V. Édentől Keletre Fesztivál

Színpad

V. Édentől Keletre Fesztivál

2005. December 16-17. 21.00h

Jegyár: 1500 Ft/1 nap, 2500 Ft/2 nap

Az ötödik alkalommal jelentkező Édentől Keletre Fesztivál hagyományaihoz híven idén is egy-egy szubkultúra jól ismert zenészeinek legújabb, vagy ritkán hallható formációit gyűjtötte egybe. Néhány - a programba jól illeszkedő - kivételtől eltekintve most is meghatározó szerephez jut az elektronika és a kísérleti jelleg.

Az első nap a bátrabban kísérletezőké, akik az underground kettős természetének jegyeit hordozzák: egyrészt nem bevált receptekre alapoznak - felvállalva a kísérletben rejlő kockázatot -, másrészt az ő emészthetőbb, friss ízeikből készítik ügyes szerkesztők később a jövő ?mindennapi szakácskönyvét?. Ezen a napon a koncertek két helyszínen, a nagyteremben, majd a Trafó Bár Tangóban zajlanak.

A második nap fellépői szélesebb körben ismertek, mégsem gyakran hallhatjuk őket a mostani felállásban: Balogh Kálmán Magyarországon először lép fel új, bolgár virtuózokkal közös formációjával; az évente maximum kétszer koncertező Budbudas gyakorlatilag a fesztivál szülőatyjaként, míg a Zagarból ismert DJ Bootsie quartetté bővült zenekarával szerepel.

Péntek:

- Dienz Zithered & DJ Christian Martinek

- Tigrics & Prell - MindeIzéFúj

- Matthew Shipp and Guillermo E. Brown (USA)

- Mesterházy&VJ EgyedB ? a Trafó Bár Tangóban

- Jason Forrest aka.Donna Summer (USA-D) ? a Trafó Bár Tangóban

Szombat:

- Balogh Kálmán-Peter Ralchev Project (H-BG)

- Budbudas

- DJ Bootsie Quartet / Ugar Music

According to its tradition, the fifth ?East of Eden Festival? will present a wide range of the following: experimental electronic music, electronic vs. acoustic instrumentation, sounds and spirit of the east and line up-s rarely heard?

Péntek:

Dienz Zithered & DJ Christian Martinek

A bécsi Christof Dienz fiatal kora ellenére sok mindent tudhat maga mögött. A Knödel zenekar vezetőjeként beutazta az egész világot, aktív tagja volt fagotton a Wiener Staatsoper-ben, kortárs darabokat, filmzenéket ír.Dienz Zithered nevü projectje alig 3 éves, azonban máris bejárta vele a világot. Dél Afrikától kezdve egészen az Egyesült Államokig mindenhol járt ahol olyan neves klubbokban játszott mint pl. New York két legendás klubbjában a Tonicban illetve a Knitting Factoryben. Christoph egy olyan hangszert ? a citerát - szeretett volna alkalmazni amihez előtte nem volt szerencséje, így teljesen autodidakta módon, a megszokottól eltérő módon szólaltathatja meg ezt az amúgy sem túl elterjedt hangszert. segítségre van ebben egy Loopgenerator illetve mindenféle háztartásból, és irodából ismeretes segédeszköz. alkalom adtán különféle kollaboratív projectekké válik egy egy Dienz Zithered koncert, ahol szólózenészekkel ( pl. Richard Dorfmeister, Marc Ribot ), DJ-kkel, vagy akár zenekarokkal játszik. Hozzánk a bécsi underground szcéna egyik legismertebb DJ-jével, Christian Martinekkel érkezik hogy egy táncolhatóbb, könnyedebb set-el mutassa be debütáló lemezének anyagát.

Tigrics & Prell- MindenIzéFúj

(Analóg és digitális, hagyományos és legkevésbé hagyományos eszközök)

A két laptop-barát ritkán hallható együttműködése igazi kaland maguk és közönségük számára is: a zajosabb hangképekből és tört ritmusokból felépülő koncert egyetlen nagy ívet leíró közös improvizáció.

Matthew Shipp and Guillermo E. Brown (USA)

A két zenész együttműködése nem újkeletű: David S. Ware quartetjében, az Antipop Consortiumban, DJ Spooky oldalán és számtalan egyéb formációban játszanak együtt. Matthew Shipp zongorajátékában a 60-as évek free jazz világa keveredik modern klasszikus elemekkel, de feltehetően nem ettől tekinthetjük a improvizatív, kortárs elektronikus zene alapvetésének. A fiatalabb generáció leginkább DJ Spooky lemezén (Optometry) vagy az Antipop Consortium tagjaként, a jazzben járatosabbak Roscoe Mitchell, Rob Brown, Roy Campbell, Wadada Leo Smith vagy Mat Maneri együtteseiben találkozhatott zenéjével.

A koncerten Matthew Shipp zongorán, a dobos Guillermo E. Brown pedig ezúttal laptop, lemezjátszó és elektronikus hangszerek, effektek segítségével súlyosbítja a helyzetet.

Dj Mesterházy ? a Trafó Bár Tangóban

Zenéjében helyet kapnak klasszikus dzsessz elemek, alélt ambient frekvenciák, a legújabb elektro hangzások és a helyenként ugyan még kísérleti stádiumban lévő, a szívritmust viszont kíméletlenül megsokszorozó "push da tempo over 200 bpm" őrületek.

Jason Forrest aka. Donna Summer (USA-D) ? a Trafó Bár Tangóban

Mi sem áll távolabb a breakcore-tól, mint a klasszikus showmanség ? gondolhatnánk, ha nem tudnánk Jason Forrestről. Bátran állíthatjuk, hogy ő az, aki a közönség folytonos hergelését és vicces bemondásokat nem nélkülöző, frenetikus fellépéseivel szórakoztatóvá teszi ezt az amúgy nehezen emészthető, a befogadó- es tűrőképességet próbára tevő zenét. Forrest az általa kitalált kategória, a plundephonics, azaz ?lopofónia? magas szintű művelőjeként élvezettel fosztogatja kedvenc kincstárát, majd az összeharácsolt hangmintákból és a hol széttört, hol döngölő ritmusokból színes és szórakoztató kollázsokat állít össze. 2003-as lemezét, a This Needs To Be Your Style-t a digitális ügyekben mérvadó Wire magazin az év 15 legnagyobb dobása közé tette, következő albuma, a The Unrelating Songs of the 1979 Post Disco Crash (Az 1979-es poszt-diszkó összeomlás kíméletlen dalai) pedig elnyerte a kritika és a közönség egyöntetű lelkesedését.

Szombat:

Balogh Kálmán-Peter Ralchev Project

Balogh Kálmán új projektje két bolgár virtuózzal és Novák Csaba nagybőgőssel nemzetközi bemutatkozásuk után a Trafóban játszik elsőként Magyarországon. Peter Ralchev tangóharmonikás és Ateshghan Yuseinov gitáros lehengerlő virtuozitásával méltó partnere Balogh Kálmánnak. A kvartett zenéje a bolgár népzenéből és a magyar cigányzenéből indul ki, a jazz mellett halad el és egy saját, improvizációkkal és örömzenével teli műhelybe érkezik.

Budbudas

?Koncertzenekar vagyunk. Ez azt jelenti, hogy egymás társaságától és a hangulatunktól függően sétálunk az általunk kultivált zenei stílusok mezsgyéin.?

Saját meghatározásuk szerint zenéjük nem kortárs, avantgarde, experimentális, tradicionális, klasszikus, pop, punk, rock, hanem aktuális.

A zenekar tagjai:

MC Keszég László -rendező

MC Busa (Gimmeshot)

Grencsó István - fúvósok

Ágoston Béla - tenor és bariton szaxofon

Hans van Vliet - pozan, trombita

Márkos Albert (Tilos)- cselló

Szesztay Dávid - billentyűk

Hajnóczy Csaba - gitár, sampler

Benkő Róbert - nagybőgő

Hárságyi Péter - dob, ütősök

Jeszenszky György - dob, ütősök

DJ Mango (Gimmeshot)

DJ NagyA

Hang: Németh Márton (East nd)

Látvány: LeeUnFLYABLE & IrisLemonade

Dj Bootsie Quartet / Ugar Music

Dj Bootsie különböző produceri munkák (filmzene, más rapelőadóknak készített zenei alapok) készítése után 2003-ban kezdett el dolgozni első önálló albumán, amely 2004 végére készült el. Címe, a The Silent Partner kettős értelmű: utal DJ Bootsie eddigi projektjeiben (Árral Szemben, Yonderboi, Zagar) betöltött csendestársi szerepére, valamint arra is, hogy ez az album lehet egy olyan csendes társ, amely a hallgatót sokáig elkíséri. A koncerten a lemez anyagát a csellista Márkos Albert, a gitáros Schrank Doma és a dobos Lázár Tibor közreműködésével adja elő.