| Öcsi (Magyar Attila), Bratyesz (Németh Kristóf) és Apa (Szakács Tibor). Enyhén lökött család. Három palimadár. Pofonról pofonra haladnak az élet sűrűjében. Nem adják, kapják a maflást. Azt hiszik, kóstolgatják az életet, holott az élet kóstolgatja őket. Alkalmi simlikből élnek máról holnapra. Javíthatatlan vesztesek. Öcsi különben kilóg a sorból. Belőle hiányzik apja számító ravaszsága, bátyja hódító sármja. Ő a slemil. Az igazi álmodozó. Csak valahogy mindig fordítva sülnek el a dolgai. Világítótorony helyett földalatti bunkert épít, a tiszta érzelmeket az utcalánynál keresi. 21. századi Fekete Péter, akit orránál fogva lehet vezetni. De akár a keljfeljancsi, ahányszor orra bukik, mindig feláll és folytatja. Mint afféle bölcs öreg bohóc, akinek a tarsolyában "van másik". Produkcióóó! |
 |
| Magyar Attila "Fater" szegény komédiás. Színháza is az, árnyaltabban fogalmazva, puritán. A Vidám Színpad-i masinéria néhány függöny, pár kellék, jelzésnyi világítás és olykor háttérvetítés. Nincs más sansza, mint a látványt szuggesztív jelenléttel, ötletekkel, fantáziával pótolni. Az improvizáció Fater színházában királyi rangot kap, itt nem lehet "fal mellett" megúszni. Vetkőzni kell. De a röhögések között belénk hasít a szomorúság. Így élünk, így kapaszkodunk, csúszkálunk Öcsi módra a rövid örömök és tartós kilátástalanságok közepette. A történet végén az Apa - aki időközben parkolóőrnek állt - megbírságolja saját fiát, Bratyesz pedig elszereti tőle a kedvesét. Öcsi azonban nem omlik össze. Végül is nem csalódott bennük. Pontosan azt tették, ami várható volt tőlük. Mint ahogy Fatertől is várható volt egy álmodozó kisember megidézése a falvédőről. Egyszer jó lenne őt meglesni az élet császáraként. Amikor felvitte az isten a dolgát. Más kérdés, engem biztos nem verne át. Én se most jöttem a 6.20-assal. |
