Egy félig fedett színházat építettek fel a pulai focipálya közepén, ahol profin és jó hangulatban, érzékeny és az előadásra vevő nézők között megy le a produkció.
Ugyanúgy vitatkozik egymással az Istenasszony és a Halál (Varjú Olga és Egyed Attila), ugyanúgy egy akárki, bárki, valaki ? Helge (Nagypál Gábor) ? mindennapi történetét látjuk, ami nem is annyira mindennapi, hiszen nem minden nap öli meg az ember az apját, (bármennyire képtelen is valaki az apaszerepre), ráadásul még három négy nőt, miután kedvét töltötte rajtuk. Máskülönben Helge rendes ember: megszületik, fél, szorong, kijárja az iskoláit, ameddig fiatal és menő, trendi cuccokban jár és jó munkahelye van, és megérinti a szerelem is, ami persze elmúlik ? mint mindig ?, és Helge gyenge, elhagyja azt, aki hozzá tartozik, aztán kirakják a munkahelyéről, lecsúszik, mint rajta kívül annyian, végül egy öregek otthonában hal meg, elhagyatva, nyomorékon, megcsonkolva, úgy, hogy senki sem fogja a kezét.
Az Akárki-történeteknek messzire nyúló drámai hagyománya van, és Sybille Berg ezt a hagyományt ültette át a mi korunkba, illetve egy kicsit vagy sokkal későbbre, arra az időre, amikor már kihaltak az emberek, és állatok ? a nagyon is antropomorf tapírok és őzek ? uralják a világot. A Teremtő és a Halál, akik igencsak bizalmas viszonyban vannak, teszem azt a Halál maszíroz életet a Teremtő elgémberedett tagjaiba, ugyan édes nosztalgiával emlékeznek az emberi világra, mondván: akkor még volt tétje a dolgoknak, ám az állatok már csak kultúrtörténeti érdeklődéssel tekintenek erre a furcsa, misztikus, logikátlan, és lássuk be, néhol visszataszító világra.
Misztikusak vagyunk nekik, mint a dinoszauroszok nekünk, amikor még voltunk, ugye, egyáltalán. Egzotikum az ember, aki még rezervátumokban sem maradt fenn, és csak valamiféle színház- és mozikeverék interaktív műfajában idézhető meg. Konstruált történetekben, vidám reklámblokkokkal megszakítva, melyekbe belejátszhat, beleénekelhet az ember (akarom mondani állat), ha úgy tartja kedve. Igénybe vehető élménykombinát a megfelelő mennyiségű ? mindent a kedves vevőért ? ambróziaszolgáltatás ellenében. És az már tényleg csak egy aprócska szúrás, hogy ebben a színház a színházban szituációban mindössze két tagú a szabadidejét emberi életekkel múlató közönség.
Nem úgy, mint Pulán, ahol hatalmas érdeklődés mellett zajlott az előadás. Ahogyan az lenni is szokott. Próbálni viszont egyáltalán nem volt olyan ?mindennapi", mint aztán az előadás. Egész délután hatalmas szélben próbáltak a színészek a focipályán, arcukba csapódtak a rongyok, a ruhák ? mesélték ?, fújta a szél a díszletet a megdőlt színpadon. Here we are in Pula.
Sebők Bori- Művészetek Völgye 2005
