A Sziget kezdeteiről az első részben írtunk. 1999-ben aztán nemcsak a fesztivál arculata változott, hanem az azt működtető stábé is, az egykori lelkes amatőröket ettől az évtől kezdve rendre profi szakemberek váltották fel.
Gerendai Károly 1999-ben a Népszabadságban ezzel kapcsolatban a következőt nyilatkozta: „Sokáig én is úgy gondoltam, hogy a lelkesedés mindennél előbbre való. Az elmúlt években – különösen tavaly – azonban fel kellett ismerni, tarthatatlan állapot, hogy csak lelki kötődés alapján szervezzük a rendezvényt. A Sziget ennél több lett és más. Annyi bizonytalansági tényező bukkant fel időről időre, hogy legutóbb már túl sok minden múlott a szerencsén. Megpróbálunk most felépíteni egy professzionális, de azért a Szigethez is kötődő gárdát. Reményeim szerint az idei lesz az eddigi legjobb fesztiválunk. Az adottságokat, a lehetőségeket tekintve mindenképpen. Lehetséges, hogy kevésbé lesz bensőséges hangulata, mint az elsőnek, ez a több tízezres tömeg miatt nem is lehetséges. Mi egyébként is csak a kereteket igyekeztünk meghatározni. Amit aztán az emberek töltenek meg tartalommal.”
A Sziget újrapozicionálása
Az új vállalati szerkezet létrehozásával a Sziget igyekezett imidzset is váltani, egyrészt a fokozatosan kiöregedő Müller–Gerendai tandemet „tehermentesíteni”, másrészt új alapra helyezni az egész kommunikációt, a sajtó- és píármunkát. Az újságíró ugyanis sajátos élőlény, szeret szabadon lófrálni, és mindenről mindenfélét írni, ezért nem szabad hagyni, vélték az új píárosok, hogy ő keresse a témát a Szigeten. Ehelyett adatokkal, eseményekkel, történetekkel, interjúalanyokkal és tájékoztatókkal kell bombázni őt, amiből majd kiválogatja a neki kedveset. Akármit választ is, biztos, hogy a valóság talajáról indul el – hangzott az akkori marketingjelmondat.
Az új sajtófőnök, Vető Viktória 1999 februárjában állt munkába. A Szigeten korábban egyetlenegyszer fordult meg. Amúgy sem az a bulizós fajta. Miként a már többször idézett könyvben (Jávorszky Béla Szilárd: Sziget 1993–2012, 2012, Kossuth Kiadó) mesélte: „Amikor beléptem, éppen a Sziget újrapozicionálása zajlott. Felnőtt egy újabb generáció, egyre több tehetősebb fiatal jött ki, és feléjük ugyanúgy kellett kommunikálni. Jól is jött nekem, hogy korábban csak egyszer voltam kinn, tudtam, mi minden van itt, milyen jók a programok, de objektívebben tudtam nézni, nem fűztek hozzá érzelmi viszonyok. Próbáltuk a szélesebb tömegeket megszólítani, és az összes anyag, amit kiadtunk, más nyelvezettel íródott. Tudatos sajtóstratégia állt mögötte, párhuzamosan futott az ST és Izil reklámkampánnyal, tematikailag felépítettünk mindent. A két figurát különböző rétegműsorokba helyeztük el, Gerendait és Müllert pedig más médiumokban. Minden réteghez, akihez el szerettünk volna jutni, az ő médiumán és az ő nyelvén szóltunk.”
A két reklámfigura, ST és Izil bevetése, bár végül nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, szimbolikus jelentőségűnek tekinthető a Sziget-történelemben. Gerendai és Müller – az akkori reklámügynökségük javaslatára – látványosan elfogadták: nem annyira szerencsés, hogy ők ketten a rendezvény jelképei. A Sziget túlnőtt rajtuk, sokkal több és részben más lett, mint amit ebből meg tudnak testesíteni. A médiában próbálták jelenlétüket nem túldimenzionálni, jobbára kifejezetten szakmai kérdésekben nyilatkozgattak. Mígnem 2002-ben megérkezett Igor Lazin amúgy nem túl szép, de kedves, bájos, szerethető rajzfigurája, a kistehén. Aki csak ül a fa tetején, lógatja a lábát, és jól érzi magát.
Számolatlanul szerették olyanok is, akik korábban a Szigetről csak elvétve hallottak, és a jövőben sem óhajtanak túlzott közelségbe kerülni vele. Amióta pedig Sziget-járó körútján maga az aktuális miniszterelnök, Medgyessy Péter is kistehenes pólóban feszített, a helyzet teljességgel menthetetlenné vált: minden magát komolyan vevő nagymama ilyen kegytárgyat – pólót, sapkát, plüssállatot, akármit – vett az unokájának. Nagymértékben hozzájárulva ezzel a Sziget minél szélesebb társadalmi elismeréséhez.
Uhrin Benedek – 2000. augusztus 5. Sziget Fesztivál
Ami a sztárokat illeti, 1999-ben az Asian Dub Fundation mellett eljött a világzene akkor legnagyobb sztárja, Babaa Maal, a britpop vonulat alternatívabb ágát képviselő Suede, a metáltól kissé elforduló Paradise Lost, a New Model Army és a Metallica-dalokat előadó finn vonósnégyes, az Apocaliptica éppúgy, mint a Faithless, Jovanotti és a Kool and the Gang.
A középosztály Szigete
A Szigetet igazából már 1998-ban fedezték fel maguknak az ifjúságkutató szociológusok. Valódi paradicsom ez nekik: viszonylag zárt helyen, meghatározott időintervallumban két-háromszázezer fiatal érhető tetten. A rendezvény társadalmi vetületéről Stumpf István, a Századvég Politikai Iskola igazgatója, későbbi kancelláriaminiszter már 1996-ban nyilatkozott a Népszabadságban:
„A Sziget a fiatalok szabadság- és autonómiaigényének szimbóluma. Egyfajta gyakorlóterepet jelentett számukra, ahol ki lehetett élni az életkorukból eredő kulturális igényeiket. Zaklatott és feszült világunkban erre csak ritkán van módjuk a fiataloknak. A Szigeten a fiatalok olyan korosztályi élmény részesei, amelyben nincsenek meg a napi polgári, társadalmi korlátok. Ilyenkor nem szól rájuk sem a felnőtt, sem az iskola. A fiatal kiszabadul azok alól a hatások alól, amelyek naponta korlátozni akarják. De azt is tudja, hogy a Sziget nyújtotta örömök csak pillanatnyi élményt jelentenek. Ha ebből hagyomány lesz, az csak jó. A kérdés az, hogy miként lehet majd a Szigeten átélt autonómiát átvinni a mindennapokba. A Szigeten megszűnik a felülről való vezéreltség, szabadon lehet választani. Az nem baj, hogy a Diáksziget a végletek szigete, ahol egyaránt lehet Heller Ágnest és alternatív zenét hallgatni. Érdekes lenne reprezentatív felmérést készíteni arról, hogy kik látogatják a Szigetet.”
Pepsi Sziget fesztivál 1999
Nos, ezt a reprezentatív felmérést, a Sziget szociológiai feltérképezését végül Gábor Kálmán (1948–2009), az Oktatáskutató Intézet vezetője és lelkes munkatársai végezték el, több hullámban, több mélységben, több kitekintéssel.
Gábor Kálmán mesélte 2002-ben (olvasható az említett könyvben): „Egyik tanítványom fiatal lányokkal készített interjúkat, és kiderült, egészen más értékrendszerük van. Náluk a karrierközpontúság a meghatározó, illetve a tudás és a racionalitás. A család, a gyerek, mind későbbre tolódik. Kirajzolódott a korai önállóság és a hosszabb ifjúsági szakasz. Maga a tanulás is összekapcsolódik munkavégzéssel, tehát egy egészen más, intenzívebb élet jön létre. Más esetükben a tolerancia jelentősége is. Míg a fiataloknál a kilencvenes években általában egy konzervatívabb életforma felé fordulás figyelhető meg, ami erőszakosabb, agresszívabb, de materiálisabb, tradíciókhoz való ragaszkodást jelent, és ezáltal körükben az előítélet és intolerancia is növekszik, addig a Szigeten a fiatalokra éppen nem ez jellemző. Maga a Sziget is toleránsabb, de már az oda belépők is. Ilyen értelemben tehát van szocializációs szerepe is a rendezvénynek. (…) Az Ifjúság 2000 kutatás összehasonlító adataiból pedig ismét világossá vált, hogy a Szigeten lévők ténylegesen a középosztályt képviselik, urbanizáltak, világra nyitottak. De már nem csak fogyasztói státuszukban, hanem kulturális magatartásukban is aktívabbak, akárcsak a civil szerveződéshez való kapcsolódásukban.”
A szivárvány minden színe
2001-ben a Szigeten, a legerősebb napon – egészen pontosan augusztus 4-én – hivatalosan is ki kellett tenni a „megtelt” táblát, mivel
A Sziget határainak rugalmasságára egyébként mi sem jellemzőbb, mint hogy a főváros környezetvédelmi ügyosztályának képviselői már az 1994-es Eurowoodstock (143 ezer látogató) után úgy találták, a rendezvény kinőtte a Hajógyári-szigetet. Ezért – miként erről anno újsághír is megjelent – elképzelhetőnek tartották, hogy a következő évben más helyszínen kell megrendezni. (Ezt a kijelentésüket egyébként később többször megismételték.) 1997-ben (260 ezer látogató) maga Gerendai Károly nyilatkozta a Magyar Hírlapban:
Ehhez képest 2001-ben 361 ezren mentek ki (ez napi átlagban 51 500 főt jelent), de aztán, hogy a további bővülés biztosítható legyen, egy eddig nem hasznosított, 1,2 hektáros részt kitakarítottak (oda került például a metálszínpad). Majd a következő években a Duna mentén kialakult úgynevezett galériaerdőt kempingezés céljára szintén kipucolták (két lépcsőben). Így 2002-ben 65 ezerre, 2005-ben 70 ezerre, 2010-ben pedig 85 ezerre emelhették a napi maximumot. (A „megtelt” tábla, a „lemaradás érzete” egyébiránt marketingszempontból önmagában is nyerő pozíció.)
Kultúrtörténeti szempontból érdemes rögzíteni a csapatok akkori párosítását: Tankcsapda és H-Blockx, Kispál és HIM, Ganxsta Zolee és Run DMC, Sziámi és Morcheeba, Yonderboi és Faithless, Anima Sound System és Guano Apes, Sub Bass Monster és Placebo.
2000 óta amúgy új nagyszínpaddal bővült a kínálat, a szervezők ugyanis belátták, hogy a világzene a kisszínpadot régen kinőtte, a klasszikus nagyszínpad viszont túl tágas neki. Mégiscsak méltatlan Rachid Tahának vagy Baaba Maalnak többezres rockerközönség előtt délután négykor játszani. Ezért döntöttek e helyeselhető megoldás mellett. A költségvetésből elkülönítettek rá némi pénzt, felkérték Lökös Csaba koncertszervezőt és a világzenei műfaj első számú hazai szakíróját, Marton László Távolodót, hogy ebből a pénzből a lehető legoptimálisabb programot hozzák ki. És ők évről évre remekül kihozták. Mondhatni, aki kíváncsi volt a műfaj múltjára, jelenére és jövőjére, az a Szigetcsúcs közelében ezt élhetőbb környezetben megtehette. Aztán ezt a nagyszínpadot sem kerülte el a piacgazdaság farkastörvénye, előbb új (kisebb) helyszínre került, összevonták más színpadokkal, aztán 2019-ben végleg megszüntették.
A Sziget költségvetése igazából az ezredfordulótól ugrott meg látványosan: míg 1999-ben 420 millióból, addig 2000-ben 580 millióból, egy évvel később 900 millióból, 2005-ben már 1,8 milliárdból, 2018-ban 8,6 milliárd forintból gazdálkodhattak a szervezők. Azóta pedig ezt az adatot már közzé sem teszik.
Nemzetköziesedés
Régóta érzékelhető a folyamat, ám 2005/2006-ra napnál is világosabbá vált: a Sziget menthetetlenül elnemzetköziesedett. Nemcsak a látogatók összetételét, hanem a programkínálatot tekintve is.
A fesztivál mindenkori arcát megtestesítő nagyszínpadra esténként immár egyetlen magyar előadó – ezúttal az Anima Sound System, a Kispál és a Borz, a Sziámi, a Tankcsapda, a Sex Action, az Európa Kiadó és a Bëlga – préselődhetett fel, volt is belőle szakmán belül sértődés rendesen. De a többi, nagyobb tömegeket megmozdító, egy-egy műfajt, nevesül a metál-, a világ-, az alternatív- és az elektronikus tánczenét körüljáró programhelyszín is kellően veretes internacionalista étlappal rukkolt elő. Ami persze egyáltalán nem jelentette azt, hogy másfelé ne forogtak volna globális helyiértékű sztárok.
Sziget Fesztivál 2005 reklámfilm 1 @ Sziget 2005
A nagyszínpadra többek között elhozták az az évi Glastonbury egyik tömegmágnesét, a Basement Jaxx-t és a számos kurrens zenei díjat besöprő, vérbeli bulizenét celebráló Franz Ferdinandot. Valamint két rocktörténeti legendát, a numetál ősatyjaként számon tartott Kornt és a hozzánk sokadszorra elvetődő, ám örökké érvényes Nick Cave-et. Meg például a harmincon túl is extraflúgos punkrocker Juliette Lewist, aki két nagy amplitúdójú akrobatikus mozdulatsor és méretes grimasz között énekesnő létére olyan stage-divingot mutatott be nekünk, hogy nem győztünk hüledezni. Meg hosszasan „úsztatni” őt. Hogy aztán a fergeteges koncert után a vadóc amerikai énekes-színésznő ugyanilyen lendületesen ismerkedhessen az öltözőjébe rendelt hazai sörökkel.
A 2005-ös szombat amúgy meghozta az aktuális napi látogatócsúcsot (70 ezer ember), az egész hét pedig a Sziget újabb rekordját: a fesztivál ideje alatt 385 ezren rúgták és szívták a port a Május 9. parkban. Miközben a nagyszínpad előtt az Országos Vérellátó Szolgálat kezdeményezésére közel 3000 piros pólóba öltözött résztvevő formálta meg „A világ legnagyobb szívét”.
A plusznapok intézménye
A 2005-ös Szigeten tartották az első, később megszokottá vált nulladik napot, ráadásul mindjárt nagyfokú generációs nyitással: augusztus 9-én a negyvenedik születésnapját ünneplő (nem mellesleg a szakmában elsőként Kossuth-díjas) Illés zenekar lépett fel ott. Életében gyakorlatilag utoljára. A rocktörténeti esemény februári bejelentésekor ugyan még teljes volt a „nagy csapat”, Pásztory Zoltán májusi halála miatt azonban az örömtelinek indult búcsú enyhén szomorkás emlékkoncertté lényegült át.
2005-ben, a Sziget nulladik napján – ami, ugye, alapjáraton a beköltözésről, a sátorverésről szól – az Illés-bulira érkező ötvenpluszos korosztályból mindenesetre sokan nem értették, miért kell a K-hídnál hosszasan együtt araszolniuk a hátizsákos rastahajúakkal. Aztán meg azt, hogy az este hétre hirdetett koncertet miért csak két órával később kezdték. Mint utóbb kiderült, azért, mert Szörényiék be akarták várni valamennyi rajongójukat. Még akkor is, ha ebben a korban ennyi ácsorgás a fűcsomók között már nem annyira egészséges. Mindenesetre mire lement az Illés régmúltját és közelmúltbeli erdélyi látogatását felelevenítő negyedórás klip, és Pásztory emlékére felharsant a Sárga rózsa, mozdulni is alig lehetett a nagyszínpad előtt.
Másnap pedig az ugrálós baszk skazenekar, a Ska-P koncertjével kezdetét vette az igazi Sziget.
LGT – Neked írom a dalt (Sziget 2007)
A 2005-ös Illés-búcsú után 2007-ben ismét rendeztek nulladik napot, ezúttal a hazai rocktörténet másik termetes bölénye, a Locomotiv GT adott végigélhetetlennek tűnő három és fél órás megakoncertet, melynek külön pikantériát adott, hogy Presserék ezt megelőzően, 2002 júniusában épp az Óbudai-szigeten buliztak utoljára. Igaz, akkor nem a Sziget keretein belül, hanem egy önállóan összegründolt LGT-fesztiválon.
Gerendaiék két meglehetősen racionális ok mentén döntöttek e meglepőnek tűnő tradícióváltoztatás mellett. Egyrészt javában perelte őket a IV. kerület (végül elbukta). Az újpesti polgármester azon követelését, hogy este 10 utánra ne szervezzenek programokat, nemcsak dőreség, de képtelenség is lett volna teljesíteni. Így viszont a szigetlakók pusztán öt napot bulizhattak végig, rádöbbenéstől beájulásig. Miközben a hivatalos fesztivál elé betolt nulladik és mínusz egyedik alkalmakon kizárólag este 11-ig dörögtek a színpadok. A rövidítést amolyan gesztusnak szánták Újpest felé. És akként is kommunikálták.
Másrészt az akkor bő egy évtizede zajló progresszió után – mialatt évről évre látványosan nőtt a rendezvény költségvetése és az oda felpakolt sztárhalom – a Sziget elért ahhoz a ponthoz, ahonnan kétségkívül úgy tűnt, nincs tovább. Csakis úgy, ha a gazdasági stabilitás érdekében legalább szinten/féken tartják a kiadást. Azzal viszont, hogy hét nap költségvetését ötre oszthatták szét, 2008-ban mégiscsak láthatóvá (és kommunikálhatóvá) vált némi minőségi előrelépés.
Egyedül a pestiek habitusa változott meg ekkorra végérvényesen: 2008-ra szinte valamennyien napijegyesekké szelídültek. S Gerendaiéknak tudomásul kellett venniük, a Kell egy hét együttlét immár kizárólag a magyar fiatalok szűk szegmensénél működőképes.
Prince – Sziget, 2011. augusztus 9.
A nulladik és mínusz egyedik napok múltidéző eseményeivel ráadásul olyan közönségréteget tudtak megszólítani, amelynek amúgy esze ágába sem jutott kimenni a Szigetre. Így történt ez 2005-ben az Illés, 2007-ben az LGT, 2008-ban pedig a Magyar Dal Napja esetében. Még ha később persze az idő előtti napokra néha kényszermegoldásból születtek is programok. De mégiscsak azokra emlékezünk, amik nem azok voltak. Mint például a Tankcsapda 2009-es jubileumi bulijára vagy a Kispál és a Borz egy évvel későbbi búcsúzására.
Más kérdés, hogy másban is élenjáró lett: toronymagasan elvitte a minden idők legveszteségesebb Sziget-bulija címet.
Az utóbbi évtized
Az elmúlt dekádban a Sziget persze a végletekig professzionalizálódott, vérbeli programgyár lett, mely aztán folyamatosan termelte az üzleti hasznot is. Miközben például a rendezvény technikai kiszolgálása és megvalósítása régóta sokkal inkább technokrata, bürokrata feladat lett, nem annyira a találékonyságra, kreativitásra építő munka.
A 2009-es nézőcsúcs – 390 ezer – sokáig megdönthetetlennek tűnt, de aztán szintet ugrott, és 2016-ban 496 ezren, 2018-ban pedig már összesen 565 ezren vettek részt rajta. A pandémia miatti kényszerű leállás (2020, 2021) után ugyan 2022-ben ez látványosan visszaesett (452 ezer), sőt, tavaly tovább csökkent (420 ezer), miközben a 2023-as esztendőt a Sziget Kft. évtizedek óta nem látott veszteséggel zárta (1,8 milliárd forint).
A 2024-es esztendő, úgy tűnik, fordulópontot jelent a rendezvény életében. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy tavaly végleg a Luxemburgban bejegyzett Superstruct Holdingé lett a Sziget (a Superstruct Holding mögött egy amerikai befektetési alap, a Providence Equity Partners áll, akik Superstruct márkanév alatt fogják össze világszerte a közel 100 fesztiválból álló portfóliójukat). De miközben a szervezők az utóbbi évtizedben elsősorban az erős sztárfelhozatalra fókuszáltak, addig 2025-től elmondásuk szerint ismét arra törekednek, hogy ne annyira az előadókért látogassanak ki a rendezvényre az emberek, mint inkább az élményért fesztiválozzanak.
Mindenesetre az idei Szigeten – a számtalan előadás és interaktív program mellett – a fő arculatot jelentő nagyszínpadon Fred Again… (UK), Halsey (US), Janelle Monáe (US), Kylie Minogue (AUS), Liam Gallagher (UK), Martin Carrix (NL), Sam Smith (UK) és Skrillex (US) a legfontosabb húzónevek.
