Egyfelől leheletvékony porcelánszobrokat – szakrális jelentésű vagy a természet ihlette plasztikákat –, másfelől nagy, márványból vagy süttői mészkőből faragott köztéri alkotásokat készít Borza Teréz. Az iparművész alkotásaiban benne van a természet, a szakralitás és a felülről jött sugallat.
Finom, vékony porcelánokat készítek, amelyek nagyon törékenyek. Amikor porcelán szakra jelentkeztem az Iparművészeti Főiskolára, akkor nagyon izgatott ez az anyag, mert tudtam, hogy nem kis csészéket fogok tervezni, nekem valami más ötletem lesz. Jóval nagyobb méretben gondolkoztam.
A főiskolán nem láttam, hogy valaki ilyen nagy méretben készítene átlátszó porcelántárgyakat. Abból indultam ki, hogy az anyagnak sokkal többet kell tudnia a csészeméretnél. Ha porcelánból lehetséges mosdókagylót készíteni, akkor abban a méretben én is tudok alkotni, csak egészen mást. Ez a maximális nagyság, mert ha nagyobb lesz, a tűzben összeomlik vagy eltörik a tárgy. Ilyen szempontból fontos tudni a határokat, hogy egy anyag mit bír el.
Ez az egyik szakrális alkotásom 2017-ben a húsvéti kiállításomon szerepelt: a Veronika kendője.
Ő volt az a fiatal lány, aki a keresztutat járó Jézusnak adta a kendőjét, hogy ebbe törölje meg vérző arcát, s jutalmául rajta maradt az arc lenyomata.
Ez egy porcelán dombormű, de akkor lesz igazán plasztikus a kép, ha hátulról megvilágítjuk, így láthatóvá válik a szenvedő arckép. Textilre nyomtam a porcelánanyagot, ezért látszik benne annak szövésmintája – hiszen az kiégett alóla. A textilnyomatot már az őskorban is használták díszítésként.
Általában a természet ihleti a műveimet, mint például az Ébredést, vagy az Álom címűt – ebből több változatot is készítettem.
Mivel március szülötte vagyok a hal jegyében, ezért inspirálnak a halformák, illetve a tavaszi évszak csodái. A porcelánjaim többnyire az újjászületést mutatják, azt az ünnepet és örömöt, amikor a hideg télből végre valami előbújik, mint a hóvirág. A rügy, rügyfakadás, a természet ébredése megmozgatja a fantáziámat.
Itt van a Halak párbeszéde.
Itt belevezettem egy kis fényforrást, led lámpa világít benne. Ettől olyan sejtelmes lett. Szerintem a halak beszélgetése nagyon titokzatos. Ez a ragyogás adja meg a kemény anyagnak azt az érzést, hogy ezek a halak élnek.
Volt egy közös kiállítás a bécsi parlamentben. Akkor hívtak meg, amikor Magyarország csatlakozott az Unióhoz. Erre az eseményre csak művésznők voltak hivatalosak. Magyarországot én képviseltem egyedül.
Egy magas faoszlopra fehér, lebegő porcelánt készítettem a tárlatra. A hófehér, áttetsző porcelán a reményt fejezte ki, de egyben a fohászt is, hogy mi, magyarok soha meg ne szégyenüljünk ebben a közösségben.
Nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy ezen a helyen szerepelhetett a munkám. Az oszlopra függesztettem a magyar és az uniós szalagot összevasalva.
Mindenki tudta a munkámról, hogy azt egy magyar művésznő készítette. A megnyitón külön maga mellé hívott Benita Ferrero-Valdner képviselőasszony, mert a kokárdát is látta rajtam.
Ez a leheletfinom vékony porcelánom, Hajnalfény vagy Ébredés a címe.
A porcelán 1280 fokon ég, majdnem olyan kemény, mint az üveg, de nagyon érzékeny. Ezért nem lehet belőlük köztéri szobrokat alkotni. Ez a munkám adta az ötletet, hogy carrarai márványba ültessem át a témámat.
Hogyan kerültem köztérre? Hatvanéves koromban arra gondoltam, jó lenne valami maradandót adni az utókornak. Bármilyen nevetségesen hangzik, a finom porcelánanyag után a kemény kő is csodálatos tud lenni. Nem beszélve a carrarai márványról, ami szinte áttetsző, ha kellő vékonyságúra csiszolom. Nagyszerű érzés, hogy ezt a hatást kővel is el tudom érni.
Számomra azért fontos a köztéri szobor, mert a közönség körülötte jár-kel, nincsen arra szorítva, hogy bemenjen egy múzeumba, ha művészetet akar látni. Jó, ha az utcán is találkozhat olyasmivel, ami megérinti. Ha csak egy gondolat elindul benne vagy boldogságot ad, az már számomra nagy öröm. Úgy érzem, mi, művészek végül is azért vagyunk, hogy a közönségnek valami szépet mutassunk vagy örömet szerezzünk.
Nagy lépés volt a szobrok irányába menni annyi évtized porcelánnal való foglalkozás után.
Talán fentről jött ez a gondolat, és én azt mondtam, miért ne próbálhatnám meg? Nem veszítek semmit, az a lényeg, hogy az ember megújuljon. Érzek még magamban annyi erőt.
Persze azért kell a szakmai segítség az emeléshez, vagy vágógépekkel lenagyolni a formát a tömbökről, én pedig a finom csiszolásokkal érem el a kellő látványt. De az egész munkafolyamat alatt jelen vagyok, minden fázisnál méregetek. A kő nehéz anyag: pontosan tudni kell előre, mit is szeretnék, mert amit egyszer levágtunk, azt utólag toldani nem lehet.
A Győrben felavatott szobor Szent Margit áldozatvállalására utal – fele arányban az én áldozatom is. Felajánlottam és örültem, hogy Győrben Veres András megyés püspök befogadta és helyet adott. Ez egy közös munka lett. Ő vállalta az alapozást, környezetrendezést, talapzatburkolást. Mindenki részéről áldozat volt. Jellemző rám, hogy ha valami elképzelés megfogan bennem – vagy felülről kapom a sugallatot –, akkor azt biztosan végigcsinálom. Ezzel a Szent Margit fohásza Magyarországért című szoborkompozícióval egy országos pályázaton vettem részt. A Margitszigetre írták ki. Harminckilenc szobrász jelentkezett, nem hittem volna, hogy sikerül egy jelentős helyezést elérnem.
Ennek a munkának minden mozzanatát komolyan kellett venni. Végül sikerült az első fordulóban az első három helyezett közé kerülni. Látványtervet és műszaki rajzot kellett készíteni. Emellett egy 1:5 makettre is szükség volt, amit én nem gipszből és papírból, hanem az eredetileg megtervezett szobor anyagából formáltam meg. Amikor kimentem egy szép tavaszi napon a Margitszigetre, akkor azt éreztem, hogy ezt a szent helyet – hiába hozták szépen rendbe, – nem arra használják, amire kéne.
Úgy terveztem, hogy ez a szobor szentelje meg a kolostor maradványait, hogy ezt a fiatalok is érezzék. Mivel a romok sötétek, a szobrot is sötétszürke gránitból képzeltem el. Végül második helyezett lettem, így nem az én tervem került a Margitszigetre. De nem adtam fel, kerestem a helyét, így került Győrbe. Ennek azonban szép régies süttői mészkő és carrarai márvány lett az alapanyaga. Amikor megláttam a ragyogó fehér helyszínt, akkor döntöttem így. A végleges hely látványához alkalmazkodtam.
A győri Püspökvár udvara egy különleges tér, így formáltam át az eredeti tervemet. Egész nap körbesüti a nap, minden napszakban és évszakban más látványt ad, ezzel is utal Szent Margit napjaira, a kolostorban töltött éveire. A boltívekben ott vannak Szent Margit attribútumai: a szüzesség jelképe, a liliom, illetve az Árpád-házi dupla kereszt – ezeket nagyon fontosnak tartottam. A hármas boltívekkel magát a kolostort jelképeztem. 2020 szeptemberében avatták.
2014-ben születtek ezek a munkák: a mag- illetve halformákból indultak ki, mint például ez is.
Ezzel egy pályázaton nyertem, az egyetemisták parkjában áll, a címe „A jó földbe vetett mag”. Vagyis ha szépen tanulnak a diákok, akkor akár nagy tudóssá is válhatnak.
Süttői mészkőből van, nagyon szeretem ezt, mert nagyszerű anyag. Ugyanolyan jól lehet faragni, mint a carrarai márványt, de keményebb és vannak benne zárványok, amelyek széppé, természetessé teszik, magszerűbbé teszi a szobrot, hiszen az sem sima, amikor a földből kinőve megreped és új élet születik belőle.
2016-ra nagyon készültem – ez volt az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója. Itt is megnyertem egy soproni pályázatot, amit szinte ugrásra készen vártam.
Egy asztalosnál láttam meg ezt a kis szúrágta diófa darabot a földön heverni. Ebből szerettem volna valamit kiokoskodni ’56 évfordulójára.
A természeti csodákból, a természet által létrehozott formából indult el a gondolatom egy köztéri szobor felé, a tömegbe lövetésre emlékezve. Egy végletekig leegyszerűsített tömegábrázolást szerettem volna, de eleve egy olyan tömb lett, ami letisztultan mutat a lényegre.
Ez egyben egy lyukaszászló-forma, ami az akkori eseményekre is utal. Obeliszknek is lehet nevezni. A lőtt lyukak nem szemből lettek befúrva, egyformán, hanem jobbról, balról, felfelé vagy lefelé, ferdén. Ahogy a golyók érték a tömeget minden irányból.
Azt mondanám, hogy mi, iparművészek minden anyaghoz hozzá merünk nyúlni, mert megtanultuk az anyagközeliséget is. Sokat mintáztunk modell után fejet, egész alakot. Komoly szobrászi képzést kaptunk akkoriban. Így nem állt messze tőlem a köztéri szobor gondolata és nehézsége: ha bármi a kezembe került, abból tudtam alkotni. Akár merített papírból, fából, kőből, öreg gerendákból. Az iparművész-gondolkodás egy más világ. Talán ezért éreztem azt, hogy más anyaghoz is nyúlhatok, nem csak porcelánhoz.
Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és szobrászművész, iparművész. Budapesten él és dolgozik. Önálló műhelyében, különböző egyedi technikákat alkalmazva alkot porcelánból, merített papírból, carrarai márványból, kőből és fából.
Zenei tanulmányai, a teremtett világ szeretete és hite ihleti munkáit. 2012-től köztéri szoborpályázatok nyerteseként kőből dolgozik. Köztéri alkotásait maga tervezi és makettezi, szakemberekkel együtt kivitelezi.
Művei közgyűjteményben:
Oackland City /Új Zeeland/, Múzeum, kortárs kerámia gyűjtemény
Budapest, Iparművészeti Múzeum gyűjtemény
Castelli/Olaszország/ Kerámia Intézet kortárs kerámia gyűjtemény
Kairo Múzeum, modern kerámia gyűjtemény
Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum gyűjtemény
Porvoo/Finnország/ kortárs gyűjtemény
Tokyo City, Tokitsu Junior High School, kerámiagyűjtemény
Riga Porcelánmúzeum – Mini porcelán gyűjtemény
Szombathelyi Képtár gyűjtemény
Művek középületekben, közterületen:
Győr, Székesegyház – porcelán „Örökégő” Apor Vilmos püspök szarkofágjánál
Tokyo, Magyar Nagykövetség – „Kibontakozás” porcelán plasztika
Budapest, MOM Kulturális Központnál „Hajnal-Fény” carrarai márvány szobor
Budapest, ELTE XI. Ker. Egyetemisták Parkja, „Mag” süttői mészkő szobor
A nyitóképen a Hajnal című alkotás.
