A Baltazár Színház Brüsszelben is sikert aratott

Színpad

 
 
"Szerencsére szép számmal vannak olyan magyarországi kezdeményezések, amelyekre egész Európában fölfigyelnek, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Ezek egyike a Baltazár Színház, amely 1998-ban azért alakult meg, hogy az értelmi fogyatékossággal élő emberek a tehetségükből éljenek meg. Előadásaik önmagukban értékes művészi produkciók, nem azért keltenek érdeklődést, mert a megszokottól eltérő szereplőgárda adja elő" - fejtette ki Göncz Kinga, aki az Európai Parlament fogyatékosokkal foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának az egyik alelnöke. A képviselő elmondta, hogy a parlamenti fórumon merült fel a Baltazáréhoz hasonló színtársulatok brüsszeli meghívásának a gondolata. A magyarországi színház az első, amely bemutatkozott az unió székhelyén.
 
A Baltazár Színház a Szép Ernő műveiből készült, Fiúk, lányok című darabot adta elő nagy sikerrel kedd este a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben. A társulat a megalakulása óta tizenegy előadást hozott létre. "A Baltazár Színház művészeinek a teljesítménye különösen elismerésre méltó annak ismeretében, hogy a társulat állami támogatás nélkül működik. Hazai és nemzetközi sikereik az alapítók és a tagok elkötelezett, fáradhatatlan munkájának az eredményei. Örülök, hogy ezt a nagyszerű előadást és ezeket a nagyszerű művészeket a brüsszeli közönség is megismerhette" - fejtette ki Göncz Kinga.
 
A színházi előadás után a kulturális intézet közönsége két filmet tekinthetett meg: az esélyegyenlőség és a társadalmi integráció témakörében a De Jure Alapítvány 2011-es pályázatán első díjat nyert "Kerek a világ" című produkciót, Szalai László és Tuli Gergely alkotását, valamint a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkájáról készített dokumentumfilmet.