Régi ismerősök fogadják a Budapest Bábszínház 60. jubileumát ünneplő kiállítás látogatóját, ahogy a színház előterébe lépve megpillantja az elmúlt hat évtized általa jól - és olykor kevésbé - ismert bábfiguráit. A hatvan év ugyanis sok idő: bár sok generáció összefacsarodott szívvel szemléli a Futrinka utca, vagy az 1953-ban készült Hófehérke és a hét törpe bábjait, a legfiatalabbak számára ezek az emblematikus figurák sokkal frissebb meseélményekhez kapcsolódnak.
Az üvegvitrinekben függeszkedő bábok sok dolgos év és vidám pillanat mementóiként néznek vissza ránk. Szemükbe nézve nem csak egy színház elmúlt évtizedeinek elpusztíthatatlan emlékeit, hanem érző, résztvevő személyeket látunk, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az a varázslat, amelyre visszagondolva még nagymama-fejjel is sokan vedlenek újra gyerekké. A bábszínház az a hely, ahol ha esik, ha fúj, újra és újra gyereknek érezhetjük magunkat, amely - például egy ilyen kiállítás alkalmával - ugyan fájdalmas módon emlékeztet az idő rohamos múlására, falai közt egyúttal mégis megáll az idő. Hiszen itt mindig nyüzsög a gyereksereg - még ha olykor felnőttgúnyában is.
A kiállított alkotások - és bizonyos értelemben élő, érző lények - megálmodói közt találjuk Koós Ivánt (akinek nevét a kiállításnak helyet adó galéria is viseli): döntő többséget élvező munkái szinte kézzelfoghatóan dokumentálják az elmúlt időszak színházbeli történéseit. Bródy Vera "gyermekei" ezzel szemben a női finomságot, az apró részletekre való odafigyelést képviselik: az 1988-as Ramajana című előadáshoz készült indiai nőalak légiessége, szépsége a vitrin üvegfalán keresztül is magával ragadó.
A kiállításon végighaladva a kezdetektől - többek közt Szűr-Szabó József, Gábor Éva, Ország Lili, Jankovics Marcell, Ambrus Imre és Urbán Gyula figuráin keresztül - egészen 2008-ig jutunk. A megnyitó utáni premier, a Salman Rushdie Hárun és a mesék tengere című meseregényéből készült előadás így "élesben" folytatja a sort. A történet hasonló formában és eszközökkel közelíti meg a mese és valóság viszonyának örök dilemmáját, mint Lewis Carroll, Michael Ende művei, vagy éppen a nem is olyan régen készült Coraline és a titkos ajtó című animációs film. Két párhuzamos világ, fikció és valóság feszül egymásnak ebben a felnőttek és gyerekek számára egyaránt élvezhető produkcióban, és nem kisebb kérdéseket feszeget, mint hogy merjünk-e teljes szívünkből hinni a mesében.
Az előadás bővelkedik a kiemelkedő alakításokban, fiatalabb és idősebb művészek egymást erősítve emlékeztetnek arra, hogy a mese csakis ilyen elkötelezett embereknek köszönhetően képes életben maradni - hiszen ők merik azt komolyan venni. Az előadás egyik legnagyobb erőssége Kiss Erzsi semmivel sem összetéveszthető, jellegzetes muzsikája, amely mint egy mesebeli, varázserejű tilinkó mézédes hangja lengi körül a jeleneteket. A Budapest Bábszínház hatvanadik születésnapján újult erővel vetette bele magát a következő évtizedekbe, amelyekre - ha az eddigi tendencia nem csal - bőven akad majd muníciója.
