Kézitáska, saru, öv, karkötő-kollekció (1976)

Ezt a munkámat Szilvitzky Margit, az Iparművészeti Főiskola tanszékvezetője zsűrizte. Kaptam egy telefonhívást, hogy azonnal menjek a zsűri elé. Miután kicsit megilletődve megjelentem előtte, megkérdezte, hogy mennyire komolyan szeretnék foglalkozni a bőrrel.

„Az életemet szánom rá” – feleltem.

És ez valóban így is lett, ezt bizonyítja a mostani életmű-kiállítás. A zsűri elfogadta ezt a kézzel varrt, festett marhabőrből készült kollekciót, és később az Iparművészeti Vállalat forgalmazta.

Jankovics Marcell: A Nap könyve (1996) és A Szarvas könyve (2004)

A borítón látható díszítés a modern könyvkötészetben mindig utal a tartalomra. Én olyan, akár több száz éves bőrtechnikákat is használok hozzá, mint például a domborítás vagy az aranyozás. A Nap könyve egyik példányát aranyszínű juhbőrrel kötöttem be, amin domborítással alakítottam ki a napot, a lapok élét pedig aranymetszéses technikával díszítettem. Az arany természetesen nem véletlen ezen a könyvön, hiszen az egyiptomiaktól az inkákon át az egész kultúrtörténeten végigvonul a napszimbólummal való összekapcsolása.

2005-ben volt egy kiállításom a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában, amit Jankovics Marcell barátom nyitott meg. A Szarvas könyvét a főhelyen állítottam ki. A kötetnél festett metszést alkalmaztam, a lapok éle kék színű lett. Borítója éjkék kecskebőrből készült, amelyen egy ezüstszarvas és csillagok vannak. A kiállításon látható példányt Marcellnak ajándékoztam.

Díszpolgári oklevelek – Jankovics Marcell (2000) és Makovecz Imre (2010)

Életem során mintegy száz-százhúsz különböző díszoklevelet készítettem neves művészeknek, sportolóknak, íróknak, tudományos szakembereknek. Valamennyit borjúpergamenre, iniciálékkal, kalligrafikus betűkkel, kézírással írtam. Mindegyikhez bőrrel bevont, bársonybéléses tok dukált. Amikor az ünnepeltek megkapták őket, mindig meghatódtak, láthatóan nagy örömöt szereztem nekik velük. Az elismeréseik sokat jelentettek nekem. A kiállításon Jankovics Marcell és Makovecz Imre díszpolgári oklevelei láthatók.

Magyar nyelvemlékek sorozat (2002)

A Magyar nyelvemlékek sorozatban A tihanyi apátság alapítólevele, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom egyes részleteit írtam az általam kikészített kecskepergamenre, betűhív kézírással. A negyedik darab a Krisztus után a 21. századból címet viseli. Ezen a faliképen – amelyet természetesen ironikusnak szántam – számítógépes panelből és nyomtatott áramkörből „írtam” modern iniciálét kecskepergamenre. Egyszer majd ez is a magyar „nyelvemlék” része lesz, bizonyítékul szolgálva arra, hogy mennyit romlott a nyelvünk.

Csőgör András: Gondolatok fekete kabátban (2005) és Időből vagyunk (2005)

Munkáimmal több barátot is szereztem, többek között Csőgör András költőt. Verseit a Balassi Kiadó jelentette meg. A könyv sötétkék bőrbe kötött példányai sorszámozottak. Egy nekem dedikált példányba ezt írta: „Amikor Veled vagyok, akkor mindig jó bőrben érzem magam. Ennél többet nem kívánhat egy beteg ember soha. Adjon nekünk a Jóisten még egy pár évet.” A Gondolatok fekete kabátban című könyvéből egy szó szerint „fekete bőrkabátba” öltöztetett példányt is készítettem. Az Időből vagyunk szintén számozott versesköteteit sajnos már nem vehette kézbe: mire elkészültek, addigra távozott közülünk.

Nyakékek (2008–2018)

A kiállított nyakékek a bőr és a csont sok tízezer éves történetére utalnak vissza. Elődeink az állatok leölését követően a bőrön túl a csontokat is hasznosították: különböző szerszámokat, fegyvereket készítettek belőlük. Ezeknek a korai eszközöknek az archaikus formái jelennek meg az általam készített nyakékeken, amelyekhez fonott bőrrel, ébenfával, szőrrel társítottam a megcsiszolt, polírozott csontokat.

Dia könyve, Dia saruja, Dia tarsolya (2010)

A könyv Dia életéről szól: a fogantatásától 18 éves koráig vannak benne képek, rajzok, emlékek, amelyeket az édesanyja szövegei egészítenek ki. Ez az alkotás az utóbbi évtizedek legszebb olvasmányélménye volt számomra, ezért nem fogadtam el honoráriumot a munkámért. Két példányt kötöttem bőrbe. Az egyik Diáé lett, a másik a kiállításon tekinthető meg. A felhasznált kék kecskebőrből még maradt annyim, hogy elkészítettem Dia tarsolyát és saruját is.

Női ruhák (2016–2017)

Az 1990-es években meghívtak egy iparművészcsoportba, a Mészáros Éva által alapított Modern etnikába, amelyben a tizenöt ruhatervező hölgy mellett én voltam az egyedüli férfi. Ez nagyon inspiráló hölgytársaság volt: viccesen úgy szoktam emlegetni, hogy egész „hölgyköszörű” vett körül. Az általuk tervezett ruhákhoz készítettem a legkülönfélébb bőrtárgyakat: táskákat, nyakékeket, csontból készített gombokat, lábbeliket, fejfedőket, mellényeket. Közös kiállítási anyagaink Barcelonától Párizson át Berlinig és Tokióig a világ számos pontjára eljutottak, és nagy sikert arattak.

A csoportnak – amely később Tradíció néven folytatta tevékenységét – az volt a célkitűzése, hogy a magyar népművészetből emeljen át olyan technikai megoldásokat, díszítőelemeket, amelyek ma is divatosak. A kiállításon látható tunikák és öltözet-kiegészítők ennek az együttműködésnek az utóhatásaként keletkeztek: a bőrruhákat, táskákat lézervágott juhnappabőrből készítettem. Meghagytam a bőr természetességét, de közben olyan darabokat igyekeztem létrehozni, amelyek viselhetők is. Úgy gondolom, hogy sikerült.

Kódex és Jókai Anna Ima Magyarországért című kötete (2022)

A könyvkötészet mindig is érdekelt. Történetével és a kalligráfia különböző ágaival is szeretek foglalkozni. A kiállításon látható, nagy méretű kódex díszítéseinek megalkotásához például a Debreceni Református Kollégium könyvtárában kutattam. Debrecenben a 18. században nagy hírű mesterek dolgoztak, az általuk használt motívumkincset másoltam le és használtam fel. Rajzaimból Gulyás István vésnökmester készített a munkáimhoz aranyozószerszámokat, ezek is láthatók a kiállításon. A kódexet és Jókai Anna könyvét is borjúpergamennel vontam be, majd festett, aranyozott motívumokkal díszítettem őket. Úgy gondolom, hogy ezek a munkák méltó utódai a debreceni festett pergamenkötésű könyveknek.

Molnár Imre életmű-kiállítása 2022. november 13-ig tekinthető meg a Vigadó VI. emeleti kiállítótermében, mindennap tíztől hatig.

Molnár Imre 1942. március 25-én született Budapesten. 1967-ben Csepelen, a Képzőművészeti Szabadiskolában kezdett festeni, de hamarosan visszatért eredeti szakmájához, a bőrművességhez. 1968-ban mestervizsgát tett. Ettől kezdve arra törekedett, hogy a bőrművesség minden válfaját magas szinten elsajátítsa.
Alkotói életútjára nagy hatással volt az 1970-es években induló táncházmozgalom, valamint a Fiatalok Népművészeti Stúdiója, amelynek tagja volt. 1973-ban elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere díjat, 1974-ben pedig a Népi Iparművész cím birtokosa lett. 1976-tól Csepelen, a saját műhelyében dolgozik.
1979-ben a Művészeti Alap, 1992-ben a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége tagja lett. 1995-ben csatlakozott a Modern etnika (későbbi nevén Tradíció) öltözéktervező művészcsoporthoz – textilművészek ruháihoz készített öltözék-kiegészítőket. 2013-tól az MMA levelező tagja.
Az 1970-es évek elejétől aktívan kiállító művész, szívesen vesz részt csoportos tárlatokon. Alkotásai megtalálhatók Budapesten (Iparművészeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár, Országház), Pannonhalmán, továbbá Angliában, Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Horvátországban, Németországban, Svájcban, Svédországban, a Vatikánban és az Amerikai Egyesült Államokban.

#személyesen

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu