 |
| Básti Lajos Kossuth-díjas színész, kiváló művész, 1911. november 17-én született Keszthelyen. Meghalt 1977. június 1-jén Budapesten. MTI Fotó: Keleti Éva |
(MTI) - Básti Lajos 1911. november 16-án született Keszthelyen Berger Lajos néven. Szülővárosában papok nevelték a Premontrei Gimnáziumban, itt szerette meg az irodalmat. Írók, költők gondolatainak tiszta, kifejező tolmácsolása jegyében teltek élete elkövetkező évtizedei. Felesége, a pályatárs Zolnay Zsuzsa emlékezése szerint a kiváló színész, Mányai Lajos parancsolta fel Pestre: "Te hülye, aki így mond verset, annak az akadémián a helye!"
Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után felvette a Színiakadémiára. Básti 1935-ben megszerezte a diplomát, majd Bárdos Artúr Belvárosi Színházában társalgási darabokban, operettekben szerepelt, mint fiatal amorózó, bonviván. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket játszott (Méltóságos kisasszony, 120-as tempó, Pillanatnyi pénzzavar, Azúrexpressz).
1937-ben szerződött a Vígszínházba, ahol a zsidótörvények miatt 1939-40-ben már alig kapott szerepet. 1941-ben még játszott a Magyar és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem léphetett színpadra. Amikor épp nem volt munkaszolgálatos, könyvkiadással és írással foglalkozott, fellépett a baloldali művészek irodalmi rendezvényein. 1945-ben Várkonyi Zoltán Művész Színházába került, majd a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek - az 1968-72-es vígszínházi kitérőt leszámítva - haláláig a tagja maradt.
A hallgatás évei alatt színészete beérett. Az Ember Tragédiája Ádámját több rendezésben, különböző értelmezésekben testesítette meg; a madáchi műben való kalandozásairól könyvet is írt (Mire gondolsz, Ádám? - 1962). Játszotta Bánk bánt, Hamletet, Lear királyt, s egyik legemlékezetesebb alakítása volt a fonetikatanár Higgins professzor Shaw Pygmalionjában. Később ezt a szerepet az Operettszínház My fair Ladyjében is megformálta.
Igazi művésze volt a szép magyar beszédnek, a Színházművészeti Főiskolán beszédtechnikát tanított, 1953 és 1960 között színészek nemzedékei tanulták tőle a tiszta szövegmondást. Színpadon, filmen és a különböző tévéműfajokban egyaránt maradandót alkotott az emberi nagyság felmutatásában. Egyfajta nemességet, a viselkedés kultúráját, a magára adó ember önérzetét testesítette meg, eleganciája belső elegancia volt.
