 |
| A Csongor és Tünde 1962-es fehérvári színházavató bemutatója majdnem meghiúsult. Abban az időben még nem volt sztráda, a "régi balatoni úton" szállították a Nemzeti Színház díszleteit. Akkor munkaszüneti nap volt november 7-e és az "ünnephez" méltó hideg. Az akkoriban hírhedt "Baracskai-emelkedő" teljesen eljegesedett. A speciális díszlet-szállító - többszöri kísérlet után is - visszacsúszott a jégen. A gépkocsivezető kétségbeesetten telefonált Pestre, hogy segítséget kérjen. A Nemzeti Színház akkori új igazgatója Meruk Vilmos - korábban a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoport Főnöke volt -, ő hívta fel a székesfehérvári szovjet laktanyát, ahonnan egy harckocsit küldtek, amely felhúzta az emelkedőn a teherautót. Bár kapkodva, de elkészült a színpad, és így nem maradt el a díszbemutató. |
 |
 |
 |
| Az előadás rendezője a darabról:
"Minél többször olvasom, nézem ezt a darabot, minél tovább dolgozom a Csongor és Tündén, annál inkább meggyőződésem, hogy Vörösmarty egy 19. századi magyar Shakespeare. Ebben van az ereje, de a nehézsége is, hiszen a Szentivánéji álomhoz hasonlóan a szerző itt is több dolgot kötött össze, az ősi magyar széphistóriától a commedia dell' arté-n keresztül a moralitásig, és ez nyilván a maga korában igen aktuális kérdéseket tükrözött, de elég nehéz a mai ember tudatával összeegyeztetni. Ezért én, mint rendező, aki nem ismeri igazán mélyen a magyar kultúrát, tiszta, előítélettől mentes nézőpontból egy sajátos színházi műfaj megteremtésére törekedtem, amit talán úgy fogalmazhatnék meg, hogy pszichológiai színház a misztérium elemeivel ötvözve. |
 |
| Miért pszichológiai színház? Mert a darabban szereplő figurák, Csongor, Tünde, Mirigy, Balga, Ilma, az ördögök, Ledér valamennyien élő emberek, akiknek cselekedetei érthetőek, felismerhetőek és gyakorlatilag minden néző a részletekben, az epizódokban megláthatja saját életének egyes elemeit. De a hétköznapi lét szintjéről ezt a színházat megpróbáltam elemelni valamiféle misztérium irányába, amit a zene, a tánc, az egyes szereplők tragikus hangvételű játékának összekötésével igyekeztem elérni. Tehát a pszichológiai és tragikus misztériumszínház közötti erőtérben mozog az előadás, amin dolgozunk. Ez bizonyos pillanatokban melankóliát, máskor szenvedést tükröz, de van, hogy nevetünk rajta csakúgy, mint az életben. |
 |
 |
 |
| Nem tudom, hogy a magyar közönség milyen elvárással közelít ehhez a darabhoz. Talán valamiféle mesejátéknak tekinti, vagy operaszerű színműnek, de a mi esetünkben az előadás se nem mese, se nem opera, talán leginkább egy nosztalgikus álomra emlékeztet, amely mindamellett nagyon is reális. A történet, ha nem előítélettel közelítünk az előadáshoz, teljes mértékig összhangban áll Vörösmarty szellemével, csupán a szövegek sorrendjében illetve mennyiségében van némi eltérés, valamint egyes jeleneteket a szerzői utasításokból kiindulva színházi eszközökkel bontottam ki."
Vladiszlav Troitskiy |
 |
 |
 |
| Vörösmarty Mihály:
CSONGOR ÉS TÜNDE tragikus költemény Csongor - Száraz Dénes mv. Énekesek: Tánckar: Zenekar: Díszlet: Perovics Zoltán Rendező: Vladiszlav Troitskiy Fotó: Gulyás Buda |
