| Akaratlanul is némi előítélettel fogadtam a hírt: Juronics Tamás is operát rendez. Az utóbbi időben boldog-boldogtalan kedvet kapott a különlegesen összetett műfajhoz, és a létrehozott produkciókat gyakran dilettánsnak, a darabok alapszintű vagy téves olvasatának éreztem. Ezért is hatott igazi meglepetésként, hogy a jeles táncos-koreográfus olyan szakértelemmel, ötletesen és átgondoltan állította színpadra A kékszakállú herceg várát, hogy az a legtapasztaltabb operarendezőnek is becsületére válna.
Regősként maga a rendező lépett a függöny elé, és mondta el indításképpen a Prológust: az ismétlődő "urak, asszonyságok" megszólítás különös hangsúlyozásával mintha provokálta volna közönséget. Balázs Béla értelmezése szerint a vár maga a zárkózott, bonyolult férfilélek - erre rímelve Székely László középkori hangulatot árasztó, mégis ötletesen modern díszlete igazi telitalálat. Kékszakállú és Judit hatalmas függőlépcsőn ereszkednek le a várba, a komor, sötét falak határolta színpadon csupán egy dívány és egy tükrös öltözőasztalka segíti a játékot. A teret hol intimitásig leszűkítő, hol pedig távlatossá tágító színpadképre építve a rendezés szabatosan értelmezi, követi és megmutatja a darab zenei-lelki folyamatát, a férfi és a nő reménytelenül tragikus kapcsolatát. A pontos lélekábrázolás mellett Juronics erőteljesen hangsúlyozza ennek a viszonynak ki nem mondott, mégis nyilvánvaló szexuális jellegét is. Nem áll itt módomban részletesen elemezni a találó rendezői megoldásokat, ezért összegzésképpen csak annyit: a Bartók-opera ilyen zenei, és a szimbólumokat pontosan értelmező színpadra állításával még sohasem találkoztam. |
Akaratlanul is némi előítélettel fogadtam a hírt: Juronics Tamás is operát rendez. Az utóbbi időben boldog-boldogtalan kedvet kapott a különlegesen összetett műfajhoz, és a létrehozott produkciókat gyakran dilettánsnak, a darabok alapszintű vagy téves olvasatának éreztem. Ezért is hatott igazi meglepetésként, hogy a jeles táncos-koreográfus olyan szakértelemmel, ötletesen és átgondoltan állította színpadra A kékszakállú herceg várát, hogy az a legtapasztaltabb operarendezőnek is becsületére válna. Regősként maga a rendező lépett a függöny elé, és mondta el indításképpen a Prológust: az ismétlődő "urak, asszonyságok" megszólítás különös hangsúlyozásával mintha provokálta volna közönséget. Balázs Béla értelmezése szerint a vár maga a zárkózott, bonyolult férfilélek - erre rímelve Székely László középkori hangulatot árasztó, mégis ötletesen modern díszlete igazi telitalálat. Kékszakállú és Judit hatalmas függőlépcsőn ereszkednek le a várba, a komor, sötét falak határolta színpadon csupán egy dívány és egy tükrös öltözőasztalka segíti a játékot. A teret hol intimitásig leszűkítő, hol pedig távlatossá tágító színpadképre építve a rendezés szabatosan értelmezi, követi és megmutatja a darab zenei-lelki folyamatát, a férfi és a nő reménytelenül tragikus kapcsolatát. A pontos lélekábrázolás mellett Juronics erőteljesen hangsúlyozza ennek a viszonynak ki nem mondott, mégis nyilvánvaló szexuális jellegét is. Nem áll itt módomban részletesen elemezni a találó rendezői megoldásokat, ezért összegzésképpen csak annyit: a Bartók-opera ilyen zenei, és a szimbólumokat pontosan értelmező színpadra állításával még sohasem találkoztam. A pénteki premieren Gábor Géza mutatkozott be a herceg szerepében: finoman, muzikálisan, plasztikusan énekelte a szólamot. Alttól drámai szopránig sokféle hangfajú énekes megszólaltatta már Juditot, Kolonits Klára nagy vivőerejű, szép szopránjával és lényének izgatóan erotikus kisugárzásával a szokásosnál is dominánsabbá tette a nő alakját. A szombaton bemutatkozó Altorjay Tamás (fotó) pályafutása talán legjobb alakítását nyújtotta Kékszakállúként: nemes, gyengéd, mégis határozott férfiassággal formálta meg a figurát. Szonda Éva (fotó) Juditja érett, odaadó, kíváncsi és szenvedélyes asszony, aki minden titkával együtt akarja és elfogadja a férfit. Mindketten bensőségesen, ugyanakkor nagy drámai erővel énekeltek. A Szegedi Szimfonikus Zenekar a premieren Selmeczi György, másnap Kardos Gábor dirigálásával karakteresen, pontosan szólaltatta meg Bartók muzsikáját. Különösen tetszett az az építkezés, ahogyan a zenedráma eljutott az ötödik ajtó megnyitása utáni csúcspontig. A magyar, román és szlovák, sőt arab népzenei forrásból táplálkozó Táncszvit című zenekari művét Bartók 1923-ban Pest és Buda egyesítésének ötvenedik évfordulójára komponálta. Juronics koreográfiája a folklór modern közegben való eltorzulását, kiüresedését mutatta meg. Bár lineárisan haladó történetet aligha lehet a táncjátékban felfedezni, inkább csak jellegzetes karakterek vonulnak fel, annyi mégis nyilvánvaló: egy úri társaság disznóölésre készül. A szituáció ironikusságát erősíti a magasban lebegő disznócsontváz és a sertés részeit a hentesnél látható módon jelző tábla. Juronics Tamás feles pálinkát kínáló házigazdaként - vagy inkább pincérként - maga is részt vesz a játékban. A magyar néptánc motívumait is felvillantó darabban különösen tetszett a Finta Gábor által táncolt energikus, robusztus böllérfigura. A mozdulatok szépségével, kifejezőerejével különösen Markovics Ági és Barta Dóra kápráztatott el.A Szegedi Nemzeti Színház a Bartók-esttel méltó módon emlékezett meg a komponista kettős jubileumáról. Forrás: www.delmagyar.hu |
