Elrettentő szerelmi példázat

Színpad


carlo_goldoni.jpg
Carlo Goldoni

A szerző 1751-ben utolsó évadát töltötte Velencében, a San Angelo Színházban, a következő szezonra azonban már megállapodott a San Luca Színház tulajdonosával. Egy darabot viszont még prezentálnia kellett Medebach úrnak, hiszen farsang idejére nem zárhatott be a teátrum. A La Locandiera, azaz A fogadósné című komédia főszerepét Goldoni a színház szubrettje, Corallina számára írta. Az okokat a szerző emlékirataiból tudhatjuk meg: Medebach asszony (az igazgatóné-primadonna) még egyre betegeskedett; háborgó kedélye mindinkább terhessé és nevetségessé vált; egyszerre sírt és nevetett; kiabált, fintorokat vágott, rángatózott. Néhány derék rokona azt hitte, hogy bűbájolás áldozatául esett, és kihívatott egy ördögűzőt; az illető rengeteg felszereléssel érkezett meg, s úgy játszott és mókázott kegyes holmijaival, mint egy négyéves gyerek. Amikor láttam, hogy a primadonna nincs olyan állapotban, hogy fellépjen, írtam a szubrettnek egy vígjátékot farsang kezdetére. Medebach asszony karácsonykor felkelt, úgy látszott, jól érzi magát; de amikor megtudta, hogy másnapra kiplakátozták a Mirandolinát, a Corallina számára készült új darabot, újabb rohamokat szimulálva, anyját, férjét, rokonait és személyzetét kétségbe ejtve ismét ágynak hanyatlott. A bemutatót 1751. december 26-án tartották, és a darab zajos sikert aratott. Ennek ellenére mégis négy előadás után le kellett venni a műsorról, mert Medebachné hirtelen felépült, és újra játszani kezdte régi szerepeit.

 

mirandolina_tothcserhalmi.jpg
Tóth Ildikó és Cserhalmi György

1955-ben egy kecskeméti bemutató kapcsán még az alig játszott Goldoniról írtak, attól kezdve viszont legalább egyszer megtaláljuk minden vidéki színház repertoárján, kétszer vették elő Kaposváron, Kecskeméten, Békéscsabán és Szolnokon. Budapesten a legtöbb premiert, hármat, a Nemzeti Színház jegyez, amelyek közül kettőnek Major Tamás is részese volt.

 
1956-ban ő rendezte a Mirandolinát, az előadásban az itáliai derű, s vidámság érzékeltetését tartotta fő céljának. Mészáros Ági, Ungvári László és Kemény László mellett a kritikák még egy közreműködőt kiemeltek. Csetlő-botló, bumfordi, mint egy kölyömackó. Kicsit málé, kicsit bamba, de nem akárhogyan. (...) S ez a naiv, bámész esetlenség egészen egyéni humorú a játékban - jellemezték az első szolgát játszó főiskolást, akinek figyelmét a Színház és Mozi kritikusa felhívta arra, hogy jobban hangzó művésznevet kellene választania. Nem tudni, vajon Ny. Á. hatására-e, mindenesetre ma Garasként ismerjük az egykori harmadéves hallgatót.
 

mirandolina_benedek.jpg
Benedek Miklós a Katona József Színház 1982-es előadásában

1982-ben Majort instruálták Forlipopoli őrgrófként. Zsámbéki Gábor akkor már negyedszer vitte színre a komédiát (1968-ban Kaposváron ez volt a diplomamunkája is), amelynek két szereplője elnyerte a Színikritikusok díját. Major Tamásról így írtak: "ormótlan cipőjű, lógó harisnyás, feneketlen zsebéből kacatokat bányászgató, rátarti és szemtelen, mohó és falánk, hiú és nagyképű, ám oly eredendően-mulatságosan emberi clown. (...) Olyan túlzásokat enged meg magának, amelyek bárki mástól elviselhetetlenek volnának. Forlipopoli minden manírja maga a természetesség, a színész teljes, virtuóz eszköztára csupa eszköztelenség." A címszerepben Udvaros Dorottya nem igyekezett magára ölteni a fortélyos femme fatale egyik sablonját sem, hanem vállalta önmaga fruskás lényét; nem akart női "idolt" alakítani, egyszerű közvetlen lány maradt.

 
Bár Goldoni darabjából készült opera és musical is, idén nyáron Keszthelyen és most a Vidám Színpadon Novák Eszter maradt az eredetinél, Tóth Ildikóval a címszerepben.