Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) egy különleges és méltatlanul elfeledett színész és író emlékét idézi meg körtermében. Ignácz Rózsa író, műfordító és színművész idén lenne százéves, halálának pedig szintén most van a harmincadik évfordulója.
A rendkívül sokoldalú művésznő a harmincas évek elején végezte el a színiakadémiát, majd a Nemzeti Színház tagjaként számos emlékezetes szerepben örvendeztette meg közönségét. A centenáriumi kiállítás a sokoldalú asszony szinte valamennyi arcát elénk tárja: az archív felvételeken láthatjuk például Titánia szerepében, vagy éppen A falu rosszának Boriskájaként, de íróként, anyaként, tudósítóként is megmutatkozik az itt felvonultatott, változatos portrésorozat képein. Átfogó képet kapunk az alkotó egész családjáról, akik egy letűnt kor és egy művekben továbbélő szellem ismerőiként mosolyognak le a fotókról. Megrendítő látni a fiatal színésznőből feleséggé és anyává ért nő változásait, amelyeknek e felvételeken keresztül egy kicsit mi is a részesei lehetünk.
Ignácz Rózsa 1939-40-ben a Színházi Magazin párizsi tudósítója volt, vonzotta a kaland, a felfedezés élménye. Az erdélyi Kovásznán született művésznő büszke volt származására, műveiben szüntelenül feltűnt a nemzeti érzület, a hazája iránti olthatatlan szerelem. "Életművének talán legmaradandóbb darabjairól, a helyzetrajzokról, amelyek - az Anyanyelve magyar ilyen jellegű értékeit is meghaladva - már-már Móricz Zsigmond-i fölfedező szenvedélyről tanúskodnak, szülőföldi elkötelezettségükben Tamási Áron lírai emlékezéseit, útirajzait juttatják eszünkbe, a legsikerültebbek, pedig Illyés Gyula esszéigényű dokumentumprózájának erdélyi (ex-erdélyi) társaiként olvashatók" - írja róla Kántor Lajos egy helyen.
Az író-színésznő csupán tizenöt éves, amikor először jelenik meg nyomtatásban. Az azt követő időszakról így nyilatkozik egy József Jolánnak adott interjúban: "Azt a pár esztendőt, ami azóta eltelt, duplán számítják. Hát ilyen rövid egy nő élete... Nem könnyű dolog nőnek, magyar írónak lenni". A kiállítás a családi dokumentáción túl ízelítőt ad a színész-író legkedvesebb tárgyaiból, köteteiből, magánélete mellett munkásságának is szinte minden szegmensébe bepillantást nyerhetünk. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum összefogásával megvalósult vándortárlat nem titkolt célja, hogy újra az emberek emlékezetébe idézze ezt a méltatlanul elfeledett szerzőt, színészt, embert.
