Hogy Csokonai Vitéz Mihály mit szólt volna azokhoz az előadásokhoz, amelyekről a fenti címekkel születtek kritikák, nem tudhatjuk. Azt viszont bizton állíthatjuk, elégtételt jelentett volna neki a sok korabeli visszautasítás után. 1799-ben csurgói tanársága idején jóvátételként írta a vígjátékot, ugyanis a kollégiumban előadott Cultura vagy Pofók című darabjában egyik tanítványával elénekeltette a Rákóczi-nótát. Ezt az iskola pártfogója, Festetics György erősen kifogásolta, Csokonai tehát kiengesztelésül, alig két hét alatt megírta a szórakoztató darabot, és diákjaival egy próbát követően azonnal bemutatót is tartottak.
Botfülű ember az, aki a Karnyóné dialógusából ki nem hallja az élet pezsgését és áradását s kevés fantáziájú, aki első olvasásra nem látja, hogy e kusza történet s hevenyén odamázolt alakok sorából mint kel plasztikusan életre egész csapat egyenesen színpad számára való figura - írta 1911 februárjában a Nyugat hasábjain Lengyel Menyhért a Csokonai-vígjáték első professzionális (víg)színházi premierje kapcsán.
Előadták azóta nagyszínházban, kamarateremben, a Zeneakadémián világirodalmi hangversenysorozat keretében, erdei színpadon, Balaton-felvidéki falu határában, bazilika és vár tövében. Játszották realista bábjátékok stílusában, szatírának, népszínműnek, nyers vásári komédiának, népi játéknak, vígeposznak, vaskos humorú diáktréfának, burleszkelemekkel dúsított mai paródiának, bohóctréfának, pre-preabszurdnak. 1945 márciusában a Karnyóné szárítgatta a fájdalom könnyeit a háborúból ébredő magyar közönség arcáról. Az Universitas Együttes 1965-ös bemutatója volt az első magyar előadás, amely kijuthatott a vasfüggönyön túlra. 1978-ban egy főiskolai vizsga kapcsán pedig azt írta egy kritikus, talán vége a szó egyeduralmának a színpadon. Írt a darabhoz Mozartból merítő kísérőzenét Nagy Feró, komponáltak hozzá barokk operát idéző, song- és kuplészerű, valamint népzenei ihletésű muzsikát, de szólt már előadás közben a Pretty Woman is. Volt, hogy párban játszották Bornemisza Péter Elektrájával, illetve Illyés Gyula Tűvé-tevőkjével. Egy alkalommal olyannyira aktuálisnak gondolta a rendező a mondanivalót, hogy a címszereplőből Dob utcai vállalkozót, a hozományt megszerezni akaró kérőkből bio- és technoőrültet csinált.
Néhány rendezőt valami miatt nem hagyott nyugodni a darab, és többször is színpadra állította a lompos, kapzsi, szerelmi falánkságokra fogékony öregasszony és a pénzsóvár szeleburdiak párbaját. Színésznőink közül csak Timár Éva kapott lehetőséget arra, hogy újrázhasson a címszerepben, a többiek legföljebb később, egy másik figurát alakítottak a vígjátékban. És ha valaki azt gondolná, asszonyt, pláne egy ilyet, nem játszhat férfi, könnyedén cáfolhatjuk. Elég lenne a 18. századra vonatkozó pedagógia- és társadalomtörténeti adatokat citálnunk, de aki ezt nem találja meggyőzőnek, annak álljon itt egy beszámoló 1992-ből: A kéjsóvár özvegyet a Független Színpad legférfiasabb külsejű tagjára bízta a rendező, amivel eleve kizárta, hogy a humorba, gúnyolódásba elözvegyülten fonnyadó asszony keserűségének szánalomkeltő színei is felvillanjanak.
Illesztettek már a szövegbe Csokonai-verseket és részletet a Tempefőiből, Kuruzs szövegében mondott véleményt rendezőhallgató a hazai színházi állapotokról (is). De hogy milyen a Karnyóné ascherista megközelítése? Ma este az Operaházban megtudjuk.
