosiasan nyüzsgő, zajos világában járva egyszerre csak szemem elé tárult egy akkor hirtelen bizarrnak ható kép: a mennyezetre fölfüggesztett üvegkockában élő növények voltak elhelyezve, amik valóban működő vegetációt mutattak, itt, a természettől elidegenített környezetben is.
A tekintetemet le sem véve róla a mozgólépcső hosszan vitt, de mintha nem is valamelyik szintre, hanem egyenesen a jövőbe érkeztem volna meg. Ez az organikus részlet posztapokaliptikusnak hatott ebben a térben, mintha már egy kataklizma utáni, a már nemlétező növények világának maradványa lenne.
A képeken át szeretném megmutatni, hogy fölismertem bennük a pozitív életenergiát, amit ma már óvnunk kell.
Az üvegházba mentett növények néhol szabályozhatatlanul belakják és erőteljesen átalakítják a rendelkezésükre álló, ember által alakított teret.
Biológiai erejüknél fogva „zölddé” teszik az üveget, fémet, követ és a körülöttük lévő falakat, azaz átformálják a mesterséges közeget. A fotográfia eszközeivel szerettem volna megragadni ezt a sajátos esztétikával párosuló különös világot.
Ugyan az így megalkotott, valójában igazi látvány nem egyezik a néző által valóságosnak vélt környezet képével, mégis a személyes asszociációi révén képes közelebb vinni őt a szubjektív befogadói élményhez, ezáltal koncentráltabban utat mutat vissza a természethez és a teremtett szerves élet valóságához. Talán újromantikusnak hangzik, de semmiképpen nem szentimentális.
A föntebb említettek fényében azt szeretném, ha az egész organikus fotográfiai CodeX munkáimra a mában és a jövőben érvényes lenne Hamvas Béla meghatározása, hogy egyenként is minden mű „meditációs objektum”.
„Művésznek lenni nemcsak abból áll, hogy valamilyen kifejezési formában kiugróan tehetségesek vagyunk, hanem életutat és életformát, szemlélődést és elmélyülést, sokoldalúságot és kemény munkát, a fény állandó keresését jelenti. A fény keresésénél pedig mi lehetne fontosabb egy fotográfusnak. Konkrét és átvitt értelemben is. Barta Zsolt Péter pályáját a teoretikus céltudatosság és művészi ösztönösség, az állandó útkeresés és megrendíthetetlen alkotói vízió emberi és művészi kohéziója jellemzi és foglalja keretbe” – írta Borbély László Barta Zsolt Péterről 2018-ban.
Barta Zsolt Péter 1962-ben született Egerben.
1982-ben végezte el az MTV segédoperatőri iskoláját, 1984-től szabadúszó fotográfusként dolgozik. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Nemzetközi Kepes Társaságnak. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi és levelező tagja.
2010-ben Balogh Rudolf-díjat kapott, 2012-ben elnyerte a XVIII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé fődíját.
Művészeti írásai, tanulmányai, interjúi jelentek meg az Új Hölgyfutárban, Fotóban, Playboyban, a Photographers Internationalben, az Imago-ban, a Fotóművészetben, a Fotomozaikban, a Fotográfia, az Új Művészet, a Zoom, a Digitális Fotó Magazin és a Műértő című lapokban, számos műve jelent meg magyar és külföldi közgyűjteményekben.
Pécsi József Fotóművészeti ösztöndíjjal, a Római Magyar Akadémia művészeti ösztöndíjával, a Nemzeti Kulturális Alap párizsi André Kertész-ösztöndíjával jutalmazták, az NKA alkotói ösztöndíját háromszor nyerte el.
Műveit számos egyéni és csoportos tárlaton állították ki itthon és külföldön – például Olaszországban, Franciaországban, Svájcban és Németországban.
CodeX albuma 2007-ben, a Csarnok/Hall című 2009-ben jelent meg.
Nyitókép: Barta Zsolt Péter, fotó: Varga Tamás.
