Az 1936-ban született mű, egy melankolikus, sodródó Don Juant állít elénk, aki Moliére-i, illetve Mozart-i elődjével szemben, egy értékeitől megfosztott, átalakulóban lévő világ utolsó, ideálra vágyakozó hőse. ?A darab nekem a bűnről és a büntetésről szól. És a reményről. Don Juan bűne, hogy a tökéletességet keresi, az ideális szerelmet, amelyben egyszerre birtokolja a szabadságot és a vágyat.? ? vallja a rendező. Az előadást december 14-től láthatja a közönség, Kaszás Gergő főszereplésével.
Ödön von Horváth
DON JUAN HAZAJÖN A HÁBORÚBÓL
Az első világháború végén a frontról hazafelé tartó Don Juan menyasszonyához igyekszik. A fizikailag és lelkileg elcsigázott férfi egyetlen reménye és vágya, hogy hűtlenül elhagyott kedvesével új életet kezdhet. A lány azonban évekkel ezelőtt - a nagyanyjához költözött és nem sokkal később -, belehalt szerelmi bánatába.
A nagymama bosszúból nem hajlandó válaszolni a férfi kétségbeesett leveleire s megírni az igazságot, hogy unokája halott. Útközben a legyengült Don Juan kórházba kerül, de csodával határos módon túl éli a spanyolnátha járványt.
Miután semmilyen üzenet nem érkezik hőn áhított szerelmétől úgy határoz, hogy enged a körülötte örvénylő élet csábításának és új szerelmi kalandokba bocsátkozik. Szobát bérel egy leányait egyedül nevelő özvegynél, és műtárgy kereskedéssel kezd foglalkozni. Szeretői közt filmszínésznő, iparművésznő, fogtechnikusnő mellett hirtelen meggazdagodott spekulánsok feleségei és barátnői is feltűnnek. A nők akár függetlenek, akár nem Don Juan számára hamar érdektelenné válnak, hiszen nem tudják pótolni azt az egyet, az igazit, aki után a férfi vágyódik.
A sors fintora, hogy az özvegy kisebbik leánya, - az egyetlen lény talán, akit önzetlenül kedvel - erőszakkal vádolja, s bár] a férfi ártatlansága teljes tudatában saját magát jelenti fel a rendőrségen, mégis menekülnie kell a hatóságok elől. Így érkezik meg egy havas téli éjszakán régóta keresett szerelme sírjához, hogy várja sorsa beteljesülését.
Ödön von Horváth 1936-ban írt műve, egy melankolikus, sodródó Don Juant állít elénk, aki Moliére-i, illetve Mozart-i elődjével szemben, egy értékeitől megfosztott, átalakulóban lévő világ utolsó, ideálra vágyakozó hőse.
STÚDIÓSZÍNPAD
Próbakezdés: 2005. november 3. Bemutató: 2005. december 14.
Ödön von Horváth
DON JUAN MEGJÖN A HÁBORÚBÓL
színjáték
Fordította: Márton László
Don Juan KASZÁS GERGŐ
A nők:
BOZÓ ANDREA, DIMANOPULU AFRODITÉ,
IVÁDY ERIKA, KOVÁCS PATRÍCIA,
MÉSZÁROS SÁRA, NAGY ADRIENN,
NÁDASY ERIKA, SAÁROSSY KINGA,
TATÁR GABI, VÁLI ZITA
Játéktér: RADOSLAV MILENKOVIĆ Jelmez: SZŰCS EDIT
Dramaturg: HORVÁTH BARBARA
Ügyelő: LUDÁNYI ANDREA Súgó: SZECSKÓ ANDREA
Rendezőasszisztens:
LÁZÁR RITA
Rendező:
RADOSLAV MILENKOVIĆ
Lételemünk és büntetésünk: a szeretet utáni vágy
December 14-én mutatja be az egri színház Ödön von Horváth: Don Juan megjön a háborúból című darabját a stúdióban. A rendező, Radoslav Milenkovic létkérdésekről töpreng a premier előtt.
Camus húsz évvel a Horváth-darab keletkezése után írt egy esszét Don Juanról, mint az abszurd ember megtestesítőjéről. Ez is abszurd, hisz lehetetlen, de olyan, mintha Horváth olvasta volna ezt az esszét. Don Juanja az egyik legabszurdabb emberi figura a világirodalomban. A darab nekem a bűnről és a büntetésről szól. És a reményről. Don Juan bűne, hogy a tökéletességet keresi, az ideális szerelmet, amelyben egyszerre birtokolja a szabadságot és a vágyat. De ez lehetetlen, ha már vágyunk valamire, akkor nem vagyunk szabadok. Másrészt a tökéletesség Isten birtoka, nem az emberé. A hiba, az esendőség az emberi világ sajátja. Don Juan létezésének abszurditása, hogy tudja, amit keres, nincsen. Neki a keresés maga fontos, és mivel a keresett ideál nem létezik, ezért amit talál, mindig eldobja, és újabb keresésre indul. Ez is a bűne, hogy minél többet keres, útját annál több elhagyott nő szegélyezi. (A halálnál is rosszabb, ha elhagynak, ha nem szeretnek valakit.) Megint abszurd: Don Juan is szeretetre vágyik, a nem létező ideális szerelmet keresi és közben a szeretetlenségtől megsebzett nők tucatját hagyja maga mögött. Ez az ő csapdája, a csapda okozója pedig a szerelem, a tökéletesség, a boldogság utáni vágy. Maga a keresés, ami Don Juan létének lényege, egyben a büntetése is: keresni valamit, ami nincsen. A vágy a bűn és a büntetés is, mégis a vágy és a remény tesz minket emberi lényekké.
Horváthnál a hős a háborúból tér haza. Szerbiában megtapasztaltam a háborút is, annak végét is. A békében semmivel nem könnyebb a túlélés. A háború végének pillanata felerősíti a reményt, hogy most már csak jobbak lehetünk. De mindig kiderül, nincs happy end, a remény hamis, az élet és az emberi természet alapvető kozmikus szerkezete ugyanaz. Ez a szituáció a darabban, a felnagyított remény egy háború végén csak élesebbé teszi az előző mondat örök igazságát.
Egerben rendeztem Moliere-t, Csehovot, most Ödön von Horváthot. Látszólag messze állnak egymástól. De Csehov, Moliere vagy Horváth idejében és sajnos ma is a lényeg változatlan: a világ csúnya, veszélyes, kegyetlen. Mégis, a remény van, létezik, a legrosszabb tapasztalat sem öli meg. Ez emberi létünk minden problémájának a gyökere, de nélküle a lét értelmetlen. És a legfontosabb kérdés minden korban és minden jó szerző darabjában szintén ugyanaz: mit kezdünk ebben a kegyetlen világban saját kis emberi szükségszerűségünkkel, hogy valaki szeressen minket. Jónás Péter
