Börtönszínházterápia

A bibliai irgalmas szamaritánus történetét feldolgozó darabot egy elítélt írta. Zenéjét Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista komponálta, az előadást Fellegi Ádám zongoraművész és Honti György színművész tanította be, és rendezte meg, az elítéltekkel közösen. Fellegi Ádám ismerős vendég a balassagyarmati börtönben: nyáron zongorakoncertet adott a fogvatartottaknak. A balassagyarmati intézet híres arról, hogy fogékony minden alternatív törekvésre, mely az elítélteket formálja, segít elviselhetőbbé és tartalmasabbá tenni a börtönéveket és megalapozza a szabadulás utáni életet. Ilyen törekvés volt a ?freskóterápia?, melynek keretében másfél éves munkával a fogvatartottak festették ki az 1845-ben épült műemlékkápolnát. Hat bibliai jelenetet ábrázolnak a freskók, melyek mindegyike kapcsolódik a bűnhöz és a bűnbánáshoz. A zongorakoncert kapcsán merült fel az ötlet, hogy a történeteket más formában is fel lehetne dolgozni.

Az előadás műfaját a balassagyarmatiak rockoperaként definiálják, de talán közelebb áll a brechti színházi élményhez. Több olyan effektussal él, melyek az élmény elidegenítését és az érzelmi átélésből való kizökkenést segítik: ilyenek a dalbetétek, a kórus, és az egyforma ruha - rabruha helyett fekete nadrág és fehér ing. A zenészeket öltöny, a szereplőket a fehér ingre húzott tóga különbözteti meg az ingujjban éneklő kórustól. Az öltönynek a bemutató napján szimbolikus jelentősége van: ?az ilyen programoknak az a célja, hogy az embert szólaltassuk meg, ne a fogvatartottat. Ennek a megkoronázása, amikor fölvehetik a civil ruhát a büntetés-végrehajtás keretei között?- mondja az egyik nevelő.

A történetet énekbeszédben, nem lebecsülendő zenei és előadói készséggel játsszák az elítéltek. A jelenetek egyforma szerkezete, és az egyenruha egyaránt azt az érzést erősítik, hogy nem egy egybefüggő drámát látunk, hanem minden jelenet egy-egy önálló drámaként értelmezhető: a zsidó vámszedő és a farizeus pap, a vámszedő és a lévita, a vámszedő és a szamaritánus drámájaként. A személyes drámákat az teremti, hogy a rövid dialógusok és a karakterek mögött felsejlik a népek története, mindaz a generációkon át megtapasztalt, alá- és fölérendeltségi viszonyokból táplálkozó kollektív félelem és sértettség, mely meghatározza a Júdeában élő népek egymáshoz való viszonyát, és determinálja, hogy a másik népcsoportról alkotott sztereotip kép mentén járjanak el.

Mitől lesz a jól ismert bibliai történet a diszkriminációról, a nagylelkűségről és a felebaráti szeretetről zavarba ejtően aktuális? Nem szándékolt társadalomkritika születik a börtön műemléképületének közel kétszáz éves falai között azáltal, hogy a szabadságvesztését töltő, cigány származású elítélt a legnagyobb átéléssel játssza a zsidót és énekel arról, hogy ő, a maga társadalmában privilegizált zsidó vámszedő mélyen lenézte és elítélte a szamaritánust, aki végül segített rajta. Saját élethelyzetéhez képest teljes szerepcsere zajlik itt, hiszen a mai magyar társadalom szamaritánusai a cigányok ? nem a szó köznyelvben használt értelmében (nem éppen az ?irgalmas? a bevett sztereotip jelző), hanem az ókori státuszukkal való párhuzam értelmében. Megindító, amikor többszörösen hátrányos helyzetben élő emberek fogalmaznak meg olyan tanulságokat, melyeket a társadalom nagy része nem képes megfogalmazni. Ehelyütt szemléltesse társadalmunk restanciáit csupán az a kutatások által alátámasztott tény, hogy a büntetőeljárásban és a bíróság ítéleteiben szerepet játszik az elkövetők etnikai hovatartozása: a Magyar Helsinki Bizottság 1998-2002 között végzett, empirikus felmérésének eredménye szerint a felnőtt roma vádlottakat azonos súlyú bűncselekményekért nagyobb arányban ítélték szabadságvesztésre a nem romáknál.

A börtön falai között az irgalmas szamaritánus történet tanulságának megfogalmazása példaértékű. Annyira, hogy legalább egy előadás erejéig beutalnám börtönterápiára az ország szabadlábon élő felét. A fináléként elénekelt, az elítélt által írt dal szövege ?nem vagyok bűnös, nem vagyok ártatlan, senki sem bűnös soha, senki sem ártatlan, te sem vagy ártatlan, csak a Jóistennél van az ítélet joga? - ráébreszt a brechti élmény fő okára is: a néző nem vámszedőt, farizeust, lévitát és szamaritánust, hanem - egy napra - szabad embereket látott a színpadon.