Elkészültek Az ember tragédiájának szegedi díszlet- és jelmeztervei

Színpad

 
(MTI) - A történelmi színek a pergamen közepén játszódnak majd, a tekercs változatlan marad, de minden egyes kor ott hagyja rajta lenyomatát - közölte az ukrán díszlettervező, hozzátéve, hogy az előadás végére különféle nyelveken, görögül, latinul, franciául lesz teleírva az óriási lap.
    
A pergament egy klasszikus amfiteátrum nézőtere övezi, amely szintén a jelenetek helyszínéül szolgál majd. A díszlet tetején maga az Úr foglal helyet, s a történet során az emberek végig arra törekszenek majd, hogy eljussanak az isteni magasságba - mutatott rá a művész.
    

A szereplők minden színben az adott történelmi korra jellemző ruhát viselnek majd. A maga módján egyszerű jelmezből különböző apró elemek hozzáadásával válik majd egyedi viselet. A görög nők ruházata például a klasszikus oszlopfőket idézi majd - árulta el Olekszandr Belozub.
    

A díszlet- és jelmeztervező hangsúlyozta: komoly megtiszteltetésnek tartja, hogy ukrán művészként részt vehet a magyar nemzeti dráma színpadra állításában. Azt pedig tervezőként tartja óriási feladatnak, hogy egy előadáson belül kell különböző történelmi korszakokat ábrázolnia.
    
Mint mondta, már csaknem egy évtizede dolgozik együtt a Madách-mű rendezőjével, Vidnyánszky Attilával. Sokat olvasott a drámával kapcsolatban, s megnézett számos fotót és videofelvételt más előadásokról.
    
Az ember tragédiáját, amelyet korábban tizenhat évadban összesen hatvanegy alkalommal játszottak a Dóm téren, idén július 1-jén mutatják be.