Nekem még fontos a mesterségbeli tudás, vonz a sötétkamrában az egyedüllét, az anyaggal való közvetlen kapcsolat.

Már gyerekkoromban is azt gondoltam, hogy valami jót, igazit létrehozni nem egyszerű dolog, sokat és hosszú ideig kell érte dolgozni. Ma fotográfusként ugyanezt hiszem.

Munkáim zömét nagy formátumú fényképezőgéppel készítem. Érdeklődésem középpontjában történelmi fotóeljárások, leginkább a nedves kollódiumos eljárás és az ezüstzselatinos szárazlemezek állnak. Nem kívánok az archaizálók útján haladni; friss, kortárs szemlélettel igyekszem kiaknázni a képek egyediségét, sokszor vegyítve az eljárást a digitális képalkotással. Az alkotás folyamatának minden része izgat és izgalomba hoz. Nekem még fontos a mesterségbeli tudás, vonz a sötétkamrában az egyedüllét, az anyaggal való közvetlen kapcsolat. Tudom, ez ma nem trendi dolog.

Mindezt 21. századi fejjel, szemmel, látásmóddal igyekszem művelni, figyelve a friss áramlatokat, és használva a modern kor vívmányait.

A kollódium hangjai:

2019-ben alkalmam volt három egymásra épülő kiállításon összegezni korábbi munkáimat. A tematika szempontjából a saját időszámításomat használtam.

A időszámításom kezdete 2010, ekkor készült az első nedveskollódiumos-lemezem. Az időszámításom előtt című kiállításon két korai projektemből mutattam be képeket.

Jakes, 2008

Giclée print, 123×120 cm
Giclée print, 123×120 cm

1992-ben Bosznia-Hercegovinában dúlt a polgárháború. Amint a front vonala megközelítette a Jakeš Pszichiátriai Intézetet, a személyzete nagyjából száz ápoltat Magyarországra menekített. 1996-ban a Debreceni Befogadó Állomás elkülönített egészségügyi részlegében leltek ideiglenes otthonra, szülőföldjüktől távol, mindig hazavágyva. Egyre reménytelenebbül várakoztak. 2009-ben ért véget a száműzetésük. Ők voltak a Magyarországon élő utolsó bosnyák menekültek.

Sűrítés, 2009

Sűrítés 53, giclée print, 133×101 cm
Sűrítés 113, giclée print, 134×35 cm

A saját készítésű lyukkamerák kreatív lehetőségeit kihasználva álmokkal analógiákat mutató képek készültek. A valóság új formát ölt, részek kimaradnak, az érintkezési pontoknál újak keletkeznek. Részben megtartják, részben megváltoztatják a valóságos látványt. A „keverékek” az eredeti jelentések mellett új tartalmakat hordoznak.

Freud, majd később Jung az álommunkában a sűrítés fogalmát a különböző elemek egységbe foglalására használta.

Az időszámításom után című kiállításon nedves kollódiumos eljárással és zselatinos száraz üveglemezre készült projektekből az időszámításom szerint című kiállításon ezzel részben átfedésben új, jelenlegi tevékenységemre is jellemző munkákat mutattam be.

Zóna V., 2012–

Soltész István, ambrotípia, 50×50 cm, 2012
Kerekes Gábor, nedves kollódiumos eljárás, 12×16 cm, 2012

A Zóna V. elnevezésű projekt célja a klasszikus hagyományokra épülő fotográfia népszerűsítése, azon emberek bemutatása, akik még közvetlen, élő, gyakorló kapcsolatban állnak/álltak a fotográfusmesterséggel.

Mikrokozmosz, 2012

Köldökzsinór, nedves kollódiumos eljárás, 10×12 cm
Patkányrágás, nedves kollódiumos eljárás, 21,5×17 cm

Az emberi test vizuálisan is jól megfogalmazható egységekből áll, sajátságos szerkezeti felépítés jellemzi.  Ezen struktúrák határozzák meg a különböző élettani működéseket. A sejtek, szövetek, szervek sérülékenyek, és akárcsak a kollódium, hordozzák életünk, múltunk nyomait. A mi kis világunk mi vagyunk. Az emberi szövet struktúrái megőrizhetők, megtartva a nyomokat, melyek az életünkről mesélnek.

Godot, 2015–

Godot, nedves kollódiumos eljárás, lith print, 24×18 cm, 2016
Godot, nedves kollódiumos eljárás, 35,5×35,5 cm, 2015

Annak ellenére, hogy az elmúlt harminc évben Közép-Kelet-Európa és így Magyarország is óriási gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül, gyakran olyan érzése támad az embernek, mintha megállt volna az idő. Akár Beckett Godot-ra várva című művében is járhatnánk: egy sehová sem vezető országút mellett időtlenül várakozunk valamire a lét perifériáján.

A Godot projektben olyan képek készülnek, melyek változó országunkban a változatlant, a hiábavaló várakozást, múltunk nyomait örökítik meg. Várunk, hogy végre megérkezzen valaki…

Az élő határ, 2013–

Szeplők/Peti, nedves kollódiumos eljárás, 50×50 cm, 2013
Vitiligó/Evelin, Zselatinos száraz üveglemez, ezüst zselatinos nagyítás, 100×112 cm

Bőrünket mint külső anyagi határunkat éljük meg, ugyanakkor bőrünkön keresztül állunk kapcsolatban a külvilággal, érintjük meg egymást, bőrünkkel mutatkozunk meg mások felé. Saját bőrünkből nem bújhatunk ki. A bőr hibái nagy mértékben befolyásolhatják a megjelenést, így mások megítélését.

A képeken olyan embereket mutatok be, akik jól érzik magukat a bőrükben. Sok millió embert érintő, kétfajta bőrhibával élnek: az egyik a szeplő, a másik a vitiligó.

Virtuális, 2013–

Nedves kollódiumos eljárás, 6db, 16×16 cm, 2013
Zselatinos száraz üveglemez pozitív, 5×4 inch, 2018
Nedves kollódiumos eljárás, 2db, 50×50 cm, 2013
Sark, nedves kollódiumos eljárás, 30×16 cm, 2014

A fénykép megjelenésétől fogva feszegeti a tér-idő, valóság-virtualitás, igaz-hamis fogalmak határait. A fénykép meghatároz egy időt, egy teret, egy személyt, egy eseményt; a valóság illúzióját nyújtja. Roland Barthes gondolatai a fotográfiában látott igazság és a vitathatatlan hitelesség médiumáról a mai vizuális világban inogni látszanak.

Felvételek készülnek egyrészt nagy, illetve ultranagy méretű kamerával műteremben és külső helyszíneken, másrészt digitálisan elérhető valós (internet, egymásra épülő üveglayerek, talált üvegnegatívok) vagy virtuális (pl. videójáték) „szereplőkről”, helyszínekről, tájakról. A végeredményt tekintve mindegyik felvétel egyedi, megismételhetetlen nedves kollódiumos lemez vagy zselatinos szárazlemez. A szemlélő számára az előzmények ismerete nélkül csak az egyedi képek léteznek.

Timepixels, 2019–

Timepixels, nedves kollódiumos eljárás, 50×35 cm, 2018
Timepixels, nedves kollódiumos eljárás, 35,5×35,5 cm, 2019

A képek kísérletet tesznek az „idő láthatóvá tételére”. Új konstruktum jön létre, megkérdőjeleződik a realitás, előtérbe kerül a virtualitás.

Megváltozik a tér,  másképpen képződik le a látvány és a történet. E felvételeken harminc-kilencven másodperc videófelvétel történései rögzülnek sajátos módon, egy állóképben.

A képek kiindulása mozgófilm, ennek feldolgozása egy elméleti réskamera elve szerint működik. A videó képkockákra, a képkockák pixelekre bontása után újraépül a kép. A virtualitás, fikció évek óta számos projektemben központi szerepet kap.

Jelenleg olyan, az emberábrázolás hagyományait felelevenítő képeken dolgozom, melyeken különleges emberek láthatók, mellettük pedig életük fontos eseményei szöveges formában megfogalmazva. Emberábrázolás és képaláírás. A kép, a szöveg és a befogadó háromszögéből sajátos valóság születik, amely lehet, hogy igazi, de az is lehet, hogy nem az.

Varga Tamás a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja.
2004-től 15 egyéni és több mint száz csoportos hazai és külföldi kiállításon vett részt. Több alkalommal szerepelt a Mai Manó Házban, esztergomi fotóbiennálékon, sajtófotó-kiállításokon, a MAOE által létrehozott kiállításokon, számos képzőművészeti szemlén, a Falkart Galériában, az Artphoto Galériában, a Tobe Galériában, a Kolta Galériában, a Modemben, a Várkert Bazárban, a Kiscelli Múzeumban, a Vasarely Múzeumban, artmarketeken, számos külföldi helyszínen, galériákban (Spanyolország, Kanada, USA, Kína).
Képei számos művészeti, fotográfiai, irodalmi lapban, albumokban, katalógusokban, naptárakban szerepeltek, és írt fotográfiai témájú cikkeket is. 2019-ben számozott, limitált példányszámú önálló fotográfiai művészalbuma jelent meg Silver címmel, 2020-ben Kis Mónika prózáival Levegő című albuma.

Többek között a Tavaszi Képzőművészeti Tárlat Város fődíját (2013), Főnix díjat (2014), a Holló László Galéria díját (2016, 2020), a Magyar Sajtófotó Pályázat (portré) 3. díját (2014), valamint az esztergomi fotóbiennálé Szent István fürdő díját érdemelte ki.

#személyesen