Mit tanulhatott az iskolában egy lány a 19. század közepe táján?
Ez nagyon izgalmas korszak abból a szempontból is, hogy hatalmas változások történnek ezen a téren: a műveltség a lányok esetében is fontossá válik, holott a század elején még arról is heves viták folytak, hogy jó-e az, ha olvasnak a lányok. Ekkoriban még nemcsak a fiúk és a lányok nem tanultak együtt az iskolában, hanem a különböző társadalmi rétegek sem. Az arisztokraták leányai általában magántanulók voltak, de ekkoriban már egyre több leánynevelő intézet is nyílik, ugyanis a műveltség egyre fontosabbnak tartott erénnyé válik a nők esetében is. Ez a szemléletváltás egyértelműen a honleányszereppel kapcsolatos: azzal a meggyőződéssel, hogy mivel a nők, az anyák nevelik a jövő nemzedékeit, ismerniük kell a magyar kultúrát. Fáy András, aki fontosnak tartotta a leánynevelő intézetek felállítását, azzal érvel, a cél az, hogy az innen kikerült lány testestül-lelkestül magyar nő legyen, jó gazdasszony, jó anya, aki átadja ezeket az értékeket. Voltak olyanok is, akik ennél tágabban értelmezték az oktatást, például Teleki Blanka intézetében is sokkal többféle tárgyat tanítottak, mint amit Fáy ajánlott. Szendrey Júlia a Tänzer-féle leánynevelő intézetben tanult, amelyről az utóbbi évekig elég keveset lehetett tudni azon kívül, hogy oda járt például Kölcsey Antónia, Kölcsey Ferenc keresztlánya és Csapó Mária, Vachott Sándor későbbi felesége is. Ő egyébként a század második felében jelentős szerkesztőnő lett, és a visszaemlékezésében eléggé negatív hangvételben írt egykori „csoporttársáról”, Szendrey Júliáról. Mindebből az érzékelhető, hogy a korabeli szellemi elithez tartozó fiatal lányoknak egy jelentős része ebben az intézetben tanult, de fontos végiggondolni azt is, hogy milyen képességeket sajátítottak el, hogyan szocializálódtak. Miközben sajtó alá rendeztem Szendrey Júliának a nevelőintézetből írt leveleit, sok olyan nyomot találtam, amely alapján el lehet képzelni azt, hogyan zajlott ott az élet. Nagyon fontos volt a zenetanulás (a zongoratanulás), a német nyelv és részben a francia is. Rendszeresen voltak táncóráik, de tanultak irodalmat és festést is. Ez kifejezetten abban segítette őket, hogy később megállják a helyüket a művelt társaságban. Szendrey Júlia esetében ez igen jól sikerült, mert a legádázabb ellenségei is elismerték, mennyire szellemdús társalgó volt.
Említetted, hogy Csapó Mária rosszindulatú kritikát fogalmazott meg Júliáról. Mi volt az, amit ő feltűnési vágyként értelmezett? Mi volt Júliában az a különlegesség, amit Petőfi is már az első találkozáskor érzékelt?
A rosszmájú megállapítások esetében mindig szem előtt kell tartani, hogy milyen típusú forrással van dolgunk, mert például az önéletírás jellemzően idősebb korban íródik, mindig nagyon konstruált szöveg, amely általában rengeteget torzít. Ez egyébként megfigyelhető nemcsak Csapó Máriánál, hanem Kánya Emíliánál is, aki a Habsburg Birodalom első női szerkesztője volt. Ő is meglehetősen negatívan írt Szendrey Júliáról. Ennek hátterében az állhatott, hogy gyökeresen másként gondolkodtak a nők társadalmi szerepéről. Kánya Emília azon is megbotránkozott, hogy Szendrey Júlia mennyire fesztelenül viselkedik férfitársaságban, közvetlen és könnyed hangvételben társalog és bátran nyilvánít véleményt különböző kérdésekben. Tehát Szendrey Júlia elsősorban abban lehetett más, hogy újszerűen közelítette meg a női szerepet, túl mert lépni a kor megszokott keretein.
1846 decemberében Petőfi azt írta unokatestvérének, Orlai Petrich Somának, hogy „Szatmárban egy ollyan lyánykát ismertem meg, a millyen Párizsnak is sok volna, a George Sandok hazájának, nem pedig Szatmárnak, az ólmos fütykösök termőföldének”. Miért épp a különc írónő jut eszébe róla Petőfinek? Mi volt Júliában, ami miatt manapság is George Sandhoz hasonlítják?
Petőfi és Szendrey Júlia a nagykárolyi megyebálon ismerkedtek meg 1846 szeptemberében, de nem táncoltak, hanem beszélgettek. A költő felfigyelhetett arra, hogy Szendrey Júlia az átlagnál jóval olvasottabb, műveltebb. A jegyességük alatt már azt is tudta, hogy menyasszonya maga is forgatja a tollat. Kifejezetten intellektuális alkat volt, és ez meglehetősen feltűnő volt egy olyan korban, amelyben az ideális nő imázsához egészen más erények tartoztak. Petőfire nyilván nagy hatással volt, hogy Szendrey Júlia szellemes társalgó, művelt beszélgetőpartner. Ennél a kérdésnél érdemes külön vizsgálni azt, hogy a köztudatba miért úgy vonult be, mint a magyar George Sand, mert ehhez nagyon erőteljesen hozzájárult az, hogy a 20. század első felében a nyugatosok a saját világképüknek megfelelően a lázadó, modern nő figuráját kívánták felfedezni benne.
Sokan úgy tudják, hogy Szendrey Júlia feltűnést keltő jelenség volt, rövid hajat vágatott, nadrágot hordott, dohányzott, szerette megbotránkoztatni a társaságot. De ennek nincs nyoma az írásaiban, és a róla fennmaradt fotók sem így örökítették meg őt. Hagyományos feleség- és anyaszerepet vállalt azzal együtt, hogy emellett volt egy alkotói életműve is. Honnan ez az ellentmondás?
Szendrey Júlia különlegessége – bár valóban levágatta a haját – nem ilyen külsőségekben nyilvánult meg, sokkal inkább a gondolkodásmódjában. Az excentrikus nő imázsa kifejezetten a 20. század elején, a nyugatosok időszakában erősödött föl. Ennek hátterében nyilván nagyon hangsúlyosan ott volt az a tény, hogy a saját képükre formálták őt, a modern nő imázsát húzták rá. Például Bajor Gizi, aki Szendrey Júliát játszotta Herczeg Ferenc darabjában, azt nyilatkozta, hogy Szendrey Júlia volt az első, aki bubifrizurát hordott. Minden korszak a saját világképéhez, nőideáljához szabta az ő alakját is.
Júlia a házasságkötés után rögtön bemutatkozik szerzőként a sajtóban a leánykori és a koltói naplójával. A nászútról naplót közölni talán még manapság is meghökkentő lenne.
1847-ben még nagyon ritka volt a női szerző a sajtóban, így ez önmagában nagyon feltűnő lehetett. Az pedig még inkább, hogy egy fiatal nő nyíltan ír arról, hogy ő miként éli meg a szerelem érzését. Bár ez a tömegsajtó és a sztárkultusz kialakulásának ideje, érdemes annak tudatában lenni, hogy Szendrey Júlia naplói a belső világra koncentráltak, a szerelmük beteljesedésének külső eseménytörténetét nem írta le, vagyis ebből nem csemegézhettek a kíváncsi olvasók.
Kinek az ötlete volt, hogy a koltói hetekről ilyen módon beszámoljanak a sajtóban? Hiszen Petőfi ezzel párhuzamosan Kerényi Frigyesnek írta az Úti leveleket, Júlia pedig Petőfiné néven közölte a naplója részleteit.
Jókai Mór ügyes szerkesztőként már 1847 júliusában elkezdett információkat csepegtetni az olvasóknak a tervezett házasságról. Petőfi akkor ennek egyáltalán nem örült. Egy kicsit össze is vesztek, de aztán meggondolhatta magát, mert az extrém hosszú nászúton arra is jutott idő, hogy lemásoljon egyes részleteket a felesége naplóiból, és ezeket elküldje egyrészt Jókainak az Életképekbe, másrészt Győrbe Kovács Pálnak, aki a Hazánk című lapot szerkesztette. Amikor összevetettem ezeket a megjelent verziókat az eredetivel, feltűnt, hogy jelentős változás történt a kiadás során. Az eredeti napló szemlélődő, önreflexív bejegyzésekből áll, és ebből kreáltak – főként Jókai – egy nagyon erőteljes szerelmi narratívát, mivel csak azokat a szövegrészeket tették közzé, amelyek a Petőfi-szerelemhez kapcsolódnak.
Ebben a korban milyen a költőfeleségek megítélése? Mit várnak el tőlük? Mivel Petőfi nagyon tudatosan épített a „médiajelenlétre”, valószínűleg Júlia is reflektorfénybe került, nem csak a naplókiadás miatt. Hasonló figyelem övezte Vörösmarty feleségét, Csajághy Laurát is, aki csupán három évvel volt idősebb Júliánál?
Petőfi és Szendrey Júlia a sajtóban ismert páros voltak a Jókai-féle információcsöpögtetés miatt is. Bár Vörösmarty a kor közismert, ünnepelt költője volt, az ő magánéletére nem irányult ilyen fokú figyelem. A felesége és közte lévő 25 év korkülönbség sem számított akkoriban extrémnek, ezzel szemben Jókaiék esete, ahol a feleség volt nyolc évvel idősebb, sokkal jobban meghökkentette a kortársakat. Petőfi is ellenezte a kapcsolatukat. Tehát egyfajta figyelem mindig irányult az ismert emberek életére, de Petőfiék ebben a tekintetben is feltűnőek voltak, hiszen modern alkotópárként működtek együtt.
Júlia és Laura is két nagy költő özvegye lesz. Mi a jelentős különbség az ő helyzetük között?
A legalapvetőbb különbséget a megözvegyülés időpontjából fakadó következmények jelentik. Szendrey Júlia egy elképesztően felfokozott időszakban maradt magára, olyan periódusban, amikor sok családban éltek meg hasonló veszteséget. Petőfi előkelő helyen szerepelt a forradalom körözött vezetőinek listáján. Így a szabadságharc leverése után a Petőfi felesége/özvegye státus finoman fogalmazva nem jelentett túl nagy biztonságot. Vörösmarty viszont hat évvel később, egy jóval nyugodtabb periódusban, 1855-ben hunyt el. Csajághy Laurát és gyermekeit sokan támogatták. Vörösmarty jó barátja, Deák Ferenc az árván maradt gyermekek gyámatyjaként országos gyűjtést szervezett a család megsegítésére, magánlevélben is sokakat felkeresett, így rengeteg támogatót szerzett az özvegynek. Szendrey Júlia viszont szinte teljesen magára maradt nehéz helyzetében, miközben a felé irányuló elvárások a „nemzet özvegye” szerep kapcsán Petőfi kiemelt jelentőségéből fakadóan sokkal súlyosabbak voltak.
Mit lehet tudni Szendrey Júlia és Horvát Árpád kapcsolatának a kezdeteiről?
Erről kevés információ van, de a legfontosabb forrás Szendrey Júlia utolsó levele, amelyet a halála előtt néhány nappal küldött el férjének. Ebben jegyzi meg: „életemnek ama legszerencsétlenebb szakában, midőn – szavai után itélve – benne megmentőmre véltem találhatni, s nem másra csak egy kéjenc állatra találtam?!” Horvát Árpád kezdetben nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy ő Petőfi tisztelője, ezzel is bizalmat ébresztett Szendrey Júliában. Jó történész volt, tudós, egyetemi tanár, úgy tűnhetett, hogy egy olyan házasságot lehet építeni erre, amely közös értékrenden, megbecsülésen, közös érdeklődésen alapulhat, és egyfajta tiszteletre épül. Akár egy élhető, harmonikus élet biztosítéka is lehetett volna. Az biztos, hogy 1860 körül Szendrey Júlia már fontolgatta a válást, de csak hét évvel később költözött külön. Biztos, hogy hosszan szenvedett, mire meghozta ezt a döntést. A házasságuk első éveiből nem maradt fenn sok forrás. Az említett utolsó levél viszont arra utal, hogy Horvát Árpád kezdetben gáláns lovagnak mutatta magát, de ebből nem egyértelmű, mi volt az ő megegyezésük. Szendrey Júlia talán nem is gondolta végig, mire számíthat, mert nem volt rá ideje, csak azt tudta, hogy abból a kétségbeejtő helyzetből, amiben van, ki akar lépni. Korábban az öngyilkosságot is fontolgatta.
Azt is kutattad, milyen volt a család élete a Horvát gyerekek szemszögéből. Mit találtál erről? Ők milyennek látták az édesanyjukat?
Erre vonatkozóan rengeteg forrás maradt fenn az 1860-as évekből, ezeket a Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című kötetemben rendeztem sajtó alá. A különböző forrástípusokba sorolható írásokból az is kiderül, hogy a gyermekek milyennek látták édesanyjuk irodalmi pályáját vagy akár a korabeli Pest-Budát. Ez a forráscsoport nemcsak azért különleges, mert ebből a családból származik, hanem amiatt is, hogy gyermekek írták őket. A gyermekkor történetét legtöbbször felnőttek által írt visszaemlékezések alapján tudják vizsgálni a történészek, itt viszont tényleg maguk a gyermekek „beszélnek” hozzánk. Az ő szemszögükből egy pezsgő szellemi életet élő család képe rajzolódik ki, amelyben Horvát Árpád apaként aktívan részt vesz, ami egyébként egyáltalán nem magától értetődő, mert akkor még csak az anyák feladatának tekintették a gyermeknevelést. Ez árnyaltabbá teszi Horvát Árpád portréját. Bár a felszín alatt nagyon terhelt viszony volt a szülők között, abban viszonylag közel állhatott a gondolkodásmódjuk, hogy milyen értékrendet adjanak át a gyerekeiknek. Feltűnő, mennyire központi szerep jutott a nevelésben a művelődésnek és a magyar identitásnak, Szendrey Júlia esetében a versekben is megjelenik, mennyire fontosnak tartotta a hazaszeretetet. A gyermekektől a legtöbb írás a tizenéves koruk elejéről maradt fönn. 1865-ben – amikor Attila tizennégy éves volt, Árpád pedig tíz – ajándékként készítettek az édesanyjuknak egy kéziratos „folyóiratot”, a Tarka Műveket, amely sokféle műfajú írást tartalmazott. Azt is elárulja ez a forrás, hogy mennyire alaposan ismerték a korabeli lapokat. Vannak benne naplórészletek, versek, és olyan bevezető írás is, amelyben a gyermekek bemutatják Szendrey Júliát mint „költőnőt és gazdasszonyt”, egyes műveit kiemelik, például az Andersen-fordításokat is.
Hogy érzi magát Petőfi Zoltán ebben a családban?
Neki nagyon nagy terhet jelenthetett az édesapja kultusza, a családtagok is nagyon hangsúlyosan kifejezték, hogy azt várják, méltó legyen az apja emlékéhez, vagy legalább szégyent ne hozzon rá.
A külvilág azt a lehetetlen küldetést várta tőle, hogy méltó legyen Petőfi és 1848 szellemi örökségéhez, miközben egy hús-vér apa támogató jelenlétét nem tapasztalhatta meg. Iskolai tanulmányai idején sok baj volt vele, csak akkor voltak jók a jegyei, amikor magántanuló volt. Ha nyilvános iskolába járt, ahol mindenki tudta, hogy ő kicsoda, azonnal leromlott a teljesítménye. Petőfi István vette a szárnyai alá, aki hivatalosan is a gyámja volt. Több oktatási intézményben megfordult, de végül abbahagyta a tanulást. Különböző színésztársulatokban dolgozott, Jászai Mari visszaemlékezéseiben is felbukkan az alakja. A féltestvéreihez írt leveleinek sajtó alá rendezése nagyon tanulságos volt számomra. Ezek az írások egy korábban ismeretlen oldaláról mutatják be Zoltánt: megmutatják, hogy sziporkázóan szellemes volt, rendkívül szórakoztatóan alakította az idősebb testvér szerepét, a játékosság, a kedvesség hangján szólalt meg, miközben folyamatosan megcsillantotta kiváló humorérzékét is.
Milyen volt Zoltán és Júlia kapcsolata?
Szendrey Júlia a Petőfi iránti érzelmei miatt mindig az apa emlékét állította Zoltán nevelésének a centrumába. Nyilván nagyon mélyről fakadóan és jó szándékból tette, de ennek bizonyos szempontból nem lehetett jó hatása a gyermekre. Eleve egy igen felfokozott időszakban született Zoltán: a várandósság és a családdá válás ideje is a szabadságharc alakulása és a Petőfi távolléte miatti aggodalomban telik, megrendül a család egzisztenciája, majd Petőfi eltűnésének tragédiája után Szendrey Júlia kétségbeesésében öngyilkosságra készül. 1850-ben Erdődön búcsúlevelet írt Zoltánnak, amelyet a gyermek tízéves korában kapott volna meg. Ebben kifejtette, hogy Zoltán egyetlen öröksége a Petőfi név, ahhoz legyen méltó, és hogyha ehhez méltatlanná teszi magát, akkor hiába ők a vér szerinti szülei, valójában idegenek maradnak számára.
A Három rózsabimbó című vers – amelyben Zoltán első gyermekként az első „rózsabimbó” – egy szeretetteljes anya képét tükrözi. Ám miután Zoltán elkerül otthonról, a levelekből érezhető az anyai aggodalom, a folyamatos nyugtalanság és elégedetlenség. Miközben Zoltán igazi lázadó kamasz fiúvá serdült, addig a féltestvérei állandóan olvasó és tanuló kicsi „tudósok” voltak. Feltehetően könnyebb lehetett velük bánni, nem okoztak annyi fejfájást, mint Zoltán.
Mi lett a Horvát gyerekek sorsa?
Horvát Attila nagyon fiatalon, huszonkét évesen meghalt tüdőbajban. Árpád orvos lett, egy angol nyelvtanár leányát vette feleségül. Ez igazi szerelmi házasság volt, ezért amikor 1883-ban a feleség meghalt (szintén tüdőbajban), Árpád összetört. Bár 1886-ban újraházasodott, egy évvel később, harminckét évesen öngyilkos lett. Ilona az egyetlen, aki megérte az időskort. 1934-ben Bródy Lili készített vele egy interjút. Ebben szép gyermekkorra emlékezett vissza, és azt mondta, nem tudtak semmit arról, milyen problémáik vannak a szüleiknek. Szendrey Júliával kapcsolatban azt emelte ki, mennyire büszke volt arra, hogy olyan mesekönyve van, amelyet az édesanyja fordított magyarra.
A beszélgetés eredeti változata a Magyar Kultúra magazin szerelem témájú lapszámában jelent meg (2023/3).
