A Budapesti Operettszínház elkápráztatta az izraeli közönséget

Színpad


Csardaskiralyno_Operettszinhaz_LukacsAnita_VadaszZsolt_DKOKO20080917029.jpg
Lukács Anita és Vadász Zsolt a Csárdáskirálynőben

Újra álló tapssal ünnepelték a Budapesti Operettszínház művészeit a Tel-Avivi Operában. A tavalyi nagy siker után hívták vissza a társulatot négy turnéelőadásra, amelyeken ezúttal a Nagymező utcai teátrum operett-sikerprodukcióiból állított össze és rendezett keresztmetszet Kerényi Miklós Gábor, a koreográfus pedig Lőcsei Jenő volt. A helyi zenekart Makláry László dirigálta. A produkcióban énekelt-táncolt Lukács Anita, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Peller Károly, Szabó Dávid, Vadász Dániel és Vadász Zsolt, valamint vendégként meghívást kapott Karina Csepurnova, a szentpétervári Zenés Komédia Színház primadonnája is, akit a magyar kollégák gyakorlatilag már társulati tagnak tekintenek, hiszen olyan sokszor léptek fel együtt. A négy gálára Tel-Avivba utazott a Budapesti Operettszínház balettkara, valamint a hegedűvirtuóz Sánta Ferenc és az egyszerre énekelő, táncoló és hegedülő Németh Anikó.

 
Az izraeli közönség minden előadás végén hosszú percekig tartó álló tapssal jutalmazta a művészeket, s különösen nagy ovációval fogadták az igazi magyaros, mulatós operett-részleteket. A négy gálaműsort összesen 6500-an tekintették meg.
 
Négyen egyébként hamarabb Tel-Avivba érkeztek, Kerényi Miklós Gábor, Lőcsei Jenő, Szendy Szilvi és Peller Károly ugyanis egy helyi színiskolában tartott operett-workshopot. A város egyik legszegényebb negyedének közepén áll az intézmény, ahol az itt tanuló, színésznek készülő fiatalok karitatív munkát is végeznek: a helyi, sokszor hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyerekeket segítik. Nekik tartott előadást Kerényi Miklós Gábor: az operettről, operettjátszásról és az operettrendezésről beszélt. Szendy Szilvi és Peller Károly pedig megmutatták, milyen is az igazán virtuóz, táncos magyar operett: előadtak néhány számot repertoárjukból. Majd Lőcsei Jenő segítségével megtanítottak két komplett koreográfiát a diákoknak, akiket nagyon érdekelt a produkció. Különösen az akrobatikus elemeket akarták elsajátítani. Végül a színházteremben tartott jótékonysági előadáson már közösen táncolták művészeinkkel a Húzzad csak kivilágos virradatig... kezdetű számot.